Add parallel Print Page Options

Isten az, aki felnevel titeket

Veletek azonban, testvéreim, eddig nem beszélhettem úgy, mint szellemi emberekkel, hanem csak úgy, mint akik a Krisztus követésében még kisgyermekek: nem szellemi, hanem testi természetűek. Úgy tanítottalak benneteket, ahogy az anya tejjel táplálja a gyermekét. Tejjel és nem felnőtteknek való étellel, hiszen azt még nem bírtátok volna el. Sőt, még most sem tudnátok befogadni, hiszen még mindig a régi emberi természet uralkodik bennetek! A köztetek lévő féltékenység és a veszekedések ugyanis ezt mutatják. Úgy viselkedtek, mint a hitetlenek. Amikor egyikőtök azt mondja: „Pált követem”, a másik meg így szól: „én Apollós embere vagyok”, vajon nem úgy beszéltek-e, ahogy a hitetlenek szoktak?

Mert ugyan kicsoda Apollós, és kicsoda Pál? Csak Isten szolgái, akik elvezettek benneteket a hitre, ahogyan az Úr erre képessé tette őket. Igen, én ültettem el bennetek az Isten beszédét, Apollós öntözte a palántát, de mégis Isten az, aki felnevelte. Tehát nem az a fontos, aki elülteti, sem nem aki öntözi, hanem egyedül Isten, mert ő neveli fel. Aki elülteti, meg aki öntözgeti, egy célért dolgoznak, és mindketten jutalmat kapnak érte. Hiszen mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig az ő gazdasága: kertje és szántóföldje vagytok.

Milyen anyagból építed a házadat?

Vagy egy másik hasonlattal, olyanok vagytok, mint a lakóház, amelynek Isten a tulajdonosa. 10 Mint bölcs építőmester, én fektettem le a ház alapját, ahogy Isten erre képessé tett. A további építést azonban már mindenki maga végzi! Jól vigyázzatok, mit és hogyan fogtok erre az alapra építeni! 11 A ház alapja már készen van: Jézus Krisztus ez az alap, hiszen más alapot senki sem készíthet. 12 Erre az alapra azután mindenki ráépítheti a maga házát, amelyhez különböző anyagokat használhat fel: aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, vagy szalmát. 13 Hogy milyen anyagból épített, az az Ítélet Napján[a] fog kiderülni. Mert az a nap tűzzel jön el, és próbára teszi, hogy ki milyen anyagból építkezett. 14 Ha valakinek a háza kiállja a tűz próbáját, akkor jutalmat kap. 15 Ha viszont leég a háza, kárt szenved. Ő maga ugyan megmenekül, de csak úgy, mint akit az égő házból mentenek ki a tűzön keresztül.

16 Nem tudjátok, hogy ti Isten Temploma[b] vagytok, és Isten Szelleme lakik bennetek? 17 Ha valaki pusztítja Isten Templomát, azt Isten is el fogja pusztítani. Mert Isten Temploma szent — és ti vagytok ez a Templom!

18 Senki se csapja be magát! Ha valaki közületek azt gondolja, hogy a jelenlegi világ szerint bölcsnek számít, inkább legyen „bolonddá”, hogy valóban bölcs lehessen. 19 Miért? Mert ennek a világnak a bölcsessége Isten szemében bolondság. Ahogyan az Írás is mondja: „Isten a saját ravaszságukkal ejti csapdába a bölcseket.”[c] 20 Másutt: „Az Örökkévaló ismeri a bölcsek gondolatait, és tudja, hogy semmit sem érnek.”[d] 21 Azért senki se dicsekedjék emberekkel, hiszen minden a tiétek: 22 Pál, Apollós, Kéfás[e], a világ, az élet, a halál, a jelen meg a jövendő is. Minden a tiétek, 23 ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus meg Istené.

Footnotes

  1. 1 Korintusi 3:13 Ítélet Napján Szó szerint: „azon a napon” — vagyis, amikor Jézus Krisztus visszajön, és ítéletet tart.
  2. 1 Korintusi 3:16 Isten Temploma Szó szerint: „Isten háza” — Itt szellemi értelemben jelenti a Jézus Krisztusban hívők közösségét, akikben Isten él a Szent Szellem által.
  3. 1 Korintusi 3:19 Idézet: Jób 5:13.
  4. 1 Korintusi 3:20 Idézet: Zsolt 94:11.
  5. 1 Korintusi 3:22 Kéfás Péter apostol másik neve.

Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek.

Téjnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sõt még most sem bírjátok meg:

Mert még testiek vagytok; mert a mikor írigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajjon nem testiek vagytok- é és nem ember szerint jártok-é?

Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-é?

Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívõkké lettetek, és pedig a mint kinek-kinek az Úr adta.

Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést.

Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.

A plántáló pedig és az öntözõ egyek; de mindenik a maga jutalmát veszi a maga munkája szerint.

Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

10 Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építõmester, fundamentomot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá.

11 Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus.

12 Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra;

13 Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert [ama] nap megmutatja, mivelhogy tûzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémû legyen, azt a tûz próbálja meg.

14 Ha valakinek a munkája, a melyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.

15 Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Õ maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tûzön keresztül.

16 Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?

17 Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.

18 Senki se csalja meg magát. Ha valaki azt hiszi, hogy bölcs ti köztetek e világon, bolond legyen, hogy bölcscsé lehessen.

19 Mert e világ bölcsesége bolondság az Isten elõtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az õ csalárdságukban.

20 És ismét: Ismeri az Úr a bölcsek gondolatait, hogy hiábavalók.

21 Azért senki se dicsekedjék emberekkel. Mert minden a tiétek.

22 Akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók, akár következendõk, minden a tiétek.

23 Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené.

A viszálykodás a lelki kiskorúság jele

Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz.

Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el,

mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?

Ha az egyik ezt mondja: "Én Pálé vagyok", a másik pedig azt: "Én Apollósé", nem emberi módon beszéltek-e?

Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr.

Isten munkatársai egy alapra építenek

Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.

Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.

Aki ültet, és aki öntöz: egyek, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan.

Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

10 Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá.

11 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.

12 Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát;

13 az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni.

14 Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni;

15 de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át.

16 Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?

17 Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.

18 Senki meg ne csalja önmagát! Ha valaki bölcsnek gondolja magát közöttetek ebben a világban, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen.

19 E világ bölcsessége ugyanis bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: "Megfogja a bölcseket ravaszságukban",

20 aztán ez is: "Az Úr tudja, hogy a bölcsek gondolatai hiábavalók."

21 Azért senki ne dicsekedjék emberekkel, mert minden a tietek;

22 akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek.

23 Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.