A A A A A
Bible Book List

1 Mózes 19-21Hungarian Károli (KAR)

19  Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ûl vala, és a mint meglátá õket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.

És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán hálunk meg.

De nagyon unszolá õket, és betérének hozzá, és bemenének az õ házába; õ pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.

Lefekvésök elõtt a város férfiai, Sodoma férfiai körûlvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytõl egyig.

És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük õket.

És kiméne Lót õ hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót.

És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot.

Ímé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek.

Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét mondának: Ez egy maga nálunk a jövevény s õ szabja a törvényt? Majd gonoszbul cselekszünk veled, hogy nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon valának, hogy betörik az ajtót.

10 De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót.

11 Az embereket pedig, kik a ház ajtaja elõtt valának, vaksággal verék meg kicsinytõl nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében.

12 És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? võdet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e helybõl.

13 Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nõtt az Úr elõtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.

14 Kiméne azért Lót, és szóla az õ võinek, kik az õ leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helybõl, mert elveszti az Úr e várost; de az õ võinek úgy tetszék, mintha tréfálna.

15 És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevõ két leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bûne miatt.

16 Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az õ kezét és az õ feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék õt: és ott hagyák a városon kívül.

17 És lõn mikor kivivék õket, monda az [egyik:] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz.

18 És monda Lót nékik: Ne oh Uram!

19 Ímé a te szolgád kegyelmet talált te elõtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én nem menekûlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak.

20 Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekûljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.

21 Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyrõl szólottál.

22 Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.

23 A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.

24 És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esõt az Úrtól az égbõl.

25 És elsûlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.

26 És hátra tekinte az õ felesége, és sóbálványnyá lõn.

27 Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, a hol az Úr színe elõtt állott vala.

28 És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje.

29 És lõn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelembõl, mikor elsûlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót.

30 Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az õ két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy barlangban õ és az õ két leánya.

31 És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint.

32 Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk õ vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.

33 Adának azért inni bort az õ atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az õ atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.

34 És lõn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.

35 Adának azért azon éjszaka is az õ atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála; õ pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.

36 És teherbe esének Lót leányai mindketten az õ atyjoktól.

37 És szûle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét Moábnak; ez a Moábiták atyja mind e mai napig.

38 A kisebbik is fiat szûle és nevezé annak nevét Benamminak. Ez az Ammoniták atyja mind a mai napig.

20  És elköltözék onnan Ábrahám a déli tartományba, és letelepedék Kádes és Súr között, és tartózkodék Gérárban.

És monda Ábrahám Sáráról az õ feleségérõl: Én húgom õ. Elkülde azért Abimélek Gérárnak királya, és elviteté Sárát.

De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda néki: Ímé meghalsz az asszonyért, a kit elvettél, holott férjnél van.

Abimélek pedig nem illette vala õt, és monda: Uram, az ártatlan népet is megölöd-é?

Avagy nem õ mondotta-é nékem: én húgom õ; s ez is azt mondotta: én bátyám õ. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt.

És monda az Isten néki álomban: Én is tudom, hogy szívednek ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt.

Mostan azért add vissza az embernek az õ feleségét, mert Próféta õ: és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza nem adod: tudd meg, hogy halállal halsz meg te, és minden hozzád tartozó.

Felkele azért Abimélek reggel, és elõhívatá minden szolgáját, s fülök hallatára mindezeket elbeszélé és az emberek igen megfélemlének.

És hívatá Abimélek Ábrahámot, és monda néki: Mit cselekedtél mi velünk? És mit vétettem te ellened, hogy én reám és az én országomra ilyen nagy bûnt hoztál? A miket cselekedni nem szabad, olyan dolgokat cselekedtél ellenem.

10 És monda Abimélek Ábrahámnak: Mit láttál, hogy ezt a dolgot cselekedted?

11 Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért.

12 De valósággal húgom is, az én atyámnak leánya õ, csakhogy nem az én anyámnak leánya; és így lõn feleségemmé.

13 És lõn hogy a mikor kibujdostata engem az Isten az én atyámnak házából, azt mondám néki: Ilyen kegyességet cselekedjél én velem, mindenütt valahová megyünk, azt mondjad én felõlem: én bátyám ez.

14 Akkor Abimélek vett juhokat, ökröket, szolgákat és szolgálókat, és adá Ábrahámnak, és vissza adá néki Sárát is az õ feleségét.

15 És monda Abimélek: Ímé elõtted van az én országom, a hol tenéked jónak tetszik, ott lakjál.

16 Sárának pedig monda: Ímé ezer ezüst pénzt adtam a te bátyádnak, ímé az neked a szemek befedezõje mindazok elõtt, a kik veled vannak; és így mindenképen igazolva vagy.

17 Könyörge azért Ábrahám az Istennek, és meggyógyítá Isten Abiméleket, és az õ feleségét, és az õ szolgálóit, és szûlének.

18 Mert az Úr erõsen bezárta vala az Abimélek háza népének méhét, Sáráért az Ábrahám feleségéért.

21  Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, és akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala.

Mert fogada Sára az õ méhében, és szûle fiat Ábrahámnak az õ vénségében, abban az idõben, melyet mondott vala néki az Isten.

És nevezé Ábrahám az õ fiának nevét, a ki néki született vala, a kit szûlt vala néki Sára, Izsáknak:

És körûlmetélé Ábrahám az õ fiát Izsákot, nyolcznapos korában, a mint parancsolta vala néki az Isten.

Ábrahám pedig száz esztendõs [vala], mikor születék néki az õ fia Izsák.

És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam.

Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? s ímé fiat szûltem vénségére.

És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Ábrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték.

Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágárnak fiát, kit Ábrahámnak szûlt vala,

10 Monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az õ fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.

11 Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az õ fiáért.

12 De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék elõtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az õ szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod.

13 Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod õ.

14 Felkele azért Ábrahám jó reggel, és võn kenyeret és egy tömlõ vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában.

15 Hogy elfogyott a víz a tömlõbõl, letevé a gyermeket egy bokor alá.

16 És elméne s leûle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leûle tehát által ellenébe, és fölemelé szavát és síra.

17 Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égbõl Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van.

18 Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem õt.

19 És megnyitá Isten az õ szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlõt vízzel, és inni ada a gyermeknek.

20 És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lõn íjászszá.

21 Lakozék pedig Párán pusztájában, és võn néki anyja feleséget Égyiptom földérõl.

22 És lõn abban az idõben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel.

23 Mostan azért esküdj meg énnékem az Istenre itt, hogy sem én ellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel, a melylyel én te irántad viseltettem, viseltetel te is én irántam és az ország iránt, a melyben jövevény voltál.

24 És monda Ábrahám: Én megesküszöm.

25 Megdorgálá pedig Ábrahám Abiméleket a kútért, melyet erõvel elvettek vala az Abimélek szolgái.

26 És monda Abimélek: Nem tudom kicsoda mívelte e dolgot; te sem jelentetted nekem, s én sem hallottam, hanem csak ma.

27 Vett azért Ábrahám juhokat, barmokat és adá Abiméleknek; és egymással szövetséget kötének.

28 És külön állíta Ábrahám a nyájból hét juhot.

29 És monda Abimélek Ábrahámnak: Mire való e hét juh, melyet külön állítál?

30 És felele [Ábrahám]: Ezt a hét juhot vedd tõlem, hogy bizonyságul legyenek nékem, hogy én ástam ezt a kútat.

31 Azért nevezék azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek vala meg mind a ketten.

32 Megköték tehát a szövetséget Beérsebában, és felkele Abimélek és Pikhól annak hadvezére és visszatérének a Filiszteusok földére.

33 [Ábrahám] pedig tamariskusfákat ültete Beérsebában, és segítségûl hívá ott az örökkévaló Úr Istennek nevét.

34 És sok ideig tartózkodék Ábrahám a Filiszteusok földén.

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes