1 Sámuel 7-9
Hungarian Károli
7 És eljövének a Kirjáth-Jeárimbeliek, és felvitték az Úrnak ládáját, és bevivék Abinádáb házába, [mely] a dombon vala; és Eleázárt, az õ fiát az Úr ládájának õrizésére rendelék.
2 És lõn, hogy attól a naptól fogva, a [melyen] Kirjáth-Jeárimban hagyták a ládát, sok idõ eltelék, tudniillik húsz esztendõ. És Izráelnek egész háza síránkozék az Úr után.
3 Sámuel pedig szóla Izráel egész házához, mondván: Ha ti teljes szívetekbõl megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astarótot, és szíveiteket elkészítitek az Úrnak, és csak néki szolgáltok: akkor megszabadít titeket a Filiszteusok kezébõl.
4 Elhányák azért Izráel fiai a bálványokat és Astarótot, és csak az Úrnak szolgálának.
5 Akkor Sámuel mondá: Gyûjtsétek össze egész Izráelt Mispába, hogy imádkozzam értetek az Úrhoz.
6 Összegyûlének azért Mispában, és vizet merítvén, kiönték az Úr elõtt; és bõjtölének azon a napon, és [így] szólának ott: Vétkeztünk az Úr ellen. És ekképen ítélé Sámuel Izráel fiait Mispában.
7 Mikor pedig a Filiszteusok meghallották, hogy Izráel fiai összegyûlének Mispában, feljöttek a Filiszteusok fejedelmei Izráel ellen. És mikor [ezt] meghallották Izráel fiai, megrémülének a Filiszteusoktól.
8 És mondának Izráel fiai Sámuelnek: Ne szünjél meg érettünk könyörögni az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a Filiszteusok kezébõl.
9 Vett azért Sámuel egy szopós bárányt, és megáldozá azt egészen égõáldozatul az Úrnak. És fohászkodék Sámuel Izráelért az Úrhoz, és az Úr meghallgatá õt.
10 És lõn, hogy a mikor Sámuel az égõáldozatot végezé, eljövének a Filiszteusok, hogy Izráel ellen harczoljanak. Az Úr pedig mennydörge nagy hangon azon a napon a Filiszteusok felett és [annyira] megzavarta õket, hogy megverettetének Izráel elõtt.
11 Akkor kijövének Izráel emberei Mispából, és üldözték a Filiszteusokat és verték õket egészen Bethkáron alól.
12 Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében- Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!
13 És megaláztatának a Filiszteusok, és nem menének többé Izráel határára. És az Úrnak keze a Filiszteusok ellen volt Sámuelnek teljes életében.
14 És visszavevé [Izráel] a városokat, a melyeket a Filiszteusok Izráeltõl elvettek vala, Ekrontól fogva Gáthig, és az õ határukat megszabadítá Izráel a Filiszteusok kezébõl. És békesség lõn Izráel és az Emoreusok között.
15 Sámuel pedig életének minden napjaiban ítéle Izráel felett.
16 És elmegy vala esztendõnként, és bejárá Béthelt, Gilgált és Mispát, és ítéletet hozott vala Izráel felett mind e helyeken.
17 Annakutána visszatére Rámába, mert ott vala az õ háza, és ott [is] ítéletet hoza Izráel felett; és oltárt építe ott az Úrnak.
8 És lõn, hogy a mikor Sámuel megvénhedett, az õ fiait tevé bírákká Izráel felett.
2 Elsõszülött fiának pedig Joel volt a neve és a másodiknak Abia, kik Beérsebában bíráskodtak.
3 De fiai nem járának az õ útjain, hanem a telhetetlenség után indulának, és ajándékot fogadának el, és elfordíták az igaz ítéletet.
4 Összegyûlének azért Izráelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába.
5 És mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útaidon; most azért válaszsz nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk, mint minden népnél [szokás].
6 Azonban Sámuelnek nem tetszék a beszéd, hogy azt mondák: Adj nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk. És könyörge Sámuel az Úrhoz.
7 És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, a mit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök.
8 Mindama cselekedetek szerint, a melyeket véghez vittek attól a naptól kezdve, a melyen kihoztam õket Égyiptomból, egészen a mai napig (hogy elhagytak engem, és idegen isteneknek szolgáltak): veled is a szerint cselekesznek.
9 Most azért hallgass szavukra; mindazáltal tégy ellenök bizonyságot, és add tudtokra a király hatalmát, a ki uralkodni fog felettök.
10 És Sámuel megmondá az Úrnak minden beszédeit a népnek, mely tõle királyt kért.
11 És monda: A királynak, a ki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi és szekér vezetõivé és lovasaivá teszi õket, és szekere elõtt futnak.
12 Ezredesekké teendi õket, és hadnagyokká ötven ember felett; velök szántatja meg barázdáit, és velök végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harczi szekereihez az eszközöket.
13 Leányaitokat pedig elviszi kenõcskészítõknek, szakácsnéknak és sütõknek.
14 Elveszi legjobb szántóföldeiteket, szõlõhegyeiteket és olajfás kerteiteket, és szolgáinak adja.
15 Veteményeiteket és szõlõiteket megdézsmálja, és fõbb embereinek és szolgáinak adja.
16 Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti azokkal.
17 Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki.
18 És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket.
19 A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! hanem király legyen felettünk.
20 És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és elõttünk járjon, és vezesse a mi harczainkat.
21 És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondta azokat az Úrnak.
22 És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavokra, és adj nékik királyt. És Sámuel monda Izráel férfiainak: Menjetek el haza, ki-ki az õ városába.
9 És volt egy ember a Benjámin [nemzetségébõl,] kinek neve vala Kis, Abielnek fia, ki Sérornak fia, ki Bekoráthnak fia, ki Afiákhnak fia, ki Benjámin [házából] való volt; igen tehetõs ember vala.
2 És volt néki egy Saul nevû fia, ifjú és szép; õ nála Izráel fiai közül senki sem volt szebb; vállától felfelé magasabb vala az egész népnél.
3 És elvesztek vala Kisnek, a Saul atyjának szamarai, és monda Kis Saulnak, az õ fiának: Végy magad mellé egyet a szolgák közül, és kelj fel, menj el, keresd meg a szamarakat.
4 És bejárá az Efraim hegységét, és bejárta Salisa földét, de nem találták meg; és bejárták Sáálim földét, de nem voltak ott; és bejárá Benjámin földét, de nem találták meg.
5 Mikor pedig a Suf földére jutottak, monda Saul az õ szolgájának, a ki vele volt: Jer, térjünk vissza, nehogy atyám elvetve a szamarak gondját, miattunk aggódjék.
6 Az pedig monda néki: Ímé az Istennek embere most e városban van, és az az ember tiszteletben áll; mind az, a mit mond, beteljesedik. Most azért menjünk el oda, talán megmondja nékünk is a mi útunkat, hogy merre menjünk.
7 És monda Saul az õ szolgájának: Elmehetünk oda, de mit vigyünk ez embernek? mert a kenyér elfogyott tarisznyánkból, és nincsen mit vigyünk ajándékba az Isten emberének; mi van nálunk?
8 A szolga pedig felele ismét Saulnak, és monda: Ímé van nálam egy ezüst siklusnak negyedrésze, oda adom ezt az Isten emberének, hogy megmondja nékünk a mi útunkat.
9 Régen Izráelben azt mondák, mikor valaki elment Istent megkérdezni: Jertek, menjünk el a nézõhöz; mert a kit most prófétának neveznek, régen nézõnek hívták.
10 És Saul monda az õ szolgájának: Helyesen beszélsz; jer, menjünk el. Elmenének azért a városba, hol az Istennek embere volt.
11 A mint pedig a város felhágóján menének, leányokkal találkozának, a kik vizet meríteni jöttek ki, és mondának nékik: Itt van-é a nézõ?
