A A A A A
Bible Book List

Jób 14-16 Hungarian Károli (KAR)

14  Az asszonytól született ember rövid életû és háborúságokkal bõvelkedõ.

Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

Nincsenek-é meghatározva napjai? Az õ hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

Fordulj el azért tõle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az õ hajtásai el nem fogynak.

Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van õ?

11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az õ álmukból.

13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bûneimhez.

18 Még a hegy is szétomlik, ha eldõl; a szikla is elmozdul helyérõl;

19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és õ elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el õt.

21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törõdik velök.

22 Csak õmagáért fáj még a teste, és a lelke is õmagáért kesereg.

15  Majd felele a Témánból való Elifáz és monda:

Vajjon a bölcs felelhet-é [ilyen] szeles tudománynyal, és megtöltheti-é a hasát keleti széllel?

Vetekedvén oly beszéddel, a mely nem használ, és oly szavakkal, a melyekkel semmit sem segít.

Te már semmivé akarod tenni az [Isten] félelmét is; és megkevesbíted az Isten elõtt való buzgólkodást is!

Mert gonoszságod oktatja a te szádat, és a csalárdok nyelvét választottad.

A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid bizonyítanak ellened.

Te születtél-é az elsõ embernek; elébb formáltattál-é, mint a halmok?

Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?

Mit tudsz te, a mit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, a mi nálunk nem volna meg?

10 Õsz is, agg is van közöttünk, jóval idõsebb a te atyádnál.

11 Csekélységek-é elõtted Istennek vigasztalásai, és a beszéd, a mely szeliden bánt veled?

12 Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid?

13 Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon?

14 Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, a ki asszonytól születik?

15 Ímé, még az õ szenteiben sem bízok, az egek sem tiszták az õ szemében:

16 Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, a ki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!

17 Elmondom néked, hallgass rám, és a mint láttam, úgy beszélem el;

18 A mit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint atyáiktól valót;

19 A kiknek egyedül adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala.

20 Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erõszakoskodó elõtt is rejtve van az õ esztendeinek száma.

21 A félelem hangja [cseng] az õ füleiben; a békesség [ide]jén tör rá a pusztító!

22 Nem hiszi, hogy kijut a sötétségbõl, mert kard hegyére van õ kiszemelve.

23 Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.

24 Háborgatják õt a nyomorúság és rettegés; leverik õt, mint valami háborúra felkészült király.

25 Mert az Isten ellen nyujtotta ki kezét, és erõsködött a Mindenható ellen;

26 [Kinyujtott] nyakkal rohant ellene, domború pajzsainak fellege alatt.

27 Mivel befedezte az arczát kövérséggel, és hájat borított tomporára;

28 És lakozott elrombolt városokban; lakatlan házakban, a melyek dûlõfélben vannak:

29 Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet.

30 Nem menekül meg a setétségtõl, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétõl pusztul el.

31 Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma.

32 Nem idejében telik el [élete,] és az ága ki nem virágzik.

33 Lehullatja, mint a szõlõvesszõ az õ egresét, elhányja, mint az olajfa az õ virágát.

34 Mert a képmutató házanépe meddõ, és tûz emészti meg az ajándékból való sátrakat.

35 Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az õ méhök csalárdságot érlel.

16  Felele pedig Jób, és monda:

Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!

Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz?

Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;

Erõsíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.]

Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserûségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tõlem?

Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtõl-szembe bizonyít ellenem.

Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsõdültek ellenem.

11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tûzött ki magának.

13 Körülvettek az õ íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hõs.

15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bõrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.

16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;]

17 Noha erõszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az õ felebarátjával való dolgát.

22 Mert a kiszabott esztendõk letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.

23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes