Prédikátor 1-6
Hungarian Károli
1 A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei.
2 Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!
3 Micsoda haszna van az embernek minden õ munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt?
4 Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljõ; a föld pedig mindörökké megmarad.
5 És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az õ helyére siet, a hol õ [ismét] feltámad.
6 Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél.
7 Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza.
8 Minden dolgok [mint] fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül.
9 A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.
10 Van valami, a mirõl mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendõkön át, melyek mi elõttünk voltak.
11 Nincs emlékezet az elõbbiekrõl; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendõk, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek.
12 Én prédikátor, királya voltam Izráelnek Jeruzsálemben.
13 És adám az én elmémet mindazok vizsgálására és bölcsen való tudakozására, melyek lesznek az ég alatt. Ez gonosz hiábavaló foglalatosság, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy gyötrõdjenek vele.
14 Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
15 Az egyenetlen meg nem egyenesíthetõ, és a fogyatkozás meg nem számlálható.
16 Szóltam az én elmémmel, mondván: ímé, én nagygyá lettem, és gyûjtöttem bölcseséget mindazok felett, a kik fõk voltak én elõttem Jeruzsálemben, és az én elmém bõven látott bölcseséget és tudományt!
17 Adtam annakfelette az én elmémet a bölcseségnek tudására, és az esztelenségnek és bolondságnak megtudására. Megtudtam, hogy ez is a lélek gyötrelme.
2 Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet.
2 Mondék az én szívemben: no, megpróbállak téged a vígan való lakásban, hogy lásd meg, mi a jó! És ímé, az is hiábavalóság!
3 A nevetésrõl azt mondom: bolondság! a vígasságról pedig: mit használ az?
4 Elvégezém az én szívemben, hogy boritalra adom magamat, (pedig szívem a bölcseséget követé) és elõveszem ezt a bolondságot, mígnem meglátom, hogy az emberek fiainak mi volna jó, a mit cselekedjenek az ég alatt, az életök napjainak száma szerint.
5 Felette nagy dolgokat cselekedtem; építék magamnak házakat; ülteték magamnak szõlõket.
6 Csinálék magamnak kerteket és ékességre való kerteket, és ülteték beléjök mindenféle gyümölcstermõ fákat.
7 Csinálék magamnak víz[tartó] tavakat, hogy azokból öntözzem a fáknak sarjadó erdejét.
8 Szerzék szolgákat és szolgálókat, házamnál nevekedett szolgáim is voltak nékem; öreg és apró barmoknak nyájaival is többel bírtam mindazoknál, a kik voltak én elõttem Jeruzsálemben.
9 Gyûjték magamnak ezüstöt és aranyat is, és királyok drágaságait és tartományokat; szerzék magamnak éneklõ férfiakat és éneklõ asszonyokat, és az emberek fiainak gyönyörûségit, asszonyt és asszonyokat.
10 És nagygyá levék és megnevekedém mindazok felett, a kik elõttem voltak Jeruzsálemben; az én bölcseségem is helyén volt.
11 Valamit kivánnak vala az én szemeim: meg nem fogtam azoktól, meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vígasságtól, hanem az én szívem örvendezett minden én munkám[mal gyûjtött jók]ban; mivelhogy ez volt az én részem minden én munkáimból.
12 És tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az én munkámra, mit fáradsággal végeztem vala; és ímé, az mind hiábavalóság és a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt!
13 Azért fordulék én, hogy lássak bölcseséget és bolondságot és esztelenséget, az az hogy mit [cselekesz]nek az emberek, a kik a király után következnek: azt, a mit régen cselekedtek.
14 És látám, hogy hasznosb a bölcseség a bolondságnál, miképen hasznosb a világosság a setétségnél.
15 A bölcsnek szemei [vannak] a fejében; a bolond pedig setétben jár; de ugyan én megismerém, hogy ugyanazon egy végök lesz mindezeknek.
16 Annakokáért mondám az én elmémben: bolondnak állapotja szerint lesz az én állapotom is, miért valék tehát én is bölcsebb? és mondék az én elmémben: ez is hiábavalóság!
17 Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendõ idõkben már mind elfelejtetnek: és miképen meghal a bölcs, azonképen meghal a bolond is.
18 Azért gyûlöltem az életet; mert gonosznak látszék nékem a dolog, a mi történik a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
19 Gyûlöltem én minden munkámat is, melyet munkálkodom a nap alatt; mivelhogy el kell hagynom azt oly embernek, a ki én utánam lesz.
20 És ki tudja, ha bölcs lesz-é vagy bolond? és [mégis] uralkodik minden munkámon, a mit cselekedtem és bölcsen szerzettem a nap alatt! Ez is hiábavalóság!
21 Annakokáért elfordulék én, megfogván reménységtõl az én szívemet minden munkám felõl, melylyel munkálódtam a nap alatt.
22 Mert van oly ember, a kinek munkája [elvégeztetett] bölcseséggel, tudománynyal és jó kimenetellel; és oly embernek adja azt örökségül, a ki abban semmit sem munkálkodott. Ez is hiábavalóság és nagy gonosz!
23 Mert micsoda marad meg az embernek minden õ munkájából és elméjének nyughatatlan fáradozásából, melylyel õ munkálódott a nap alatt?
24 Holott minden napja bánat, és búsulás az õ foglalatossága, még éjjel is nem nyugodott az õ elméje. Ez is hiábavalóság!
25 Nincsen csak e jó is az embernek hatalmában, hogy egyék, igyék, és azt cselekedje, hogy az õ szíve lakozzék gyönyörûséggel az õ munkájából; ezt is láttam én, hogy az Istennek kezében van.
26 Mert kicsoda ehetnék és élhetne gyönyörûségére rajtam kivül?
27 Mert az embernek, a ki jó az õ szemei elõtt, adott [Isten] bölcseséget és tudományt és örömöt; a bûnösnek pedig adott foglalatosságot az egybegyûjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, a ki jó az Isten elõtt. Ez is hiábavalóság és az elmének gyötrelme!
3 Mindennek rendelt ideje [van], és ideje [van] az ég alatt minden akaratnak.
2 Ideje [van] a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.
3 Ideje [van] a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
4 Ideje [van] a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
5 Ideje [van] a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyûjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstõl való eltávozásnak.
6 Ideje [van] a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megõrzésnek és ideje az eldobásnak.
7 Ideje [van] a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
8 Ideje [van] a szeretésnek és ideje a gyûlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.
9 Micsoda haszna van a munkásnak abban, a miben õ munkálkodik?
10 Láttam a foglalatosságot, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy fáradozzanak benne.
11 Mindent szépen csinált az õ idejében, e világot is adta az [emberek ]elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja [mindazt] a dolgot, a mit az Isten cselekszik kezdettõl fogva mindvégig.
12 Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen [kiki,] és hogy [a maga] javát cselekedje az õ életében.
13 De még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az õ egész munkájából, az Istennek ajándéka.
14 Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre míveli, hogy az õ orczáját rettegjék.
15 A mi [most] történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.
16 Láttam annakfelette a nap alatt, hogy az ítéletnek helyén hamisság, és az igazságnak helyén latorság van.
17 És mondék magamban: az igazat és a hamisat megítéli az Isten; mert minden [ember] akaratjának ideje van, és minden dolognak õ nála.
18 Így szólék azért magamban: az emberek fiai miatt [van ez így], hogy kiválogassa õket az Isten, és hogy meglássák, hogy õk magokban véve az oktalan állatok[hoz hasonlók].
19 Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlõ végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.
20 Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.
21 Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?
22 Azért úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen az õ dolgaiban, mivelhogy ez az õ része [e világban:] mert ki hozhatja õt [vissza,] hogy lássa, mi lesz õ utána?
4 Viszont látám én mind a nyomorgatásokat, a melyek a nap alatt történnek, és ímé, [nyilván van] azoknak, a kik nyomorgattatnak, könnyhullatások, és vígasztalójok nincs nékik; és az õket nyomorgatóknak kezekbõl erõszaktételt [szenvednek], és vígasztalójuk nincs nékik.
2 És dicsérém én a megholtakat, a kik már meghaltak vala, az élõk felett, a kik még élnek;
3 De mind a kettõnél boldogabbnak azt, a ki még nem lett, a ki nem látta azt a gonosz dolgot, a mely a nap alatt történik.
4 És látám én, hogy minden dolgát és minden ügyes cselekedetét az ember az õ felebarátja iránt való irígységbõl [rendeli;] annakokáért ez is hiábavalóság és lélek-fájdalom!
5 A bolond egybekapcsolja a kezeit, és megemészti a maga testét.
6 Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel.
7 Viszont láték a nap alatt [más] hiábavalóságot.
8 Van [oly ember], a ki egymaga van és nincs [vele] másik, sem fia, sem atyjafia nincs; mindazáltal nincs vége minden õ fáradságának, és az õ szeme is meg nem elégszik gazdagsággal, [hogy azt mondaná:] vajjon kinek munkálkodom, hogy az én lelkemet [minden] jótól megfosztom? Ez is hiábavalóság és gonosz foglalatosság!
9 Sokkal jobban van dolga a kettõnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az õ munkájokból.
10 Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, a ki õt felemelje.
11 Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
12 Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.
13 Jobb a szûkölködõ, de bölcs gyermek a vén és bolond királynál, a ki nem szenvedi el az intést többé.
14 Mert [az] a fogságból [is] uralkodásra megy, holott [ennek] országában szegénységben született.
15 Láttam a nap alatt járó minden élõket a második gyermek mellett; a ki amannak helyére lépendõ vala.
16 [És hogy] az egész sokaságnak nincs vége, mindazoknak, a kiknek õ élén volt; mindazáltal az utánok valók már semmit nem örvendeztek õ benne. Mert ez is hiábavalóság és lelki gyötrelem!
