The Daily Audio Bible
Today's audio is from the ESV. Switch to the ESV to read along with the audio.
31 (Mikor még jó dolgom volt,)
„Szövetséget kötöttem szemeimmel,
hogy fiatal lányokra nem nézek vágyakozva.
2 Hiszen ha megkívánnám őket,
milyen örökséget kaphatnék akkor Istentől,
mi jót várhatnék a Mindenhatótól?
3 Mert aki vétkezik, annak romlás a büntetése,
a bűnösnek pusztulás a sorsa!
4 Hiszen Isten éberen figyel,
szemmel tartja minden lépésemet.
5 Ha görbe utakon jártam vagy hazudtam,
ha becsaptam a társam, ha megkárosítottam
— Isten azonnal észrevette volna.
6 Bárcsak lemérné tetteimet az igazság mérlegén!
Meglátná akkor ő is, hogy ártatlan vagyok!
7 Ha letértem az igaz útról,
ha szívem szemem kívánságát követte,
ha kezemet bűn szennyezte be,
8 más arassa le akkor, amit vetettem,
és tépje ki tövestül, amit ültettem!
9 Ha szívem más asszonyára áhítozott,
ha kerestem az alkalmat, hogy vétkezzem vele,
10 akkor feleségem más férfi ételét készítse,
és más férfi háljon vele!
11 Hiszen gyalázatos bűn lett volna, ha így teszek,
ítéletre méltó lennék biztosan,
12 bűnöm égetne, mint a tűz,
megemésztene teljesen,
elpusztítaná minden vagyonomat.
13 Ha nem bántam igazságosan szolgáimmal,
mikor panaszuk volt ellenem,
14 hogyan állhatnék meg Isten színe előtt?
Mit válaszolhatnék neki, mikor felelősségre von?
15 Hiszen engem is, a szolgámat is
ő teremtett az anyaméhben.
Ugyanaz az Isten formált mindkettőnket
anyánk szíve alatt.
16 Nem tagadtam meg a szegényektől, amire vágytak,
segítettem az özvegyeket,
nélkülözni nem hagytam őket.
17 Megosztottam kenyerem az éhezőkkel,
bőven adtam az árváknak.
18 Igen, apjuk voltam az árváknak,
és gondviselőjük az özvegyeknek egész életemben.
19 Ha szegényt láttam rongyosan,
takaró nélkül a nyomorultat,
örömmel segítettem rajtuk.
20 Juhaim gyapjából adtam nekik meleg takarót,
s a rongyosat felruháztam,
úgyhogy áldottak érte mindannyian.
21 Nem fenyegettem az árvát kezemmel,
mikor segítséget kért a kapuban.
22 Nem így van? De igen!
Ha nem lenne igazam,
szakadjon ki a karom tövestől,
és vállam váljon el testemtől!
23 De mindezeket el nem követtem,
egész életemben tiszteltem és féltem Istent,
s a Mindenható büntetésétől rettegtem!
24 Nem bíztam gazdagságban, pénzben, vagyonban,
csak a Mindenhatóban.
Nem reménykedtem soha színaranyban.
25 Nagy gazdagságom miatt nem dicsekedtem,
hatalmas jövedelmem sem tett elbizakodottá.
26 Nem imádtam a ragyogó Napot,
sem a gyönyörű Holdat,
27 nem intettem csókot feléjük kezemmel,
nem csábították el szívem.
28 Hiszen utálatos bűn lenne, súlyos büntetésre méltó,
ha megtagadtam volna a Menny Istenét!
29 Mikor ellenségem baj érte,
nem örvendtem romlásán,
nem nevettem kárörvendőn,
ha bajba került.
30 Soha nem átkoztam,
s nem kívántam halálát.
31 Jól tudták a szolgáim:
az idegen nálam mindig jóllakott,
32 a jövevénynek szállást kínáltam,
vendégül láttam az utazókat.
33 Mások talán eltitkolják vétkeiket,
de én soha nem tettem ilyet!
34 Nem féltem az emberektől, hogy rólam mit mondanak,
nem féltem rokonaim véleményétől,
nem burkolóztam hallgatásba,
nem zárkóztam házamba!
35 Ó, bárcsak meghallgatna engem!
Bárcsak válaszolna nekem a Mindenható!
Írná csak könyvtekercsbe, mit vétettem!
36 Bátran vállaimra venném a vádakat,
s fejemre tenném azt a tekercset, mint koronát!
37 Számot adnék előtte minden lépésemről,
s mint fejedelem, úgy járulnék elébe.
38 Ha bárkitől elvettem volna földjét,
annak barázdái ellenem kiáltsanak,
39 ha munkásaim bérét ki nem fizettem,
ha gazdájától megpróbáltam elvenni birtokát,
40 akkor földemen búza helyett tövis teremjen,
s árpa helyett hitvány gyomok!”
Itt végződnek Jób beszédei.
Elihú beszéde
32 Ezután Jób három barátja felhagyott vele, hogy megpróbáljon Jóbnak válaszolni, mivel látták, hogy erősen meg van győződve ártatlanságáról. 2 De volt ott egy fiatalember is, Elihú, Barakél fia. (Barakél pedig Búz családjából, és Rám nemzetségéből származott.) Elihú nagyon megharagudott Jóbra, amiért ő ártatlannak tartotta magát, és mindenáron be akarta bizonyítani, hogy még Istennel szemben is neki van igaza. 3 De megharagudott Jób három barátjára is, mert valójában nem tudtak Jóbnak helyes feleletet adni; és nem tudták rábizonyítani, hogy bűnös, mégis vádolták Jóbot. 4 Mivel azonban Elihú volt a legfiatalabb, tisztelettel megvárta, amíg a három idősebb férfi befejezte beszédét. 5 Mikor látta, hogy azok már nem szólnak többet, 6 ezt mondta:
„Igaz, én még fiatal vagyok,
ti pedig idősek,
ezért nem mertem eddig szólni,
nem mertem elmondani, mit gondolok.
7 Gondoltam, hadd beszéljenek előbb az idősek,
hadd tanítsanak bölcsességre az öregek!
8 Pedig nem az évek sokasága tesz valakit bölccsé,
hanem Isten Szelleme!
Értelmet csak a Mindenható lehelete adhat!
9 Nem csak az idősek lehetnek bölcsek,
nem csak a vének ítélhetnek helyesen.
10 Ezért hát, hallgassatok most rám,
hadd mondjam el én is, mit gondolok!
11 Türelmesen hallgattalak benneteket,
megvizsgáltam érveiteket,
figyeltem, mit feleltek Jóbnak.
12 Amit mondtatok, megértettem,
de bizony egyikőtök sem cáfolta meg Jóbot,
nem tudtatok megfelelni neki!
13 Ne mondjátok hát, hogy bölcsességet találtatok!
Inkább hagyjátok, hogy Isten maga feleljen Jóbnak,
ne az emberek!
14 Jób ugyan nem velem vitatkozott,
de én nem is a ti szavaitokkal érvelek.
15 Lásd Jób, elhallgattak a barátaid,
nincs már több szavuk ellened,
nincs mit mondjanak.
16 Vártam, de nem szólnak semmit,
vártam, de mélyen hallgatnak mind,
nem vitatkoznak már veled.
17 Így hát, hadd feleljek én neked,
hadd mondjam el én is, amit gondolok!
18 Sok mondanivalóm szorongat,
szellemem sürget, hogy szóljak,
19 bensőm forrong,
s mint bortömlőt az újbor,
majd szétfeszít az indulat.
20 Kénytelen vagyok hát beszélni,
hogy megkönnyebbüljek,
hadd mondjam el Jóbnak válaszomat.
21 Nem leszek részrehajló,
nem hízelgek embereknek!
22 Nem is lennék rá képes,
Teremtőm is megbüntetne érte.”
33 „Hallgass rám, Jób,
figyelj szavaimra türelmesen!
2 Most már szóra nyílik ajkam,
nyelvemen vannak már a szavak.
3 Őszinte szívvel beszélek hozzád,
egyenes szavakkal igazat mondok.
4 Isten Szelleme teremtett engem,
a Mindenható lehelete adott nekem is életet.
5 Válaszolj hát, kérlek, ha tudsz,
készülj fel, állj elő érveiddel!
6 Én is olyan vagyok Isten előtt, mint te,
engem is agyagból formált, mint téged.
7 Tőlem nem kell félned,
nem leszek hozzád kegyetlen.
8 Jób, te azt mondtad,
s ezt saját fülemmel hallottam:
9 »Tiszta vagyok és ártatlan, nem terhel semmi bűn,
lelkiismeretem tiszta, nem tettem semmi rosszat,
10 Isten mégis ellenem fordult,
úgy bánik velem, mint ellenségével!
11 Kalodába zárta lábamat,
szemmel tartja minden lépésemet.«
12 Lásd, azt mondom, ebben nincs igazad,
mert Isten nagyobb az embernél!
13 Azért perelsz vele,
mert nem ad számot neked,
s kérdéseidre nem felel?
14 Pedig szól hozzánk Isten sokféleképpen,
szól, nem csak egyszer, de többször is!
Csakhogy nem értjük,
vagy nem törődünk vele!
15 Szól hozzád álmodban, éjjeli látomásban,
mikor mély álom száll rád, vagy mikor ébredezel.
16 Megnyitja füledet ilyenkor,
majd figyelmeztetését megpecsételi jelekkel,
17 hogy ha rosszat tervezel, eltérítsen attól,
hogy visszatartson a büszkeségtől,
18 hogy megóvja lelked a haláltól,[a]
életed a gyilkos dárdadöféstől.
19 Szól hozzád, mikor betegen fekszel,
mikor fájdalommal fegyelmez,
és csontjaidban érzed a figyelmeztetést.
20 Mikor már a kenyeret sem kívánod,
kedvenc ételedtől is undorral fordulsz el,
21 mikor annyira lesoványodsz,
hogy csontjaid is kilátszanak,
22 mikor lelked már közeleg a pusztítóhoz,
életed ahhoz, aki azt majd kioltja.
23 Akkor, ha van melletted magyarázó angyal,
egy az ezer közül,
hogy megmutassa az igazsághoz vezető utat,
24 akkor Isten megkönyörül rajtad, és azt mondja:
»Szabadítsd meg őt a haláltól,
mert váltságdíjat találtam számára!«
25 Akkor tested megújul, ismét megerősödsz,
s újra kezded fiatalságodat.
26 Imádkozol, Isten újra kegyelmébe vesz,
örömmel járulsz elébe,
ő helyreállít, és megint magához fogad.
27 Te pedig énekelve mondod az embereknek:
»Bizony vétkeztem, és letértem az igaz útról,
Isten mégsem büntetett meg,
pedig megérdemeltem volna.
28 Megváltott engem a haláltól,
s lelkem megint a világosságot nézi nagy örömmel!«
29 Látod, így bánik velünk Isten kétszer
vagy háromszor is,
30 hogy lelkünket megmentse a haláltól,
s hogy megint ránk ragyogjon az élet világossága.
31 Figyelj rám, Jób,
hallgass csak engem,
hadd beszéljek még!
32 Ha tudsz, felelj meg nekem,
mert kívánom, hogy ártatlannak bizonyulj!
33 De ha nincs mit mondanod, hallgass engem,
hadd tanítsalak bölcsességre!”
Az Új Szövetség szolgái
3 Kezdjük-e ismét ajánlgatni magunkat? Talán szükségünk lenne ajánlólevelekre — mint egyeseknek — hozzátok, vagy tőletek? 2 Nem! A mi „ajánlólevelünk” a szívünkbe van írva, és ezt mindenki ismeri és olvassa. Bizony, ti magatok vagytok a mi ajánlólevelünk! 3 Mert nyilvánvaló, hogy Krisztustól származó „levél” vagytok, amelyet ő bízott ránk. Ezt a levelet azonban nem tintával írták, hanem az élő Isten Szellemével, és nem kőtáblára,[a] hanem emberi szívekbe.
