Book of Common Prayer

A zenészek vezetőjének. Húros hangszerre. Dávid tanítása.

Dávidé.

A zenészek vezetőjének. Dávid zsoltára.

Az ellenség gúnyolódása

4 Amikor Szanballat meghallotta, hogy építjük a falat, nagyon felháborodott, dühös lett, és csúfolni kezdte a júdaiakat. ² Rokonai és a samáriai sereg előtt azt kiabálta: „Mit képzelnek ezek a nyomorult júdaiak? Hogy merészelnek önhatalmúlag építkezni? Csak nem akarnak áldozatokat is bemutatni? Azt hiszik, hogy egy nap alatt be tudják fejezni? Azt képzelik, hogy a porrá égett köveket feltámaszthatják abból a romhalmazból?”

³ Ott állt mellette Tóbijjá, az ammoni tisztviselő is, aki még hozzátette: „Ha ezek a nyomorultak építik a kőfalat, elég, ha egy róka felugrik rá, már attól is összedől!”

⁴ Akkor én, Nehémiás, imádkoztam: „Istenünk, halld meg ellenségeink gúnyolódását! Szálljon vissza fejükre minden gyalázkodásuk! Őket borítsa el a szégyen, amikor ellenségeik fogságba hajtják őket! ⁵ Istenünk, ne bocsáss meg ellenségeinknek! Ne töröld el bűneiket! Hiszen valójában téged bosszantottak, amikor a fal építőit gúnyolták.”

⁶ Ennek ellenére tovább építettük és javítgattuk a falakat a város körül, és az építők nagy kedvvel dolgoztak. El is jutottunk az eredeti magasság feléig.

⁷ Azonban ellenségeink — Szanballat, Tóbijjá, az arabok, az ammoniak és az asdódiak — bosszankodtak azon, hogy Jeruzsálem falait tovább építjük, a munka jól halad, és a réseket hamarosan betömjük. ⁸ Ezért összefogtak, és elhatározták, hogy együttes erővel megtámadják Jeruzsálemet, és így akadályozzák meg a fal befejezését. ⁹ Mi azonban imádkoztunk Istenünkhöz, és őröket állítottunk a falakra, akik éjjel-nappal figyelték a környéket.

¹⁰ A júdeaiak azt mondták: „A munkások elfáradtak, és még mindig nagyon sok a törmelék, nem tudjuk ezt a falat felépíteni!”

¹¹ Ellenségeink azt mondták: „Észre sem fogják venni, úgy belopakodunk közéjük. Akkor azután leöldössük őket — és véget vetünk az egész építkezésnek!”

¹² A Júdea tartományában lakó testvéreink is eljöttek, és folyton sürgettek bennünket, hogy az építők térjenek haza, és a saját városukat védjék meg a fenyegető ellenségtől.

Ne féljetek tőlük!

¹³ Ekkor én fegyveres férfiakat rendeltem a fal mögé, azokra a szakaszokra, ahol leginkább várható volt az ellenség támadása: az alacsonyan fekvő részekre és a résekre. A nagyobb családokat egy helyre állítottam, és felfegyvereztem őket dárdákkal és íjakkal. ¹⁴ Megszemléltem őket, és eléjük állva így biztattam a családfőket, a vezetőket, és az egész népet: „Ne féljetek ellenségeinktől! Ne rájuk gondoljatok, hanem az Örökkévalóra! Ő az igazán hatalmas és félelmetes! Ti pedig harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségetekért és otthonotokért!”

¹⁵ Így azután Isten meghiúsította ellenségeink tervét, mert észrevettük, hogy mire készülnek. Ezt ők is megtudták. Mi pedig mindannyian folytattuk a falak építését — mindenki a maga helyén. ¹⁶ De ettől a naptól kezdve szolgáim fele a falakon dolgozott, a másik fele pedig teljes fegyverzetben őrséget állt: dárdával, pajzzsal, íjjal és harci öltözetben. A vezetők pedig ott álltak Júda egész népe mögött, akik a falakat javították. ¹⁷ Az építők ettől kezdve maguk is fel voltak fegyverkezve, és úgy végezték a munkájukat. ¹⁸ A kardja mindegyiknek munka közben is állandóan a derekára volt kötve, a kürtös pedig mellettem állt.

¹⁹ Ezért azt mondtam a vezetőknek, a családfőknek és az egész népnek: „Ez a munka igen nagy, és tágas területen folyik. Mi pedig az egész fal hosszában, egymástól távol és szétszórtan dolgozunk. ²⁰ De akárhol is dolgoztok, ha meghalljátok a kürtjelet, azonnal fussatok oda! Istenünk harcol értünk!”

²¹ Így építettük a falakat hajnaltól a csillagok feljöttéig, de a férfiak fele dárdával a kezében állandó harci készültségben állt.

²² Azt is megmondtam az embereknek, hogy a segítőikkel együtt mindannyian maradjanak éjjelre is Jeruzsálemben, hogy éjjel őrködjenek, és nappal dolgozzanak a falakon.

²³ Mi is állandóan fegyveresen jártunk: én és a rokonaim, a szolgáim, és az engem kísérő testőrök valamennyien. Még a ruháinkat is csak annyi időre vetettük le, amíg mosakodtunk.

⁴ Hallottam a megjelöltek számát: összesen száznegyvennégyezer embert jelöltek meg a pecséttel Izráel népének tizenkét törzséből:

A fehér ruhások serege

⁹ Ezután ismét láttam: egy megszámlálhatatlanul nagy sokaságot, akik mindenféle nemzetből, törzsből, népből és nyelvből származtak. A trón és a Bárány előtt álltak fehér ruhában, és a kezükben pálmaágat tartottak. ¹⁰ Ezt kiáltották:

¹¹ Az angyalok, akik körülállták a trónt, a mennyei vezetőket és a négy mennyei élőlényt, arcra borultak a trón előtt. ¹² Ezekkel a szavakkal imádták Istent:

¹³ Ekkor az egyik mennyei vezető megkérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhások, és honnan jöttek?”

¹⁴ Így feleltem: „Uram, te tudod!”

Így válaszolt: „Ők azok, akik a nagy szenvedések idejéből jöttek, s akik a Bárány vérével megtisztították és megfehérítették ruháikat.^{[a] 15} Ezért állnak most Isten trónja előtt a templomában,^[b] és imádják őt éjjel-nappal. Az, aki a trónon ül, kiterjeszti sátorát fölöttük. ¹⁶ Ezért soha többé nem éheznek, nem szomjaznak, a nap nem égeti, hőség nem bántja őket, ¹⁷ mert a Bárány a pásztoruk, aki a trón közepén ül, és az élet vizének forrásaihoz vezeti őket. Isten pedig minden könnyet letöröl a szemükről.”

A mustármag és a kovász példázata^(A)

³¹ Ezután egy másik hasonlatot is mondott nekik: „Isten Királysága hasonló ahhoz, mikor egy ember a kertjébe mustármagot vet. ³² Ez a legkisebb a magok között, de mire felnő, nagyobb lesz minden más kerti növénynél. Szinte fává nő, rászállnak a madarak, és fészket raknak az ágai között.”

³³ Mondott nekik egy másik hasonlatot is: „Isten Királysága hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce^[a] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”

³⁴ Jézus mindig ilyen jelképes történetek segítségével tanította az embereket, példázatok nélkül nem mondott nekik semmit. ³⁵ Így teljesedett be, amit Isten a prófétán keresztül mondott: