Add parallel Print Page Options

11  Lõn pedig az esztendõ fordulásakor, mikor a királyok [hadba] szoktak menni, elküldé Dávid Joábot és az õ szolgáit õ vele, és mind az egész Izráelt, hogy elveszessék az Ammon fiait, és megszállják Rabba [városát;] Dávid pedig Jeruzsálemben maradt.

És lõn estefelé, mikor felkelt Dávid az õ ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetõrõl egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetû vala.

És elkülde Dávid, és tudakozódék az asszony felõl, és monda [egy ember:] Nemde nem ez-é Bethsabé, Eliámnak leánya, a Hitteus Uriás felesége?

Akkor követeket külde Dávid, és elhozatá õt; ki beméne õ hozzá, és vele hála, mikor az õ tisztátalanságából megtisztult; és annakutána visszaméne az õ házához.

És fogada méhében az asszony, és elküldvén, megizené Dávidnak ilyen szóval: Teherbe estem!

Akkor Dávid izene Joábnak: Küldd [haza] hozzám a Hitteus Uriást; és elküldé Joáb Uriást Dávidhoz.

Mikor pedig eljutott Uriás õ hozzá, megkérdé õt Dávid Joábnak békessége felõl, a népnek békessége felõl és a harcz folyása felõl.

Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg lábaidat; kimenvén pedig Uriás a király házából, a király ajándékot külde utána.

Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata elõtt az õ urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához.

10 És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az õ házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz?

11 Felele Uriás Dávidnak: Az [Isten] ládája, Izráel és Júda [nemzetsége] sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyilt mezõn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem mívelem azt!

12 Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is.

13 Ennekutána hivatá õt Dávid, és õ vele evék és ivék, és lerészegíté õt, és kiméne estve aludni az õ ágyára, az õ urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá.

14 Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el.

15 Írá pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelõl, a hol a harcz leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon.

16 Lõn azért, hogy mikor ostromlá Joáb a várost, állatá Uriást arra a helyre, a hol tudja vala, hogy erõs vitézek vannak.

17 Kijövén azért a városbeli nép, megharczolának Joábbal, és elhullának [egyesek] a nép közül, Dávid szolgái közül, és a Hitteus Uriás is meghala.

18 [Követet] külde akkor Joáb, és megizené Dávidnak az ütközetnek egész lefolyását.

19 És megparancsolá a követnek, mondván: Ha az ütközetnek egész lefolyását teljesen elõadtad a királynak,

20 És ha a király haragra lobbanva azt mondja néked: Miért mentetek olyan közel a városhoz harczolni? Avagy nem tudtátok-é, hogy lelövöldöznek a kõfalról?

21 Kicsoda ölte meg Abiméleket, a Jérubbóset fiát? Nemde nem egy asszony üté-é agyon a kõfalról egy malomkõdarabbal és meghala Tébesben? [Azért] miért mentetek közel a kõfalhoz? Akkor mondd meg: A te szolgád a Hitteus Uriás is meghalt.

22 Elméne azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, a mivel megbízta volt õt Joáb.

23 És monda a követ Dávidnak: Azok az emberek erõt vettek felettünk, és a mezõre kijöttek ellenünk, de mi visszaûztük õket a kapu bejáratáig;

24 Azonban a kõfalról lövöldözének a nyilasok a te szolgáidra, és a király szolgái közül [egyesek] meghaltak; és a te szolgád, a Hitteus Uriás is meghalt.

25 Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál a miatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így biztasd õt.

26 Meghallá pedig Uriásnak felesége, hogy meghalt Uriás, az õ férje, és siratá az õ férjét.

27 És mikor a gyászolás[nak ideje] eltelt, érette külde Dávid és házába viteté õt és lõn néki felesége, és szüle néki egy fiat. De ez a dolog, a melyet Dávid cselekedett, nem tetszék az Úrnak.

12  Elküldé azért az Úr Dávidhoz Nátán [prófétát,] ki bemenvén hozzá, monda néki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.

A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának;

A szegénynek pedig semmije nem vala egyéb egy kis nõstény báránykájánál, a melyet vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan vala, mintegy leánya.

Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az õ ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belõle, a ki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytõl az õ bárányát, és azt fõzeté meg a vendégnek, a ki hozzá ment.

Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.

A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett.

És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezébõl.

És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe; ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát; [és] ha még ez kevés [volt,] ezt s ezt adtam volna néked.

Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely útálatos õ elõtte? A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az õ feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg.

10 Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megútáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.

11 Ezt mondja az Úr: Ímé én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal.

12 Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel elõtt és napvilágnál cselekeszem azt.

13 Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bûnödet, nem fogsz meghalni.

14 Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, a ki lett néked, bizonynyal meghal.

15 Ezekután elméne Nátán az õ házához. És megveré az Úr a gyermeket, a kit az Uriás felesége szült vala Dávidnak; és megbetegedék.

16 És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bõjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel.

17 Felkelének azért az õ házának vénei [és menének] õ hozzá, hogy felemeljék õt a földrõl: de nem akará, és nem is evék õ velek kenyeret.

18 Hetednapra azért meghala a gyermek, és nem merik vala a Dávid szolgái néki megmondani, hogy meghalt a gyermek, mert ezt mondják vala: Ímé, még mikor a gyermek élt, szólottunk néki és meg sem hallotta szónkat; hogyan mondanánk meg néki, hogy meghalt a gyermek, hogy [magának] bajt szerezzen?

19 Látván pedig Dávid, hogy az õ szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az õ szolgáinak: Meghalt-é a gyermek? Azok mondának: Meghalt.

20 Felkelvén azért Dávid a földrõl, megmosdék és megkené magát és más ruhát võn magára, és bemenvén az Úr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék.

21 Akkor mondának az õ szolgái néki: Mi dolog ez, a mit míveltél? Míg a gyermek élt, bõjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkelél és kenyeret ettél.

22 Monda õ: Míg a gyermek élt, addig bõjtöltem és sírtam; mert ezt mondottam: Ki tudja, talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek.

23 De most, [hogy] meghalt, vajjon miért bõjtölnék? Vajjon visszahozhatom-é azzal? Én megyek õ hozzá, de õ nem jõ ide vissza én hozzám.

24 És megvigasztalá Dávid az õ feleségét, Bethsabét, és beméne hozzá, és vele hála. És õ szült fiat, és nevezé annak nevét Salamonnak, és az Úr szereté azt,

25 A mint megizente vala Nátán próféta által, ki nevezé az õ nevét Jedidjának, az Úrért.

26 Joáb pedig hadakozék az Ammon fiainak [városa,] Rabba ellen, és megvevé a királyi várost.

27 És követeket külde Dávidhoz Joáb ilyen követséggel: Hadakoztam Rabba ellen, és meg is vettem a város[nak egyik részét, a hol a víz van.]

28 Most azért gyûjtsd egybe a népnek maradékát, és szállj táborba a város ellen, foglald el azt, nehogy valamiképen, ha én foglalnám el, róla neveztessék az én nevem.

29 Egybegyûjté azért Dávid mind az egész népet, és aláméne Rabba ellen, és harczola ellene, és elfoglalá azt.

30 És elvevé az õ királyuknak koronáját annak fejérõl, melynek súlya egy tálentum arany volt, és drága [kövekkel vala rakva,] és lõn a Dávid fején, és a városból felette sok zsákmányt hozott el.

31 A népet pedig, mely benne [vala,] kihozatá; és némelyét fûrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemenczén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával. Haza méne azután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.

Dávid és Betsabé bűne

11 Ezután történt, hogy tavasszal, amikor a királyok általában hadjáratra indulnak, Dávid elküldte Jóábot és a többi hadvezérét, hogy egész Izráel seregével együtt támadják meg az ammoniakat. A hadsereg el is vonult, legyőzték az ammoniak seregét, majd ostromolni kezdték a fővárost, Rabbát.

Dávid azonban Jeruzsálemben maradt. Történt egy este, hogy Dávid fölkelt fekhelyéről, és éppen a palotája tetején[a] sétált. Az egyik szomszédos háznál meglátott egy igen szép termetű asszonyt, aki éppen fürdött. Dávid elküldte egyik szolgáját, hogy járjon utána, ki lehet az asszony. Így tudta meg, hogy Betsabénak hívják, Eliám leánya, a hettita Úriás[b] felesége.

Akkor Dávid elküldött valakit, és magához hívatta Betsabét, aki éppen akkor fejezte be a megtisztulás szertartását. Ezután Dávid együtt hált Betsabéval, majd az asszony visszatért a saját házához. Egy idő múlva Betsabé észrevette, hogy gyermeket vár, és ezt megüzente Dávidnak is.

Dávid leplezni próbálja bűnét

Ekkor Dávid követet küldött Jóábhoz, ezzel az üzenettel: „Küldd hozzám a hettita Úriást!”

Jóáb tehát visszaküldte Úriást Dávidhoz. Amikor Úriás megérkezett, Dávid megkérdezte tőle, hogy van Jóáb és a serege, érdeklődött a hadakozás felől, majd hazaküldte Úriást: „Menj haza, pihend ki magad!”[c] — mondta neki.

Miután Úriás elment, Dávid még ajándékot is küldött utána: válogatott ételeket. Azonban Úriás nem ment haza, hanem a királyi palota bejáratát őrző katonák között aludt, a kapun kívül.

10 Ezt jelentették Dávidnak, aki ekkor ismét magához hívatta Úriást, és megkérdezte tőle: „Hiszen hosszú útról tértél haza, miért nem mentél a házadhoz?”

11 Úriás így felelt a királynak: „Királyom, az Örökkévaló Szövetségládája, meg Izráel és Júda serege sátorokban lakik a harcmezőn, és vezérem, Jóáb, meg uram harcosai a nyílt mezőn táboroznak —, hogy mehetnék én akkor haza, hogy egyek-igyak és a feleségemmel háljak? Életedre mondom, soha nem tennék ilyet!”

12 „Jól van, maradj még egy napot, azután holnap térj vissza a sereghez!” — mondta Dávid.

Így Úriás még egy napig Jeruzsálemben maradt.

13 Dávid ismét magához hívatta, és megvendégelte, sőt leitatta Úriást. Együtt ettek-ittak, de azon az éjjelen Úriás megint a király szolgái között aludt, és nem ment haza.

Dávid meggyilkoltatja Úriást

14 Másnap reggel Dávid levelet írt Jóábnak, amelyet Úriással küldött el neki. 15 A levélben ez állt: „Jóáb, állítsd Úriást a csatában az első vonalba, ahol a leghevesebb a harc! Azután hagyjátok magára, hogy az ellenség ölje meg.”

16 Amikor Úriás visszatért Jóábhoz, még tartott a város ostroma. Jóáb — miután Dávid levelét megkapta — arra a helyre állította Úriást, ahol az ellenség legerősebb harcosai voltak. 17 Rabbá városának védői kijöttek a városból, és összecsaptak Jóáb katonáival. Néhányan Dávid vitézei közül is elestek a harcban, többek között a hettita Úriás is.

18 Ezután Jóáb jelentést küldött Dávidnak az egyik katonája által. 19 A hírvivőnek ezt mondta: „Számolj be a királynak az ostrom állásáról és a csatáról. 20 Ha pedig a király megharagudna, és ezt kérdezné: »Miért mentetek harc közben olyan közel a várfalhoz? Nem tudtátok, hogy onnan nyilakat lőhetnek rátok? 21 Nem emlékeztek rá, hogy így halt meg Tébec ostroma közben Abimelek, Jerubbaál[d] fia is?! Egy asszony dobott a fejére malomkövet a várfalról![e] Minek mentetek olyan közel?« Ha tehát a király ilyesmit kérdezne, akkor ezt mondd neki: »Uram, meghalt a csatában szolgád, a hettita Úriás is.«”

22 A hírvivő elment, és jelentette Dávidnak, amit Jóáb üzent: 23 „Az ammoniak kijöttek a városukból, és megtámadtak bennünket. Előbb ők voltak az erősebbek, azután visszaszorítottuk őket egészen a város kapujáig. 24 Ott azonban a védők nyílzáport zúdítottak ránk a falakról, és néhányat közülünk halálra sebeztek. Szolgád, a hettita Úriás is meghalt.”

25 Dávid ezt válaszolta a hírvivőnek: „Ezt üzenem Jóábnak: »Ne bánkódj emiatt, mert harc közben mindig vannak áldozatok. Fokozzátok a támadást Rabbá ellen, és győzni fogtok!« Így bátorítsd Jóábot a nevemben.”

Dávid feleségül veszi Betsabét

26 Amikor Betsabé megtudta, hogy a férje, Úriás meghalt a csatában, elsiratta és meggyászolta. 27 A gyász ideje után Dávid elküldte szolgáit, hogy Betsabét költöztessék a palotájába, majd feleségül vette az asszonyt. Betsabé azután fiút szült Dávidnak.

De amit Dávid tett, azt az Örökkévaló rossznak tartotta.

Nátán próféta szembesíti Dávidot a saját bűnével

12 Ezután az Örökkévaló Dávidhoz küldte Nátán prófétát, aki a következő történetet mondta el a királynak: „Volt egy városban egy gazdag ember, meg egy szegény. A gazdagnak sok nyája és csordája volt, a szegénynek meg csak egyetlen kis nőstény báránykája, amelyet maga vett. Ezt a báránykát a szegény ember nagyon megszerette, s a gyermekeivel együtt nevelte. Saját ételével etette, poharából itatta, s az ölében altatta el, mintha csak a leánya lett volna.

Történt egyszer, hogy a gazdag emberhez utas érkezett, akit a házigazda meg akart vendégelni. Azonban sajnált a vendég kedvéért a saját állatai közül egyet is levágni, inkább a szegény embertől vette el annak egyetlen bárányát, és abból készített ételt vendégének.”

Ennek hallatán Dávid nagyon felháborodott a gazdag ember viselkedése miatt. Ezt mondta Nátánnak: „Esküszöm az Örökkévalóra, hogy halál fia, aki ezt tette! Négyszer annyit kell adjon az elvett bárány helyett, mivel ilyet tett, és nem könyörült azon a szegény emberen!”

„Te vagy az az ember, Dávid!” — mondta ekkor Nátán.

Azután így folytatta: „Ezt mondja neked az Örökkévaló, Izráel Istene: »Dávid, én kentelek fel Izráel királyává, én szabadítottalak meg Saul kezéből. Neked adtam Saul házát[f] és asszonyait, királlyá tettelek egész Izráel és Júda fölött — de ha ez kevés lett volna, ezen felül még sok minden mást is neked adtam volna. Miért hogy az Örökkévalót[g] semmibe vetted, és elkövetted ezt a gonoszságot? Fegyverrel gyilkoltad meg a hettita Úriást, hogy feleségét elvedd tőle, és a saját feleségeddé tedd. Bizony, az ammoniak fegyverével te magad gyilkoltad meg Úriást! 10 Emiatt a saját családodban is egymást követik a fegyveres gyilkosságok — s ennek nem lesz vége! Így lesz, mert semmibe vettél azzal, hogy a hettita Úriástól elvetted a feleségét, hogy a te feleséged legyen!«”

11 „Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Istene: »Meglátod, hogy a saját családodból hozok rád súlyos csapásokat! Elveszem tőled feleségeidet, és másnak adom őket, hogy velük háljon — mégpedig mindenki szeme láttára. 12 Te titokban háltál más feleségével, de én egész Izráel szeme láttára büntetlek meg téged!«”

13 Dávid ekkor így válaszolt Nátánnak: „Igen, vétkeztem az Örökkévaló ellen!”

„Az Örökkévaló elengedte ezt a bűnödet, nem kell meghalnod[h] — mondta Nátán —, 14 de a kisfiad, akit Betsabé szült neked, bizony meg fog halni, mivel ezzel a tetteddel gyalázatot hoztál[i] az Örökkévalóra.”

15 Ezután Nátán hazament.

Dávid és Betsabé első fia meghal

Az Örökkévaló pedig csapással sújtotta a gyermeket, akit Úriás felesége szült Dávidnak, s a gyermek súlyosan megbetegedett. 16 Dávid ezekben a napokban böjtölt, szüntelenül könyörgött Istennek a gyermekért, és a földön feküdt egész éjjel. 17 A királyi udvar főemberei megpróbálták rábeszélni, hogy keljen föl a földről, és egyen valamit, de hiába. Dávid nem akart fölkelni, és hét napon keresztül nem akart velük együtt enni. 18 A hetedik napon azután meghalt a gyermek. De szolgái nem merték Dávidnak megmondani, mert azt gondolták: „Lám, amíg élt a gyermek, hiába biztattuk, nem hallgatott ránk! Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a fia? Még valami kárt tesz magában!”

19 Dávid azonban észrevette, hogy a szolgák egymás között suttognak, és ebből megértette, hogy a kisgyermek meghalt. Azután megkérdezte: „Ugye, meghalt a gyermek?”

„Igen, Urunk, meghalt” — felelték a szolgák.

20 Ekkor Dávid fölkelt a földről, megfürdött, rendbe szedte magát, ruhát váltott, és az Örökkévaló házába ment, hogy imádja őt. Majd hazament, kérte a szolgákat, hogy hozzanak neki valami ételt, és véget vetett a böjtnek.

21 A szolgák megkérdezték: „Urunk, hogy lehet az, hogy amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, most meg, amikor meghalt, fölkeltél, és abbahagytad a böjtöt?”

22 „Amíg a gyermek élt — válaszolta Dávid —, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, ki tudja, talán az Örökkévaló megkönyörül rajtam, és a fiam életben marad. 23 De most, miután meghalt, miért böjtöljek tovább? Hiszen nem hozhatom vissza! Egy nap majd én megyek hozzá, de ő már nem jön vissza hozzám.”

Salamon születése

24 Ezután Dávid megvigasztalta a feleségét, Betsabét, és vele hált. Betsabé ismét fiút szült Dávidnak, és a gyermeket elnevezték Salamonnak. Az Örökkévaló szerette Salamont, 25 és Nátán próféta által megüzente, hogy az Örökkévaló kegyelme miatt a fiúnak ez legyen a neve: „Jedídja”.[j]

Rabbá elfoglalása

26 Eközben Jóáb vezetésével az izráeli sereg tovább ostromolta az ammoniak fővárosát, Rabbát. Sikerült elfoglalnia a királyi várat. 27 Akkor Jóáb megüzente Dávidnak: „Uram, Rabbá ostroma során sikerült elfoglalnom a királyi várat, ahol a vízforrás van. 28 Most hát gyűjtsd össze, kérlek, Izráel hadseregének otthon maradt részét, és magad vezesd Rabbá ellen őket. Jöjj, és vedd be a várost, mielőtt én elfoglalnám. Máskülönben nekem tulajdonítanák a győzelmet.”

29 Dávid tehát összegyűjtötte maradék seregét, és Rabbá ellen vezette őket. Hamarosan el is foglalta a várost. 30 Levette az ammoniak királyának fejéről[k] a koronáját, amely egy talentum[l] aranyból készült és drágakő ékesítette. Ezt a koronát azután Dávid fejére tették. Ugyanakkor Dávid igen nagy zsákmányt is szerzett a városból. 31 Rabbá és az összes többi ammoni város lakóit Dávid foglyul ejtette, és nehéz munkára fogta: fűrésszel, csákánnyal és fejszével kellett dolgozniuk, meg téglát égettek.

Azután Dávid és egész serege visszatért Jeruzsálembe.

Footnotes

  1. 2 Sámuel 11:2 palotája tetején Az ókori kelet házainak általában lapos teteje volt, amelyet úgy használtak, mint ma egy tetőteraszt.
  2. 2 Sámuel 11:3 Úriás Dávid legkiválóbb 37 vitéze közé tartozott. Lásd 2Sám 23:39.
  3. 2 Sámuel 11:8 pihend ki magad Szó szerint: „Mosd meg a lábad!”
  4. 2 Sámuel 11:21 Jerubbaál Az ókori görög fordítás (LXX) szerint. A masszoréta héber szövegben: „Jerubbeset”. Lásd a Szójegyzékben Meribbaal alatt és Bír 6:32; 7:1.
  5. 2 Sámuel 11:21 Egy… várfalról Lásd Bír 9:52–53.
  6. 2 Sámuel 12:8 Saul házát Nem a lakóépületről van szó, hanem Saul családjáról, egész birodalmáról, minden vagyonáról, stb.
  7. 2 Sámuel 12:9 Örökkévalót Itt az ókori görög fordítást (LXX) követtük. A masszoréta héber szövegben ez olvasható: „Az Örökkévaló szavát…”.
  8. 2 Sámuel 12:13 meghalnod A Törvény szerint a házasságtörés és a gyilkosság bűne miatt Dávidnak halállal kellett volna bűnhődnie.
  9. 2 Sámuel 12:14 gyalázatot hoztál Az ókori görög fordítás (LXX) egyik kézirata és az egyik qumráni tekercs szerint. A masszoréta héber szöveg itt nehezen érthető.
  10. 2 Sámuel 12:25 Jedídja Azt jelenti: „Akit szeret az Örökkévaló”.
  11. 2 Sámuel 12:30 ammoniak királyának fejéről Vagy: „Milkom fejéről”. Milkom az ammoniak egyik bálványistene volt. Lehetséges, hogy az aranykorona a bálványszobor fejét ékesítette.
  12. 2 Sámuel 12:30 egy talentum Mai mértékkel kb. 34 kg.

