Elizeus és a vízbe esett fejsze

6 A próféta-tanítványok egyszer azt mondták Elizeusnak: „Nézd, mester, ez a ház, ahol veled együtt össze szoktunk jönni, már túl kicsi ennyiünknek! ² Menjünk a Jordán melletti erdőbe, vágjunk ki mindannyian egy-egy fát, s a gerendákból építsünk egy nagyobb házat!”

„Jól van, menjetek!” — mondta Elizeus.

^3-4 Az egyik tanítvány kérte, hogy ő is menjen velük, így hát Elizeus is elment a csoporttal a Jordánhoz. Ott nekiláttak a favágásnak. ⁵ Munka közben azonban az egyik tanítvány fejszéjéről a vas lerepült, és a vízbe esett.

„Jaj, mester! Vízbe esett a fejszém, pedig csak kölcsön kaptam!” — kiáltott föl a tanítvány.

⁶ Isten embere megkérdezte: „Hol merült el a vízben?”

Amikor a tanítvány megmutatta, Elizeus bedobott oda egy fadarabot, s ekkor a fejsze vasból készült feje felbukkant a víz színére, és ott lebegett.

⁷ „Ott van, vedd ki!” — mutatta Elizeus. A tanítvány utána nyúlt, és kivette a fejsze vasát a vízből.

Elizeus szembeszáll az arám királlyal

⁸ Arám királya háborút indított Izráel ellen, és vezéreivel haditanácsot tartott. Elhatározták, hogy csapataikkal egy bizonyos helyen fognak majd Izráel területén táborozni.

⁹ De Isten embere üzenetet küldött Izráel királyának: „Vigyázz, mert az arám csapatok azon a bizonyos helyen akarnak betörni országodba! Nem menj arrafelé!” ¹⁰ A király ekkor a kémeit az Elizeus által megjelölt helyre küldte, és így elkerülte a lesben álló arámok csapdáját. Ez többször is megismétlődött.

¹¹ Emiatt Arám királya nagyon fölháborodott, és összehívta vezéreit. Ezt mondta nekik: „Mondjátok meg nekem, melyikőtök kémkedik Izráel királyának?”

¹² Az egyik vezér így válaszolt: „Uram, királyom! Nincs közöttünk áruló, de Izráelben van egy próféta, Elizeus, aki megmondja Izráel királyának még azt is, amiről a hálószobádban beszélsz!”

¹³ A király parancsot adott: „Tudjátok meg, hol van most az az Elizeus, hogy embereim elfogják!”

Azután jelentették a királynak, hogy Elizeus éppen Dótán városában tartózkodik.

¹⁴ Így hát Arám királya harci szekerekkel megerősített katonai csapatot küldött Dótánba, hogy Elizeust elfogják. Éjjel érkezett meg a csapat Dótán alá, és körbezárta a várost. ¹⁵ Elizeus szolgája másnap reggel, ahogy fölkelt, rémülten látta, hogy a várost körbevette az ellenséges sereg a harci szekereivel.

Így kiáltott: „Jaj, mester, most mit tegyünk?”

¹⁶ „Ne félj! — mondta neki Elizeus. — Sokkal többen vannak, akik értünk harcolnak, mint akik ellenünk!”

¹⁷ Azután Elizeus imádkozott: „Örökkévaló, kérlek, nyisd meg a szemét, hogy lásson!” Így is történt: az Örökkévaló megnyitotta a szolga szemét, aki ekkor meglepetésében felkiáltott: „Harci szekerek és lovak!” Ugyanis Elizeus körül a hegy tele volt tüzes harci szekerekkel és lovakkal. ¹⁸ Amikor az arám katonák fölvonultak, hogy elfogják Elizeust, ő így imádkozott az Örökkévalóhoz: „Kérlek, vakítsd meg ezeket a katonákat!”

Így is történt: az Örökkévaló vaksággal sújtotta az arám katonákat, ahogy Elizeus kérte. ¹⁹ Akkor Elizeus megszólította a katonákat: „Nem jó úton jártok! Nem ebbe a városba kellett volna jönnötök! Gyertek utánam, majd elvezetlek ahhoz az emberhez, akit kerestek!” Azok engedelmesen követték, Elizeus pedig elvezette őket Samáriába.

²⁰ Ott azonban Elizeus ismét imádkozott az Örökkévalóhoz: „Kérlek, nyisd meg a szemüket, hadd lássanak ismét!”

Az Örökkévaló megnyitotta a szemüket, és mikor újra láttak, fölismerték, hogy Samária közepén vannak! ²¹ Izráel királya ezt kérdezte Elizeustól, amikor meglátta az arám katonákat a városon belül: „Mester, levágassam őket?”

²² „Nem, dehogyis — mondta Elizeus —, hiszen ha a háborúban foglyokat ejtesz kardoddal vagy íjaddal, azokat sem gyilkolod le, igaz? Inkább vendégeld meg őket, hadd egyenek-igyanak, s úgy térjenek vissza urukhoz!”

²³ Így hát a király megvendégelte az ellenség katonáit, s nagy lakomát rendezett nekik. Azután békességgel hazaküldte őket a saját királyukhoz. Ettől fogva az arámok nem küldtek többé rablócsapatokat Izráel ellen.

Éhínség az ostromlott Samáriában

²⁴ Történt ezek után, hogy Benhadad, Arám királya nagy sereget gyűjtött, megtámadta Samária városát, és szoros ostromgyűrűt vont köré. ²⁵ Mivel az ostrom elhúzódott, a körülzárt városban éhínség lett úrrá. Végül már annyira elfogyott minden élelem, hogy egy szamárfejért is 80 sékel,^[a] egy maréknyi galambtrágyáért pedig 5 sékel ezüstöt kellett fizetni.

²⁶ Ekkor történt, hogy Izráel királya éppen a várfalon járt, amikor egy asszony segítségért fordult hozzá: „Uram, királyom, segíts rajtam!”

²⁷ De a király így válaszolt: „Ugyan, hogy segíthetnék én, ha az Örökkévaló nem segít? Üresek már a gabonatárolók és a borostömlők is — hogyan segítsek rajtad?” ²⁸ De azért csak megkérdezte: „Mi a panaszod?”

Az asszony így válaszolt: „Uram, egy asszonnyal megegyeztünk, hogy egyik nap megfőzzük és megesszük az én fiamat, a következő nap meg az ő fiát. ²⁹ Az én fiammal így is történt, de másnap hiába szóltam neki: Most add ide a fiadat, hogy őt is megegyük! — Elrejtette a gyermekét előlem.”

³⁰ Ezt hallva a király annyira elkeseredett, hogy megszaggatta a ruháját, és továbbment a várfalon. Ekkor meglepve látták az emberek, hogy a ruhája alatt zsákruhát viselt. ³¹ A király fölkiáltott: „Isten engem úgy segítsen, hogy még ma fejét vétetem Elizeusnak, Sáfát fiának!” ³² Azonnal el is küldte egyik szolgáját Elizeushoz, aki éppen a házában együtt ült a város vezetőivel.

Mielőtt a király szolgája odaért volna, Elizeus ezt mondta a vezetőknek: „Figyeljétek meg, a király, az a gyilkos ideküldi a szolgáját, hogy engem is meggyilkoljon! Zárjátok be előtte az ajtót, és ne engedjétek be! Tudom, hogy ő utána hamarosan a király is ide jön.”

³³ Alighogy ezt mondta Elizeus, megérkezett a király.^[b] Izráel királya ezt kérdezte a prófétától: „Látod, milyen bajba és veszedelmes helyzetbe taszított minket az Örökkévaló! Miért várjak tovább a segítségére?”