4 Azért merjük ezt mondani, mert Krisztus által teljes bizalmunk van Istenben. 5 Nem mintha önmagunktól, a saját erőnkből képesek lennénk bármi jót tenni, hanem Isten az, aki képessé tesz bennünket erre. 6 Igen, ő tett alkalmassá minket, hogy az Új Szövetség szolgái legyünk — vagyis a Szent Szellemet szolgáljuk, nem pedig a Törvény betűjét! Az írott Törvény ugyanis megöl, a Szent Szellem pedig életet ad.
Az Új Szövetség nagyobb dicsősége
7 A Törvényt kőbe vésett betűkkel rögzítették, és a halálba vezetett. A szolgálata mégis olyan dicsőséges volt, hogy Izráel népe rá sem tudott tekinteni Mózes ragyogó arcára, amelyen Isten dicsősége tükröződött — bár ez a dicsőség hamarosan elhalványult!
8 Mennyivel dicsőségesebb hát az életadó Szent Szellemet szolgálni! 9 Ha dicsőséges dolog a Törvényt szolgálni, vagyis rábizonyítani az emberekre a bűneiket, és elítélni őket, akkor sokkal dicsőségesebb az a szolgálat, amely Isten számára elfogadhatóvá teszi az embereket! 10 Kétségtelenül a Törvény szolgálatának is megvolt a maga dicsősége, ez azonban az Új Szövetség sokkal nagyobb dicsősége mellett egészen elhalványul. 11 Az a régi elmúlt, mégis dicsőséges volt. Mennyivel dicsőségesebb tehát az, ami örökké megmarad!
12 Mivel mi ebben a nagyobb dicsőségben reménykedünk, teljesen nyíltan és félelem nélkül szólunk. 13 Nem úgy viselkedünk, mint Mózes, aki eltakarta az arcát, hogy Izráel népe ne láthassa a rajta ragyogó dicsőséget, se azt, amikor az elhalványul, és végleg eltűnik.
14 De Izráel népének gondolkodása valóban elsötétült, és megmerevedett. Mind a mai napig, amikor csak olvassák az ószövetségi Írásokat, befedi a szívüket az a „takaró” — s az nem is tűnik el onnan, csak akkor, ha az Úrhoz fordulnak. 15 Igen, mindmáig, amikor csak Mózes Törvényét olvassák, ez a „takaró” borul az értelmükre. 16 Amikor azonban az Úrhoz fordulnak, az a „takaró” eltűnik, 17 mivel az Úr a Szellem, ahol pedig az Úr Szelleme, ott a szabadság.
18 Mi azonban mindannyian fedetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét. Eközben pedig az Úr Szelleme által fokozatosan átváltozunk, egyre jobban hasonlítunk őhozzá, és dicsőségről-dicsőségre jutunk.
43 Istenem, ítélj meg,
és szolgáltass nekem igazságot!
Védj meg az istentelenektől,
szabadíts meg a hazug
és igazságtalan emberektől!
2 Hiszen te vagy Istenem,
te vagy erős kőváram!
„Miért hagytál el engem?
Miért kell sötétben bolyonganom,
miért üldöznek ellenségeim?”
3 Mutasd meg világosságodat és hűségedet,
hogy azok vezessenek!
Vigyenek el szent hegyedre, lakhelyedre,
4 hogy eljussak Isten oltárához,
Istenhez, aki ujjongó örömmel tölti meg szívem!
Hadd dicsérjelek hárfával,
ó Isten, én Istenem!
5 Miért szomorkodsz, lelkem?
Miért nyugtalankodsz bennem?
Bízz Istenben, és várj rá,
mert még hálát adok neki,
hogy megszabadított engem!
8 Aki jogtalanságot vet, veszedelmet arat,
és haragjának botja eltörik.
9 Aki jó szívvel adakozik, áldott lesz,
mert saját kenyeréből ad az éhezőknek.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center