5 Õrizd meg lábaidat, mikor az Istennek házához mégy, mert hallgatás végett közeledned jobb, hogynem a bolondok módja szerint áldozatot adni; mert ezek nem tudják, hogy gonoszt cselekesznek.
2 Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten elõtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen;
3 Mert álom szokott következni a sok foglalatosságból; és a sok beszédbõl bolond beszéd.
4 Mikor Istennek fogadást téssz, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. A mit fogadsz, megteljesítsd!
5 Jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj és ne teljesítsd be.
6 Ne engedd a te szádnak, hogy bûnre kötelezze testedet, és ne mondd az angyal elõtt, hogy tévedésbõl [esett] ez; hogy az Isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját.
7 Mert a sok álomban a hiábavalóság is és a beszéd is sok; hanem az Istent féljed.
8 Ha a szegényeknek nyomoríttatását, és a törvénynek és igazságnak elfordíttatását látod a tartományban: ne csudálkozzál e dolgon; mert [egyik] felsõrendû vigyáz a [másik] felsõrendûre, és ezek felett [még] felsõbbrendûek [vannak.]
9 Az ország haszna pedig mindenekfelett a földmívelést [kedvelõ ]király.
10 A ki szereti a pénzt, nem telik be pénzzel, és a ki szereti a sokaságot [nem telik be] jövedelemmel. Ez is hiábavalóság.
11 Mikor megszaporodik a jószág, megszaporodnak annak megemésztõi is; mi haszna van azért benne urának, hanem hogy csak reá néz szemeivel?
12 Édes az álom a munkásnak, akár sokat, akár keveset egyék; a gazdagnak pedig bõvölködése nem hagyja õt aludni.
13 Van gonosz nyavalya, a melyet láttam a nap alatt: az õ urának veszedelmére tartott gazdagság;
14 Ugyanis az a gazdagság elvész valami szerencsétlen eset miatt, és ha fia született néki, annak kezében nem lesz semmi.
15 A mint kijött az õ anyjának méhébõl, mezítelen megy ismét el, a mint jött vala: és semmit nem vesz el munkájáért, a mit kezében elvinne.
16 Annakokáért ez is gonosz nyavalya, hogy a mint jött, a képen megy el. Mi haszna van néki abban, hogy a szélnek munkálkodott?
17 És hogy az õ teljes életében a setétben evett, sokszori haraggal, keserûséggel és búsulással?
18 Ez azért a jó, a melyet én láttam, hogy szép dolog enni és inni, és jól élni minden õ munkájából, a melylyel fárasztotta magát a nap alatt, az õ élete napjainak száma szerint, a melyeket adott néki az Isten; mert ez az õ része.
19 És a mely embernek adott Isten gazdagságot és kincseket, és a kinek megengedte, hogy egyék abból és az õ részét elvegye, és örvendezzen az õ munkájának: ez az Istennek ajándéka!
20 Mert nem sokat emlékezik meg [az ilyen] az õ élete napjainak [számáról,] mivelhogy az õ szívének örömét az Isten kedveli.
6 Van egy gonosz, a melyet láttam a nap alatt, és nagy [baj] az az emberen;
2 Mikor valakinek az Isten ád gazdagságot és kincseket és tisztességet, és semmi nélkül nem szûkölködik, valamit kivánhat lelkének, és az Isten nem engedi néki, hogy éljen azzal, hanem más ember él azzal: ez hiábavalóság és gonosz nyavalya!
3 Ha száz gyermeket szül is valaki, és sok esztendeig él, úgy hogy az õ esztendeinek napja sok, de az õ lelke a jóval meg nem elégszik, és nem lesz temetése néki: azt mondom, hogy jobb annál az idétlen gyermek,
4 Mert hiábavalóságra jött, setétségben megy el, és setétséggel fedeztetik be neve,
5 A napot sem látta és nem ismerte; tûrhetõbb ennek állapotja, hogynem amannak.
6 Hogyha kétezer esztendõt élt volna is, és a jóval nem élt: avagy nem ugyanazon egy helyre megy-é minden?
7 Az embernek minden munkája szájáért van; mindazáltal az õ kívánsága be nem telik.
8 Mert miben különbözik a bölcs a bolondtól, és miben a szegény, a ki az élõk elõtt járni tud?
9 Jobb, a mit ember szemmel lát, hogynem a lélek kivánsága; ez is hiábavalóság és a léleknek gyötrelme!
10 Valami van, régen ráadatott nevezete, és bizonyos dolog, hogy mi lesz az ember, és nem perlekedhetik azzal, a ki hatalmasb nálánál.
11 Mert van sok beszéd, a mely a hiábavalóságot szaporítja; és mi haszna van az embernek [abban?]
12 Mert kicsoda tudhatja, mi legyen az embernek jó e világon, az õ hiábavaló élete napjainak száma szerint, a melyeket mintegy árnyékot tölt el? Kicsoda az, a ki megmondhatná az embernek, mi következik õ utána a nap alatt?