20  És lõn az esztendõnek fordulásával, mikor a királyok [harczba] menni [szoktak,] elindítá Joáb a hadat, és elpusztítá az Ammon fiainak földjét. És elmenvén megszállá Rabbát, (Dávid pedig Jeruzsálemben marada) és elfoglalá Joáb Rabbát és elrontá azt.

És elvevé Dávid az õ királyuknak fejérõl a koronát, mely egy tálentom arany súlyú vala, s melyben drágakövek valának. És Dávid fejére tette azt, s a városból is temérdek zsákmányt vitt el.

A [város] népét pedig kihozatá és fûrészszel vágatá, és vasboronákkal és fejszékkel. Így cselekedék Dávid az Ammon fiainak minden városával; azután megtére Dávid az egész néppel Jeruzsálembe.

Ezután ismét had támada Gézerben a Filiszteusok ellen; és akkor ölé meg a Husátites Sibbékai az óriások nemzetségébõl való Sippait; és ilyen módon megaláztatának.

Ismét lõn had a Filiszteusok ellen, a melyben megölé Elhanán, a Jáir fia a Gáthbeli Lákhmit, a Góliát atyjafiát; és az õ dárdájának nyele hasonló [vala] a szövõk zúgolyfájához.

Ezek után ismét versengés támadt Gáthban, hol egy magas ember vala, a kinek hat-hat, [vagyis] huszonnégy ujja volt; ez is óriás fia vala.

És szidalommal illeté Izráelt, és megölé õt Jonathán, Dávid testvérének, Simeának fia.

Ezek ugyanazon egy óriásnak fiai voltak Gáthban, a kik elveszének Dávidnak és az õ szolgáinak keze által.

Jóáb hadjárata az ammoniak ellen(A)

20 Az esztendő elején, amikor a királyok általában elindították a tavaszi hadjáratokat, Jóáb is elindult a seregével az ammoniak ellen, de Dávid Jeruzsálemben maradt. Izráel serege végigpusztította az ammoniak országát, és Rabbá városához érkezett. Körülvették és ostromolták a várost, azután elfoglalták és lerombolták.

Azután Dávid elvette az ammoniak királyától[a] a koronáját, és a saját fejére tette. A korona — amely így Dávid fejére került — egy talentum[b] aranyból készült, és drágakövek ékesítették. Rabbá elfoglalásakor Dávid nagy hadizsákmányt vitt magával, a város lakosságát pedig rabszolgákká tette, és nehéz munkára fogta: fűrésszel, vascsákánnyal és fejszével kellett dolgozniuk. Hasonlóképpen bánt el Dávid a többi ammoni városokkal is, azután visszatért Jeruzsálembe.

Dávid harcosai megölik az óriás termetű filiszteus vitézeket(B)

Ezután Izráel a filiszteusokkal harcolt Gézerben. Ekkor történt, hogy Dávid egyik vitéze, a húsái Szibbekaj megölte Szippajt, aki a Rafa nevű bálványisten szolgálatára szentelte magát. Ezután a filiszteusok Izráeltől vereséget szenvedtek.

Később ismét kiújult a harc a filiszteusokkal. Ekkor ölt meg Elhánán, Jáír fia Lahmit, a gáti Góliát testvérét. Lahmi lándzsája olyan súlyos és hosszú volt, mint a szövőszék gerendája.

Egy másik alkalommal, Dávid vitézei ismét a filiszteusokkal harcoltak Gát városa mellett. A filiszteusok között volt egy hatalmas termetű harcos, akinek mindkét kezén és lábán hat-hat ujja volt, összesen huszonnégy. Ő is aki a Rafa nevű bálványisten szolgálatára szentelte magát. Ez a harcos gyalázta és szidalmazta Izráelt, de Jonatán (Dávid bátyjának, Simeának a fia) levágta és megölte.

Ezek a hatalmas termetű harcosok mind a Rafa nevű bálványisten szolgálatára szentelték magukat, mind Gátból származtak — és valamennyit Dávid és a vitézei ölték meg.

Footnotes

  1. 1 Krónika 20:2 királyától Vagy: „az ammoniak istenétől, Milkómtól”.
  2. 1 Krónika 20:2 egy talentum Mai mértékkel kb. 36 kg.