Zsoltárok 107-109
Hungarian Károli
107 Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az õ kegyelme.
2 [Ezt] mondják az Úrnak megváltottai, a kiket megváltott a szorongatónak kezébõl;
3 És a kiket összegyûjtött a [különbözõ] földekrõl: napkelet és napnyugot felõl, északról és a tenger felõl.
4 Bujdostak a pusztában, a sivatagban; lakó-város felé utat nem találtak vala.
5 Éhesek és szomjasok valának; lelkök is elepedt bennök.
6 De az Úrhoz kiáltának szorultságukban; sanyarúságukból megmenté õket.
7 És vezeté õket egyenes útra, hogy lakó-városhoz juthassanak.
8 Adjanak hálát az Úrnak az õ kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért,
9 Hogy megelégíté a szomjúhozó lelket, és az éhezõ lelket betölté jóval!
10 A kik setétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal;
11 Mert ellenszegültek az Isten beszédének, és a Felségesnek tanácsát megútálták;
12 Azért megalázta az õ szívöket nyomorúsággal: elestek és nem volt segítségök.
13 De az Úrhoz kiáltának szorultságukban, sanyarúságukból kiszabadítá õket.
14 Kihozá õket a setétségbõl és a halálnak árnyékából, köteleiket pedig elszaggatá.
15 Adjanak hálát az Úrnak az õ kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért,
16 Hogy összetöré az ércz-kapukat, és a vas-zárakat letördelé!
17 A balgatagok az õ gonoszságuknak útjáért, és az õ hamisságukért nyomorgattattak.
18 Minden étket útála az õ lelkök, és a halál kapujához közelgetének.
19 De az Úrhoz kiáltának szorultságukban: sanyarúságukból kiszabadította õket.
20 Kibocsátá az õ szavát és meggyógyítá õket, és kimenté õket az õ vermeikbõl.
21 Adjanak hálát az Úrnak az õ kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért,
22 És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az õ cselekedeteit örvendezéssel!
23 A kik hajókon tengerre szállnak, [és] a nagy vizeken kalmárkodnak,
24 Azok látták az Úrnak dolgait, és az õ csodáit a mélységben.
25 Szólott ugyanis és szélvészt támaszta, a mely felduzzasztá a habokat.
26 Az égig emelkedének, a fenékig sülyedének; lelkök elolvada az inségben.
27 Szédülének és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességöknek esze vész vala.
28 De az Úrhoz kiáltának az õ szorultságukban, és sanyarúságukból kivezeté õket.
29 Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok.
30 És örülének, hogy lecsillapodtak vala, és vezérlé õket az õ kivánságuknak partjára.
31 Adjanak hálát az Úrnak az õ kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért!
32 És magasztalják fel õt a népnek gyülekezetében, és dicsérjék õt a vének ülésében!
33 Folyóvizeket tett vala pusztává, és vízforrásokat szárazzá;
34 Gyümölcstermõ földet meddõ földdé, a rajta lakó népnek gonoszsága miatt.
35 Pusztaságot tett vala álló tavakká, és kiaszott földet vízforrásokká.
36 És telepített oda éhezõket, hogy lakó-városokat építsenek.
37 És mezõket vetének be és szõlõket plántálának, hogy hasznos gyümölcsöt szerezzenek.
38 És megáldá õket és igen megszaporodának, és barmaikat sem kevesbítette meg.
39 De megkevesedtek és meggörnyedtek vala ínség, nyomorúság és keserûség miatt.
40 Gyalázatot zúdított a fejedelmekre, és bujdostatta õket út nélkül való kietlenben.
41 De felemelé a nyomorultat az ínségbõl, és hasonlóvá tette a nemzetségeket a juhnyájhoz.
42 Látják az igazak és örvendeznek, és minden gonoszság megtartóztatja az õ száját.
43 A bölcs, az eszébe veszi ezeket, és meggondolják az Úrnak kegyelmességét!
108 Ének. Dávid zsoltára.
2 Kész az én szívem, oh Isten, hadd énekeljek és zengedezzek; az én dicsõségem is [kész.]
3 Serkenj fel te lant és hárfa, hadd keltsem fel a hajnalt!
4 Hálát adok néked a népek között Uram, és zengedezek néked a nemzetek között!
5 Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, és a felhõkig ér a te hûséges voltod!
6 Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett, és dicsõséged legyen az egész földön!
7 Hogy megszabaduljanak a te szeretteid, segíts a te jobb kezeddel és hallgass meg engem!
8 Az õ szentélyében szólott az Isten: Örvendezek, hogy eloszthatom Sikhemet, és felmérhetem Sukkothnak völgyét.
9 Enyém Gileád, enyém Manassé; Efraim az én fejemnek védelme, Júda az én törvényrendelõm.
10 Moáb az én mosdómedenczém, Edomra az én saruimat vetem, Filistea felett kaczagok.
11 Kicsoda visz el engem a kerített városba? kicsoda vezérel engem Edomig?
12 Nem te vagy-é, oh Isten, a ki megvetettél minket, hogy ki ne menj, oh Isten, a mi seregeinkkel?
13 Adj szabadulást nékünk az ellenségtõl, mert hiábavaló az emberi segítség!
14 Istennel hatalmasan cselekszünk, és õ megtapodja ellenségeinket.
109 Az éneklõmesternek, Dávidé; zsoltár.
Én dicséretemnek Istene, ne hallgass!
2 Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyilt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek én velem.
3 És körülvesznek engem gyûlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül.
4 Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom.
5 Roszszal fizetnek nékem a jóért, és gyûlölséggel az én szeretetemért.
6 Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az õ jobb keze felõl.
7 Mikor törvénykezik, mint gonosz jõjjön ki; még az imádsága is bûnné legyen.
8 Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el.
9 Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özvegygyé.
10 És bujdossanak az õ fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktõl távol keressenek [eledelt.]
11 Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét.
12 Ne legyen néki, a ki kegyelmet mutasson [iránta,] és ne legyen, a ki könyörüljön az õ árváin!
13 Veszszen ki az õ maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök!
14 Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr elõtt, és anyjának bûne el ne töröltessék!
15 Mindenkor az Úr elõtt legyenek, és emlékezetök is veszszen ki e földrõl,
16 A miatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívût, hogy megölje.
17 Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el õt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el õ tõle.
18 Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az õ csontjaiba, mint az olaj.
19 Legyen az néki palástul, a melybe beburkolódzik, és övül, a melylyel mindenkor övezze magát.
20 Ez legyen jutalmok az Úrtól az én vádolóimnak, és a kik rosszat beszélnek az én lelkemre.
21 De te, én Uram, Istenem, bánj velem a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem!
22 Mert szegény és nyomorult vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem.
23 Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az õ megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska.
24 Térdeim tántorognak az éhségtõl, és testem megfogyatkozott a kövérségtõl.
25 Sõt gyalázatossá lettem elõttök; ha látnak engem, fejöket csóválják.
26 Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint!
27 Hadd tudják meg, hogy a te kezed [munkája] ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!
28 Átkozzanak õk, de te áldj meg! Feltámadnak, de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád.
29 Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenökbe, mint egy köpenybe!
30 Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem õt a sokaság közepette!
31 Mert jobb keze felõl áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, a kik elítélik annak lelkét.