12 És azok felelének nékik, és mondának: Igen, amott van elõtted, siess azért, mert ma jött a városba, mivel ma lesz a népnek véres áldozata ím e hegyen.
13 A mint a városba mentek, azonnal megtaláljátok, mielõtt felmenne a hegyre, hogy egyék; mert a nép nem eszik addig, míg õ el nem jön, mivel a véres áldozatot õ áldja meg, és azután esznek a meghívottak. Azért most menjetek fel, mert épen most fogjátok õt megtalálni.
14 Felmenének azért a városba. És mikor a városban menének, ímé akkor jöve ki Sámuel velök szemben, hogy a hegyre felmenjen.
15 És az Úr kijelentette Sámuelnek füleibe, egy nappal az elõtt, hogy Saul eljött, mondván:
16 Holnap ilyenkor küldök hozzád egy embert a Benjámin földérõl, és kend fel õt fejedelmül az én népem, Izráel felett, hogy megszabadítsa az én népemet a Filiszteusok kezébõl; mert megtekintém az én népemet, mivel felhatott az õ kiáltása hozzám.
17 Mikor pedig Sámuel meglátta Sault, szóla néki az Úr: Ímé ez az az ember, a kirõl szólottam néked, õ uralkodjék az én népem felett.
18 Akkor Saul a kapu alatt Sámuelhez közeledék és monda: Ugyan mondd meg nékem, hol van itt a nézõ háza?
19 Sámuel pedig felele Saulnak, és monda: Én vagyok az a nézõ; menj fel elõttem a hegyre, és egyetek ma én velem, reggel pedig elbocsátlak téged, és megmondom néked mind azt, a mi szívedben van.
20 A szamarak miatt pedig, melyek tõled ezelõtt három nappal elvesztek, ne aggódjál, mert megtaláltattak. És kié leend mind az, a mi Izráelben becses? Avagy nem a tiéd és a te atyádnak egész házáé?
21 És Saul felele, és monda: Avagy nem Benjáminita vagyok-é én, Izráelnek legkisebb törzsébõl való? És az én nemzetségem nem legkisebb-é Benjámin törzsének nemzetségei között? Miért szólasz tehát hozzám ilyen módon?
22 Akkor Sámuel megfogta Sault és az õ szolgáját, és bevezette õket az étkezõ helyre; és nékik adta a fõhelyet a meghívottak között, kik mintegy harminczan valának.
23 És monda Sámuel a szakácsnak: Hozd elõ azt a darabot, melyet odaadtam néked, és a melyrõl azt mondám, hogy tartsd magadnál.
24 Akkor a szakács felhozta a czombot és a mi rajta volt, és Saul elé tevé. És õ monda: Ímhol a megmaradt rész, vedd magad elé és egyél, mert erre az idõre tétetett az el számodra, mikor mondám: Meghívtam a népet. Evék azért Saul azon a napon Sámuellel.
25 És miután lejöttek a hegyrõl a városba, a felházban beszélgetett Saullal.
26 És korán felkelének. Történt ugyanis, hogy hajnalhasadtakor kiálta Sámuel Saulnak a felházba, mondván: Kelj fel, hogy elbocsássalak téged. És felkelt Saul, és kimenének ketten, õ és Sámuel az utczára.
27 Mikor pedig lemenének a város végére, Sámuel monda Saulnak: Mondd meg a szolgának, hogy menjen elõre elõttünk - és elõre ment -, te pedig most állj meg, hogy megmondjam néked az Istennek beszédét.
1 Sámuel 7-9
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
7 Így hát Kirját-Jeárimból eljöttek bizonyos emberek, és elvitték Bétsemesből az Örökkévaló Szövetségládáját. Majd elhelyezték Abinádáb házában, amely egy dombon állt. Azután kiválasztották Eleázárt, Abinádáb fiát, és rábízták, hogy őrizze a Szövetségládát. 2 Ettől kezdve hosszú ideig[a] a Szövetségláda Kirját-Jeárimban maradt.
Sámuel összehívja a népgyűlést
Húsz évvel azután, hogy a Szövetségláda Kirját-Jeárimba került, Izráel népe ismét az Örökkévalóhoz fordult.[b] 3 Ekkor Sámuel kihirdette Izráel egész népének: „Ha teljes szívvel-lélekkel visszatértek az Örökkévalóhoz, akkor irtsátok ki közületek az idegen isteneket és Astárót bálványait, szánjátok oda magatokat teljesen az Örökkévalónak, és csakis őt szolgáljátok! Azután majd ő is megszabadít benneteket a filiszteusok hatalmából.”
4 Erre válaszul Izráel népe kiirtotta Baál és Astárót bálványait, és egyedül az Örökkévalót szolgálták.
5 Sámuel kihirdette: „Egész Izráel gyűljön össze Micpába, ott fogok imádkozni értetek az Örökkévalóhoz!” 6 Össze is gyűlt a nép Micpában, és most már Sámuel lett a vezetőjük. Vizet merítettek, és kiöntötték azt az Örökkévaló előtt. Azon a napon valamennyien böjtöltek, és ezt mondták: „Bizony, vétkeztünk az Örökkévaló ellen!”
7 Amikor a filiszteusok megtudták, hogy Izráel népe összegyűlt Micpában, elhatározták, hogy megtámadják őket. A filiszteusok fejedelmei összegyűjtötték seregüket, és felvonultak Izráel ellen. A micpai népgyűlés is tudomást szerzett erről, és az egész nép nagyon félt a filiszteusoktól. 8 Azt kérték Sámueltől: „Kiálts Istenünkhöz, az Örökkévalóhoz, hogy szabadítson meg bennünket a filiszteus veszedelemtől! Ne hagyd abba, kiálts!”
9 Sámuel akkor vett egy szopós bárányt, és azt égőáldozatul feláldozta az Örökkévalónak. Segítségért kiáltott az Örökkévalóhoz Izráelért, és az Örökkévaló válaszolt neki. 10 Miközben Sámuel az áldozatot bemutatta, a filiszteus sereg egyre közelebb nyomult, hogy megtámadja az izráeliek táborát.
Ekkor azonban az Örökkévaló olyan fülsiketítő mennydörgést támasztott, hogy a filiszteusok a rémülettől teljesen összezavarodtak, és vereséget szenvedtek Izráel seregétől. 11 Az izráeli férfiak kirohantak Micpából, és üldözték a filiszteusokat egészen Bétkárig, közben pedig sokat levágtak közülük.
Sámuel Izráel bírája
12 Sámuel ennek emlékére egy kőoszlopot állított föl Micpa és Sén[c] között, amelyet így nevezett el: „Eben Háézer”, ami azt jelenti: „A segítség köve”. Ezzel azt akarta kifejezni: „Mindeddig megsegített bennünket az Örökkévaló!”
13 Így hát a filiszteusok nagy vereséget szenvedtek, és abbahagyták Izráel zaklatását. Ameddig Sámuel élt, az Örökkévaló keze ránehezedett a filiszteusokra. 14 Izráel visszafoglalta azokat a városokat és a körülöttük lévő területeket, amelyeket a filiszteusok Ekron és Gát között korábban elvettek Izráeltől.
Ugyanakkor béke volt Izráel és az emóriak között is.
15 Sámuel egész életében Izráel vezetője volt, és betöltötte a bírói tisztséget. 16 Minden évben végigjárta Bételt, Gilgált és Micpát, és ezekben a városokban igazságot szolgáltatott a vitás ügyekben. 17 Azután hazatért Rámába, mert ott lakott. Amikor otthon tartózkodott, akkor ott gyakorolta a bírói tisztséget. Sámuel Rámában egy oltárt is épített az Örökkévalónak.
Izráel népe királyt kíván
8 Amikor Sámuel megöregedett, a saját fiait tette meg bíráknak Izráel népe fölött. 2 Elsőszülött fiát Jóelnek, második fiát Abijjának hívták. Ők Beérsebában bíráskodtak, 3 de nem követték apjuk példáját, hanem a maguk hasznát keresték, elfogadták a megvesztegetést, és igazságtalan ítéleteket hoztak.
4 Emiatt Izráel vezetői összegyűltek, és felkeresték Sámuelt Rámában. 5 Ezt mondták neki: „Sámuel, te már megöregedtél, de fiaid nem követik a példádat. Ezért tégy valakit királlyá, hogy vezessen bennünket, ahogy ez más nemzetekben is szokás.”
6 Sámuel azonban nagyon rosszallotta ezt a kérést, és imádkozott az Örökkévalóhoz, 7 aki ezt válaszolta: „Sámuel, tedd meg, amit a nép kér tőled! Nem téged, hanem engem utasítottak el[d], hogy ne legyek többé a királyuk. 8 Ugyanúgy cselekszenek veled is, ahogy velem szemben viselkednek mind a mai napig. Amióta kihoztam őket Egyiptomból, mindig elfordulnak tőlem, és más isteneket imádnak. 9 Most hát tedd meg, amit kívánnak tőled, de előbb nyomatékosan figyelmeztesd őket arra, hogy a királyuk milyen módon fog uralkodni rajtuk.”
10 Sámuel az Örökkévaló minden szavát kihirdette a népnek, amely királyt kért[e]. 11 Ezt mondta nekik: „Tudjátok meg hát, hogy a király, akit kívántok, ilyen módon fog uralkodni fölöttetek: fiaitokat a saját szolgálatára rendeli, és katonai szolgálatra osztja be. Némelyeket a harci szekerei és a hozzájuk tartozó lovak mellé rendel, másokat meg testőrszolgálatra, hogy a király harci kocsiját gyalog kísérjék.
12 Fiaitokat nevezi ki seregébe tiszteknek: ötven, vagy ezer katona kapitányává teszi őket.
Fiaitok fogják a király földjeit szántani és termését aratni. A király fiaitokkal fogja elkészíttetni a harci szekereket, mindenféle fegyvert és a harci szekerek fölszerelését.
13 Leányaitok is a királyt fogják szolgálni: egyesek illatszereket készítenek a számára, mások szakácsok lesznek a konyháján, vagy a kenyerét fogják sütni.
14 A király elveszi tőletek a legjobb szántóföldjeiteket, szőlőskertjeiteket, olajfa-ligeteiteket, és jutalmul udvari szolgáinak és tisztségviselőinek adja.
15 Tizedet szed tőletek a gabonaföldek és szőlőskertek terméséből, és abból fizeti majd udvari szolgáit és tisztségviselőit. 16 Saját szolgálatára rendeli szolgáitokat és szolgálólányaitokat. Elveszi legjobb marháitokat[f] és szamaraitokat. 17 Nyájaitokból is tizedet fog szedni.
Ti magatok is a király szolgáivá lesztek, 18 és majd keservesen panaszkodtok királyotok miatt, akit választottatok magatoknak, de az Örökkévaló akkor már nem hallgat rátok.”
19 A nép azonban nem törődött azzal, amit Sámuel mondott, és ezt felelték: „Mégis királyt akarunk, aki uralkodjon fölöttünk! 20 Olyanok akarunk lenni, mint a többi nemzet! Ő vezessen bennünket, ő járjon előttünk a harcban, és vezesse seregünket a háborúban!”
21 Sámuel meghallgatta, amit a nép mondott, azután az Örökkévaló elé tárta, 22 aki ezt felelte neki: „Tedd meg, amit kérnek tőled: adj nekik királyt!”
Azután Sámuel ezt mondta a népnek: „Most pedig menjetek haza.”
Sámuel találkozik Saullal
9 Élt akkoriban Benjámin földjén egy Kis nevű jómódú férfi, aki Abiél fia volt. Abiél apja Cerór, annak apja Bekórat, annak apja Afíah volt, Benjámin törzséből. 2 Kisnek volt egy Saul nevű daliás termetű fia, aki férfikora legszebb éveit élte. Egész Izráelben nem volt nála daliásabb férfi: egy fejjel kimagaslott az emberek közül.
3 Egyszer Kisnek, Saul apjának a szamarai elkódorogtak. Azt mondta hát a fiának: „Eredj, fiam, keresd meg azokat a szamarakat, de végy magad mellé egy szolgát is!” 4 Saul és a szolgája útnak is indultak. Bejárták Efraim hegyeit, Sálisá és Saalim vidékét, Benjámin törzsének területét, de a szamarakat sehol sem találták.
5 Végül, mikor Cúf vidékére értek, Saul azt mondta a szolgájának: „Gyere, most már menjünk haza, mert apám a végén még értünk fog aggódni, nem a szamarai miatt!”
6 De a szolgája ezt felelte: „Uram, Isten embere most éppen ebben a közeli városban tartózkodik. Őt mindenki tiszteli, mert amit mond, az biztosan beteljesedik. Menjünk el hozzá, talán meg tudja mondani, merre menjünk tovább.”
7 „Elmehetünk, de mit vigyünk neki ajándékba? Nincs semmi nálunk, s még a kenyerünk is elfogyott. Üres kézzel csak nem kereshetjük föl!” — mondta Saul.
8 „Nézd, Uram, van nálam egy kis ezüst[g], odaadom ezt neki! Hátha megmondja, merre menjünk” — válaszolt a szolga.
9-11 „Igazad van, menjünk!” — mondta Saul, és elindultak a városba, amelyben az Isten embere tartózkodott. Amint a domboldalon közeledtek a város felé, fiatal leányok jöttek velük szembe, akik vízért indultak a kúthoz. Saul megszólította őket: „Itt van-e a látó?” Ugyanis abban az időben Izráelben a prófétát „látónak” nevezték. Ha valaki meg akart kérdezni Istentől valamit, azt mondta: „Menjünk a látóhoz!”
12 A leányok feleltek: „Igen, itt van a látó, éppen ma érkezett ide. Csak siess, mert áldozathoz készül a nép, ott fönt a dombon, az áldozat helyén. 13 Amint beértek a városba, egyenesen előre menjetek, és megtaláljátok. Még ott van, s azután ő is fölmegy majd a dombra az áldozati lakomára. Amíg ő oda nem érkezik, nem kezdik el a lakomát. Ő szokta megáldani az áldozatot, csak azután kezdenek a meghívottak enni. Menjetek, még éppen ott találjátok!”
14 Saul és a szolgája továbbment, és már a városkapu előtt jártak, amikor Sámuel éppen szembe jött velük. Akkor lépett ki a kapun, hogy fölmenjen a dombra az áldozati lakomához.
15 Az Örökkévaló az előző napon már kijelentette Sámuelnek: 16 „Holnap ilyenkor küldök hozzád egy férfit Benjámin földjéről. Őt kend föl, hogy népemnek, Izráelnek fejedelme legyen! Ő fogja megszabadítani népemet a filiszteusoktól. Láttam népem szenvedését,[h] és meghallottam segélykiáltásukat.”
17 Amikor Sámuel meglátta Sault, az Örökkévaló azonnal szólt Sámuelhez: „Nézd! Ő az, akiről beszéltem. Ő fog uralkodni a népemen!”
18 Ekkor Saul a városkapunál odalépett Sámuelhez, és megszólította: „Kérlek, meg tudnád mondani, hol lakik a látó?”
19 „Én vagyok a látó! — válaszolt Sámuel. — Most azonban menjetek föl előttem a dombra, ahol az áldozati lakoma lesz, mert ma velem együtt ültök asztalhoz! Holnap reggel tovább mehettek, de előbb majd megmondom neked, amit tudni akarsz. 20 Ami pedig a három nappal ezelőtt elveszett szamarakat illeti, ne aggódj, már megkerültek. Különben is, ami csak értékes Izráelben, az úgyis mind a tiéd és családodé lesz!”
21 „Miért mondod ezt nekem? — kérdezte Saul. — Hiszen Izráel legkisebb törzséből származom, és az én családom a legkisebb Benjámin törzsén belül is!”
22 Sámuel bevezette Sault és szolgáját a lakoma termébe, és a mintegy 30 vendég között a fő helyre ültette őket. 23 Majd szólt a szakácsnak: „Most hozd elő azt a combot, amelyről mondtam, hogy tedd félre!” 24 A szakács behozta a húst, és Saul elé tette.
Sámuel azt mondta Saulnak: „Látod, ezt a te számodra tettem félre! Láss hozzá, és egyél, mert neked készítettük, és a tiszteletedre hívtam össze a vendégeket erre a lakomára!” Így lakomázott együtt Saul és Sámuel azon a napon.
25 Miután befejezték a lakomát, eljöttek onnan, és együtt mentek vissza a városba. Sámuel a tetőteraszon készített szállást Saulnak, 26 aki lefeküdt aludni.[i]
Másnap, korán reggel Sámuel fölkiáltott Saulnak a tetőteraszra: „Kelj föl, és készülj az útra, hogy elbocsássalak!” Saul fölkelt, 27 és együtt mentek ki az utcára. Sámuel a város széléig kísérte. Ott megállt, és ezt mondta Saulnak: „Küldd előre a szolgádat, te pedig maradj itt még, mert Isten üzenetét kell elmondanom neked!” A szolga ekkor előrement.
Footnotes
- 1 Sámuel 7:2 hosszú ideig Ebben az időszakban volt Sámuel Izráel bírája, majd Saul királysága következett, azután Dávid 7 évig uralkodott Hebronban.
- 1 Sámuel 7:2 ismét… fordult Az ókori görög (LXX) fordítás szerint. A masszoréta héber szövegben ez áll: „… siránkozott az Örökkévaló után.”
- 1 Sámuel 7:12 Sén Az ókori görög (LXX) fordításban és a Szíriai kéziratban ehelyett „Jesana” szerepel. Sén kis falu volt Jeruzsálemtől északra, 26 km-re. Lásd 2Krón 13:19.
- 1 Sámuel 8:7 Nem… el Ugyanis eddig Sámuel volt Izráel bírája, vagyis felelős vezetője. Mivel pedig ő Isten prófétája volt, rajta keresztül valójában Isten vezetése és akarata érvényesült.
- 1 Sámuel 8:10 kért Szójáték és valószínű utalás arra, hogy első királyát a nép kérte magának. A héberben a „Saul” szó azt jelenti: „akit kértek/kívántak”.
- 1 Sámuel 8:16 marháitokat Ez ókori görög (LXX) fordításból van, a masszoréta héber szövegben e helyett „ifjaitokat” szerepel.
- 1 Sámuel 9:8 kis ezüst Szó szerint: „egy negyed sékel ezüst”. Ez kb. 3 g ezüstöt jelent, vagyis csekély értékű volt.
- 1 Sámuel 9:16 szenvedését Ez az ókori görög fordítást (LXX) követi.
- 1 Sámuel 9:26 Sámuel… aludni Ez az ókori görög fordítást (LXX) követi. A masszoréta héber szövegben ez áll: „Sámuel a tetőteraszon beszélgetett Saullal.” Akkoriban a vendégeket a házak lapos tetőteraszán szokták elszállásolni, mivel külön vendégszoba nem volt a házakban.
Lukács 9:18-36
Hungarian Károli
18 És lõn, mikor õ magában imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé õket, mondván: Kinek mond engem a sokaság?
19 Õk pedig felelvén, mondának: Keresztelõ Jánosnak; némelyek pedig Illésnek; némelyek pedig, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.
20 És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának.
21 Õ pedig reájok parancsolván, meghagyá, hogy ezt senkinek ne mondják;
22 Ezt mondván: Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni a vénektõl, a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni.
23 Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét minden nap, és kövessen engem.
24 Mert a ki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az õ életét én érettem, az megtartja azt.
25 Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri [is], õ magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?
26 Mert valaki szégyel engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ dicsõségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval.
27 Mondom pedig néktek bizonnyal, hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják, mígnem meglátják az Istennek országát.
28 És lõn e beszédek után mintegy nyolczadnappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.
29 És imádkozása közben az õ orczájának ábrázata elváltozék, és az õ ruhája fehér [és] fénylõ lõn.
30 És ímé két férfiú beszél vala õ vele, kik valának Mózes és Illés;
31 Kik dicsõségben megjelenvén, beszélik vala az õ halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni.
32 Pétert pedig és a vele lévõket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, láták az õ dicsõségét, és ama két férfiút, kik vele állanak vala.
33 És lõn, mikor azok eltávoztak õ tõle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.
34 És mikor õ ezeket mondá, felhõ támada és azokat beárnyékozá; õk pedig megfélemlének, mikor azok bementek a felhõbe.
35 És szózat lõn a felhõbõl, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam, õt hallgassátok.
36 És mikor a szózat lõn, találtaték Jézus csak maga. Õk pedig hallgatának, és semmit abból, a mit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban.
Read full chapter
Lukács 9:18-36
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Te vagy a Messiás!(A)
18 Egyszer, amikor Jézus egymagában imádkozott, vele voltak a tanítványai is. Megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?”
19 A tanítványok így válaszoltak: „Egyesek Bemerítő Jánosnak, mások meg Illésnek. Megint mások egy régi prófétának, aki feltámadt.”
20 Jézus megkérdezte őket: „És ti? Ti kinek tartotok engem?”
Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás, akit Isten küldött.”
21 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta nekik, hogy erről senkinek se beszéljenek.
Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását(B)
22 Majd ezt mondta: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.”
23 Ezután mindannyiukhoz szólva ezt mondta: „Aki engem akar követni, az tagadja meg önmagát, naponta vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 24 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 25 Ugyan mit ér, ha valaki az egész világot megnyeri, önmagát azonban elveszti, vagy tönkreteszi? 26 Aki szégyell engem és a szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd visszajön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségével.
27 Igazán mondom nektek: vannak közöttetek olyanok, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Isten Királyságát.”
Jézus megmutatkozik a dicsőségében(C)
28 Körülbelül nyolc nappal később Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment egy hegyre imádkozni. 29 Mialatt imádkozott, az arca elváltozott, és a ruhája ragyogó fehér lett. 30-31 Ezután két férfi jelent meg, akik Jézushoz hasonlóan ragyogó dicsőségben látszottak. Mózes és Illés volt ez a két férfi, akik Jézussal a szolgálatának befejezéséről beszélgettek vele, amelyet majd Jeruzsálemben teljesít be. 32 Péter és a többiek közben elaludtak. Mikor fölébredtek, látták Jézust a dicsőség ragyogásában, és a két férfit mellette. 33 Amikor a két férfi már indulni készült, Péter így szólt Jézushoz: „Mester, olyan jó itt! Készítsünk három lombsátrat: neked, Mózesnek és Illésnek!” De Péter nem tudta, hogy mit beszél.
34 Még be sem fejezte, amikor felhő jelent meg, és betakarta őket. A tanítványok nagyon megijedtek, amikor a felhő körülvette őket. 35 A felhőből egy hang hallatszott: „Ő a Fiam, akit kiválasztottam! Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek neki!”
36 Miután ez a hang szólt, már csak Jézust látták egyedül. A tanítványok hallgattak a történtekről, és abban az időben senkinek sem mondták el, amit a hegyen láttak.
Read full chapterCopyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center