A A A A A
Bible Book List

Jób 1-5Hungarian Károli (KAR)

Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélõ vala és bûn-gyûlölõ.

Születék pedig néki hét fia és három leánya.

És vala az õ marhája: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom és ötszáz szamár; cselédje is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb vala keletnek minden fiánál.

Eljártak vala pedig az õ fiai [egymáshoz] és vendégséget szerzének otthon, kiki a maga napján. Elküldtek és meghívták vala az õ három hugokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velök.

Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak vala, elkülde értök Jób és megszentelé õket, és jóreggel felserkene és áldozik vala égõáldozattal mindnyájuk száma szerint; mert ezt mondja vala Jób: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az õ szivökben! Így cselekedik vala Jób minden napon.

Lõn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr elõtt; és eljöve a Sátán is közöttök.

És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet.

És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélõ, és bûngyûlölõ.

Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?

10 Nem te vetted-é körül õt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.

11 De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtõl-szembe téged?!

12 Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak õ magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr elõl.

13 Lõn pedig egy napon, hogy az õ fiai és leányai esznek és bort isznak vala az õ elsõszülött bátyjoknak házában.

14 És követ jöve Jóbhoz, és monda: Az ökrök szántanak, a szamarak pedig mellettök legelésznek vala.

15 De a Sabeusok rajtok ütének és elhajták azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

16 Még szól vala ez, mikor jöve egy másik, és monda: Istennek tüze esék le az égbõl, és megégeté a juhokat és a szolgákat, és megemészté õket. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

17 Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A Káldeusok három csapatot alkotának és ráütének a tevékre, és elhajták azokat; a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg, csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

18 Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A te fiaid és leányaid esznek és bort isznak vala az õ elsõszülött bátyjoknak házában;

19 És ímé nagy szél támada a puszta felõl, megrendíté a ház négy szegeletét, és rászakada az a gyermekekre és meghalának. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

20 Akkor felkele Jób, megszaggatá köntösét, megberetválá a fejét, és a földre esék és leborula.

21 És monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhébõl, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!

22 Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.

Lõn pedig, hogy egy napon eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr elõtt. Eljöve a Sátán is közöttök, hogy udvaroljon az Úr elõtt.

És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet.

Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint õ; feddhetetlen, igaz, istenfélõ, bûngyûlölõ. Még erõsen áll a õ feddhetetlenségében, noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg õt.

És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Bõrt bõrért; de mindent a mije van, odaad az ember az életéért.

Azért bocsásd ki csak a te kezedet, és verd meg õt csontjában és testében: avagy nem átkoz-é meg szemtõl-szembe téged?

Monda pedig az Úr a Sátánnak: Ímé kezedbe van õ, csak életét kiméld.

És kiméne a Sátán az Úr elõl, és megveré Jóbot undok fekélylyel talpától fogva a feje tetejéig.

És võn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepett.

Monda pedig õ néki az õ felesége: Erõsen állasz-é még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg az Istent, és halj meg!

10 Õ pedig monda néki: Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok közül. Ha már a jót elvettük Istentõl, a rosszat nem vennõk-é el? Mindezekben sem vétkezék Jób az õ ajkaival.

11 Mikor pedig meghallá Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, a mely esett vala rajta: eljöve mindenik az õ lakó helyébõl: a témáni Elifáz, a sukhi Bildád és a naamai Czófár; és elvégezék, hogy együtt mennek be, hogy bánkódjanak vele és vigasztalják õt.

12 És a mint ráveték szemöket távolról, nem ismerék meg õt, és fenhangon zokognak vala; azután pedig megszaggatá kiki a maga köntösét, és port hintének fejökre ég felé.

13 És ülének vele hét napon és hét éjszakán a földön, és nem szóla egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az õ fájdalma.

Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.

És szóla Jób, és monda:

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.

11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!

13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.

15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

19 Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.

20 Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?

21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

23 A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

25 Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.

26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

És felele a témáni Elifáz, és monda:

Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtõztetni magát a beszédben?

Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerõsítetted;

A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszketõ térdeket megerõsítetted;

Most, hogy rád jött [a sor], zokon veszed; hogy téged ért [a baj,] elrettensz!

Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?

Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

Az Istennek lehelletétõl elvesznek, az õ haragjának szelétõl elpusztulnak.

10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.

11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nõstény oroszlán kölykei elszélednek.

12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

15 Valami szellem suhant el elõttem, s testemnek szõre felborzolódék.

16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim elõtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:

17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az õ teremtõje elõtt tiszta-é az ember?

18 Ímé az õ szolgáiban sem bízhatik és az õ angyalaiban is talál hibát:

19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

20 Reggeltõl estig gyötrõdnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

21 Ha kiszakíttatik belõlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?

Kiálts csak! Van-é, a ki felelne néked? A szentek közül melyikhez fordulsz?

Mert a bolondot boszúság öli meg, az együgyût pedig buzgóság veszti el.

Láttam, hogy egy bolond gyökerezni kezdett, de nagy hamar megátkoztam szép hajlékát.

Fiai messze estek a szabadulástól: a kapuban megrontatnak, mert nincs, a ki kimentse õket.

A mit learatnak néki, az éhezõ eszi meg, a töviskerítésbõl is elviszi azt, kincseiket tõrvetõk nyelik el.

Mert nem porból támad a veszedelem s nem földbõl sarjad a nyomorúság!

Hanem nyomorúságra születik az ember, a mint felfelé szállnak a parázs szikrái.

Azért én a Mindenhatóhoz folyamodnám, az Istenre bíznám ügyemet.

A ki nagy, végére mehetetlen dolgokat mûvel, és csudákat, a miknek száma nincsen.

10 A ki esõt ad a földnek színére, és a mezõkre vizet bocsát.

11 Hogy az alázatosokat felmagasztalja, és a gyászolókat szabadulással vidámítsa.

12 A ki semmivé teszi a csalárdok gondolatait, hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék.

13 A ki megfogja a bölcseket az õ csalárdságukban, és a hamisak tanácsát hiábavalóvá teszi.

14 Nappal sötétségre bukkannak, és délben is tapogatva járnak, mint éjszaka.

15 A ki megszabadítja a fegyvertõl, az õ szájoktól, és az erõsnek kezébõl a szegényt;

16 Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság befogja az õ száját.

17 Ímé, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!

18 Mert õ megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.

19 Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.

20 Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektõl.

21 A nyelvek ostora elõl rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik.

22 A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz.

23 Mert a mezõn való kövekkel is frigyed lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled.

24 Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.

25 Majd megtudod, hogy a te magod megszaporodik, és a te sarjadékod, mint a mezõn a fû.

26 Érett korban térsz a koporsóba, a mint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona.

27 Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak.

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes