Add parallel Print Page Options

És mondának a próféták fiai Elizeusnak: Ímé ez a hely, a hol nálad lakunk, igen szoros nékünk;

Hadd menjünk el, kérlek, a Jordán mellé, hogy mindenikünk egy-egy fát hozzon onnét, hogy ott valami hajlékot építsünk magunknak, a melyben lakjunk. És monda: Menjetek el!

És monda egy közülök: Nyugodj meg rajta, és jõjj el a te szolgáiddal. És monda: Én is elmegyek.

És elméne velök. És menének a Jordán mellé, és ott fákat vágtak.

És történt, hogy mikor egy közülök egy fát levágna, a fejsze beesék a vízbe. Akkor kiálta és monda: Jaj, jaj, [édes] uram! pedig ezt is kölcsön kértem!

És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutatta néki a helyet, levágott egy fát és utána dobta, és a fejsze feljött a [víz színére.]

És monda: Vedd ki. És kinyújtván kezét, kivevé azt.

Siria királya pedig hadat indított Izráel ellen, és tanácsot tartván az õ szolgáival, monda: Itt meg itt lesz az én táborom.

És elkülde az Isten embere az Izráel királyához, mondván: Vigyázz, ne hagyd el azt a helyet, mert ott akarnak a siriaiak betörni.

10 És elkülde az Izráel királya arra a helyre, a melyrõl néki az Isten embere szólott, és õt megintette volt, és vigyázott magára nem egyszer, sem kétszer.

11 És felháborodott ezen a siriai király szíve, és összegyûjtvén az õ szolgáit, monda nékik: Miért nem mondjátok meg nékem, ki tart közülünk az Izráel királyával?!

12 Akkor monda egy az õ szolgái közül: Nem úgy, uram király, hanem Elizeus próféta, a ki Izráelben van, jelenti meg az Izráel királyának a beszédeket, a melyeket te a te titkos házadban beszélsz.

13 És monda: Menjetek el és nézzétek meg, hol van, hogy utána küldjek és elhozassam õt. És megjelenték néki, mondván: Ímé Dótánban van.

14 Akkor lovakat, szekereket és nagy sereget külde oda, a kik elmenének éjjel, és körülvevék a várost.

15 Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és ímé seregek vették körül a várost, és lovak és szekerek. És monda néki az õ szolgája: Jaj, jaj, [édes] uram! mit cselekedjünk?

16 Felele õ: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik õ velök.

17 És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az õ szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.

18 És mikor [azok] hozzá lementek, könyörgött Elizeus az Úrnak, mondván: Verd meg ezt a népet vaksággal! És megveré õket vaksággal az Elizeus kivánsága szerint.

19 És monda nékik Elizeus: Nem ez az út, sem ez a város; jertek el én utánam, és ahhoz a férfiúhoz vezetlek titeket, a kit kerestek. És elvezeté õket Samariába.

20 És mikor bementek Samariába, monda Elizeus: Óh Uram, nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak. És megnyitá az Úr az õ szemeiket és látának, és ímé Samaria közepében voltak.

21 Az Izráel királya pedig mikor látta õket, monda Elizeusnak: Vágván vágassam-é õket, atyám?

22 És monda: Ne vágasd. Le szoktad-é vágatni azokat, a kiket karddal vagy kézívvel fogsz el? Adj nékik kenyeret és vizet, hogy egyenek és igyanak, és elmenjenek az õ urokhoz.

23 És nagy lakomát szerzett nékik; és miután ettek és ittak, elbocsátá õket. Õk pedig elmenének az õ urokhoz; és ettõl fogva többé nem jöttek a siriai portyázó csapatok az Izráel földjére.

24 És lõn ezek után, hogy Benhadád, Siria királya összegyûjté egész seregét, és felment és megszállotta Samariát.

25 És igen nagy inség lett Samariában, mert addig tartották megszállva a várost, míg egy szamárfej nyolczvan ezüst, és egy véka galambganéj öt ezüst lett.

26 És mikor az Izráel királya a kõfalon széjjeljára, egy asszony kiálta õ hozzá, mondván: Légy segítséggel, uram király!

27 A [király] monda: Ha nem segít meg téged az Isten, hogyan segítselek én meg? A szérûrõl vagy a sajtóról?

28 És monda néki a király: Mit akarsz? Monda az: Ez az asszony azt mondta nékem: Add ide a te fiadat, hogy együk meg õt ma, az én fiamat pedig holnap eszszük meg.

29 És megfõztük az én fiamat, és megettük õt. Mikor azután másnap azt mondtam néki: Add ide a te fiadat, hogy azt is együk meg, õ elrejté az õ fiát.

30 Mikor pedig hallotta a király az asszonynak beszédét, megszaggatá az õ ruháit, a mint a kõfalon járt, és meglátta a nép, hogy ímé alól zsákruha van az õ testén.

31 És monda: Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha Elizeusnak, a Sáfát fiának feje ma rajta marad!

32 Elizeus pedig ott ült az õ házában, és együtt ültek vele a vének. És elküldött [a király] egy férfiat maga elõtt. Mielõtt azonban hozzá jutott volna a követ, monda [Elizeus] a véneknek: Látjátok-é, hogy az a gyilkos hogyan küld ide, hogy a fejemet vétesse? Vigyázzatok, hogy mikor ide ér a követ, zárjátok be az ajtót és szorítsátok meg õt az ajtóban: Ímé az õ ura lábainak dobogása követi õt.

33 És mikor még így beszélne velök, már a követ leérkezett hozzá [és nyomában a király], és monda: Ímé ilyen veszedelem származott az Úrtól; várjak-é még tovább az Úrra?

Elizeus és a vízbe esett fejsze

A próféta-tanítványok egyszer azt mondták Elizeusnak: „Nézd, mester, ez a ház, ahol veled együtt össze szoktunk jönni, már túl kicsi ennyiünknek! Menjünk a Jordán melletti erdőbe, vágjunk ki mindannyian egy-egy fát, s a gerendákból építsünk egy nagyobb házat!”

„Jól van, menjetek!” — mondta Elizeus.

3-4 Az egyik tanítvány kérte, hogy ő is menjen velük, így hát Elizeus is elment a csoporttal a Jordánhoz. Ott nekiláttak a favágásnak. Munka közben azonban az egyik tanítvány fejszéjéről a vas lerepült, és a vízbe esett.

„Jaj, mester! Vízbe esett a fejszém, pedig csak kölcsön kaptam!” — kiáltott föl a tanítvány.

Isten embere megkérdezte: „Hol merült el a vízben?”

Amikor a tanítvány megmutatta, Elizeus bedobott oda egy fadarabot, s ekkor a fejsze vasból készült feje felbukkant a víz színére, és ott lebegett.

„Ott van, vedd ki!” — mutatta Elizeus. A tanítvány utána nyúlt, és kivette a fejsze vasát a vízből.

Elizeus szembeszáll az arám királlyal

Arám királya háborút indított Izráel ellen, és vezéreivel haditanácsot tartott. Elhatározták, hogy csapataikkal egy bizonyos helyen fognak majd Izráel területén táborozni.

De Isten embere üzenetet küldött Izráel királyának: „Vigyázz, mert az arám csapatok azon a bizonyos helyen akarnak betörni országodba! Nem menj arrafelé!” 10 A király ekkor a kémeit az Elizeus által megjelölt helyre küldte, és így elkerülte a lesben álló arámok csapdáját. Ez többször is megismétlődött.

11 Emiatt Arám királya nagyon fölháborodott, és összehívta vezéreit. Ezt mondta nekik: „Mondjátok meg nekem, melyikőtök kémkedik Izráel királyának?”

12 Az egyik vezér így válaszolt: „Uram, királyom! Nincs közöttünk áruló, de Izráelben van egy próféta, Elizeus, aki megmondja Izráel királyának még azt is, amiről a hálószobádban beszélsz!”

13 A király parancsot adott: „Tudjátok meg, hol van most az az Elizeus, hogy embereim elfogják!”

Azután jelentették a királynak, hogy Elizeus éppen Dótán városában tartózkodik.

14 Így hát Arám királya harci szekerekkel megerősített katonai csapatot küldött Dótánba, hogy Elizeust elfogják. Éjjel érkezett meg a csapat Dótán alá, és körbezárta a várost. 15 Elizeus szolgája másnap reggel, ahogy fölkelt, rémülten látta, hogy a várost körbevette az ellenséges sereg a harci szekereivel.

Így kiáltott: „Jaj, mester, most mit tegyünk?”

16 „Ne félj! — mondta neki Elizeus. — Sokkal többen vannak, akik értünk harcolnak, mint akik ellenünk!”

17 Azután Elizeus imádkozott: „Örökkévaló, kérlek, nyisd meg a szemét, hogy lásson!” Így is történt: az Örökkévaló megnyitotta a szolga szemét, aki ekkor meglepetésében felkiáltott: „Harci szekerek és lovak!” Ugyanis Elizeus körül a hegy tele volt tüzes harci szekerekkel és lovakkal. 18 Amikor az arám katonák fölvonultak, hogy elfogják Elizeust, ő így imádkozott az Örökkévalóhoz: „Kérlek, vakítsd meg ezeket a katonákat!”

Így is történt: az Örökkévaló vaksággal sújtotta az arám katonákat, ahogy Elizeus kérte. 19 Akkor Elizeus megszólította a katonákat: „Nem jó úton jártok! Nem ebbe a városba kellett volna jönnötök! Gyertek utánam, majd elvezetlek ahhoz az emberhez, akit kerestek!” Azok engedelmesen követték, Elizeus pedig elvezette őket Samáriába.

20 Ott azonban Elizeus ismét imádkozott az Örökkévalóhoz: „Kérlek, nyisd meg a szemüket, hadd lássanak ismét!”

Az Örökkévaló megnyitotta a szemüket, és mikor újra láttak, fölismerték, hogy Samária közepén vannak! 21 Izráel királya ezt kérdezte Elizeustól, amikor meglátta az arám katonákat a városon belül: „Mester, levágassam őket?”

22 „Nem, dehogyis — mondta Elizeus —, hiszen ha a háborúban foglyokat ejtesz kardoddal vagy íjaddal, azokat sem gyilkolod le, igaz? Inkább vendégeld meg őket, hadd egyenek-igyanak, s úgy térjenek vissza urukhoz!”

23 Így hát a király megvendégelte az ellenség katonáit, s nagy lakomát rendezett nekik. Azután békességgel hazaküldte őket a saját királyukhoz. Ettől fogva az arámok nem küldtek többé rablócsapatokat Izráel ellen.

Éhínség az ostromlott Samáriában

24 Történt ezek után, hogy Benhadad, Arám királya nagy sereget gyűjtött, megtámadta Samária városát, és szoros ostromgyűrűt vont köré. 25 Mivel az ostrom elhúzódott, a körülzárt városban éhínség lett úrrá. Végül már annyira elfogyott minden élelem, hogy egy szamárfejért is 80 sékel,[a] egy maréknyi galambtrágyáért pedig 5 sékel ezüstöt kellett fizetni.

26 Ekkor történt, hogy Izráel királya éppen a várfalon járt, amikor egy asszony segítségért fordult hozzá: „Uram, királyom, segíts rajtam!”

27 De a király így válaszolt: „Ugyan, hogy segíthetnék én, ha az Örökkévaló nem segít? Üresek már a gabonatárolók és a borostömlők is — hogyan segítsek rajtad?” 28 De azért csak megkérdezte: „Mi a panaszod?”

Az asszony így válaszolt: „Uram, egy asszonnyal megegyeztünk, hogy egyik nap megfőzzük és megesszük az én fiamat, a következő nap meg az ő fiát. 29 Az én fiammal így is történt, de másnap hiába szóltam neki: Most add ide a fiadat, hogy őt is megegyük! — Elrejtette a gyermekét előlem.”

30 Ezt hallva a király annyira elkeseredett, hogy megszaggatta a ruháját, és továbbment a várfalon. Ekkor meglepve látták az emberek, hogy a ruhája alatt zsákruhát viselt. 31 A király fölkiáltott: „Isten engem úgy segítsen, hogy még ma fejét vétetem Elizeusnak, Sáfát fiának!” 32 Azonnal el is küldte egyik szolgáját Elizeushoz, aki éppen a házában együtt ült a város vezetőivel.

Mielőtt a király szolgája odaért volna, Elizeus ezt mondta a vezetőknek: „Figyeljétek meg, a király, az a gyilkos ideküldi a szolgáját, hogy engem is meggyilkoljon! Zárjátok be előtte az ajtót, és ne engedjétek be! Tudom, hogy ő utána hamarosan a király is ide jön.”

33 Alighogy ezt mondta Elizeus, megérkezett a király.[b] Izráel királya ezt kérdezte a prófétától: „Látod, milyen bajba és veszedelmes helyzetbe taszított minket az Örökkévaló! Miért várjak tovább a segítségére?”

Footnotes

  1. 2 Királyok 6:25 80 sékel Mai mértékkel kb. 1 kg.
  2. 2 Királyok 6:33 király Szó szerint: „a küldött”. A következőkből és a 7:17-ből azonban látszik, hogy a király is Elizeushoz ment. A héberben a „király” szó és a „küldött” szó között csak egy betű az eltérés.