A A A A A
Bible Book List

1 Sámuel 1-3 Hungarian Károli (KAR)

Volt egy ember, Ramataim-Czofimból, az Efraim hegységérõl való, és az õ neve Elkána vala, Jerohámnak fia, ki Elihu fia, ki Tohu fia, ki Sof fia volt; Efraimita vala.

És két felesége volt néki; az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának gyermekei valának, de Annának nem valának gyermekei.

És ez az ember felmegy vala esztendõnként az õ városából, hogy imádkozzék és áldozatot tegyen a Seregek Urának Silóban. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás valának az Úrnak papjai.

És azon a napon, melyen Elkána áldozni szokott, Peninnának, az õ feleségének, és minden fiának és leányának [áldozati] részt ád vala;

Annának pedig kétakkora részt ád vala, mivel Annát [igen] szerette; de az Úr bezárá az õ méhét.

Igen bosszantja vala pedig [Annát] vetélkedõ társa, hogy felingerelje, mivel az Úr bezárá az õ méhét.

És így történt ez esztendõrõl esztendõre; valahányszor felment az Úrnak házába, ekképen bosszantá õt, õ pedig sír vala és semmit sem evék.

És monda néki Elkána, az õ férje: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?

És felkele Anna, minekutána evének Silóban és minekutána ivának, (Éli pap pedig az Úrnak templomában az ajtófélnél ül vala székében),

10 És lelkében elkeseredve, könyörge az Úrnak, és igen sír vala.

11 És fogadást tõn, mondván: Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én õt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az õ fejét soha!

12 Mivelhogy pedig hosszasan imádkozék az Úr elõtt: Éli figyel vala az õ szájára;

13 És mivel Anna szívében könyörge (csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható): Éli gondolá, hogy részeg.

14 Monda azért néki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól.

15 Anna pedig felele, és monda néki: Nem, Uram! bánatos lelkû asszony vagyok én; sem bort, sem részegítõ italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr elõtt.

16 Ne tartsd a te szolgáló leányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességébõl szólottam eddig.

17 És felele Éli, és monda: Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, a melyet kértél tõle.

18 Õ pedig monda: Legyen kedves elõtted a te szolgáló leányod! És elméne az asszony az õ útjára és evék, és arcza nem vala többé [szomorú.]

19 És reggel felkelének, és minekutána imádkozának az Úr elõtt, visszatértek, és elmenének haza Rámába. És ismeré Elkána az õ feleségét, Annát, és az Úr megemlékezék róla.

20 És történt idõ multával, hogy terhes lõn Anna, és szüle fiat és nevezé õt Sámuelnek, mert [úgymond] az Úrtól kértem õt.

21 És mikor felméne a férfi, Elkána és az õ egész háznépe, hogy bemutassa az Úrnak esztendõnként való áldozatát és fogadását:

22 Anna nem ment fel, hanem monda férjének: Mihelyt a gyermeket elválasztándom, felviszem õt, hogy az Úr elõtt megjelenjen, és ott maradjon örökké.

23 És monda néki Elkána, az õ férje: Cselekedjél úgy, a mint néked tetszik, maradj [itthon], míg elválasztod; csakhogy az Úr teljesítse be az õ beszédét! [Otthon] marada azért az asszony és szoptatta gyermekét, a míg elválasztá.

24 És minekutána elválasztotta, felvivé magával; három tulokkal, egy efa liszttel és egy tömlõ borral, és bevivé õt az Úrnak házába, Silóban. A gyermek pedig [még igen] kicsiny vala.

25 És levágták a tulkot, és a gyermeket Élihez vitték.

26 Õ pedig monda: Óh Uram! Él a te lelked, Uram, hogy én vagyok az az asszony, a ki itt állott melletted, és könyörgött az Úrnak.

27 Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, a melyet tõle kértem.

28 Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve! És imádkozának ott az Úrhoz.

És imádkozék Anna, és monda: Örvendez az én szívem az Úrban,
Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban.
Az én szám felnyílt ellenségeim ellen,
Mert szabadításodnak örvendezek én!

Senki sincs olyan szent, mint az Úr,
Sõt rajtad kivül senki sincs.
Nincsen olyan kõszál, mint a mi Istenünk.

Ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen;
Szátokból ne jõjjön kérkedõ szó,
Mert mindentudó Isten az Úr,
És a cselekedeteket õ ítéli meg.

Az erõs kézíjjasokat megrontja,
És a roskadozókat erõvel övedzi fel,

A megelégedettek bérért szegõdnek el,
Éhezõk pedig nem lesznek;
S míg a magtalan hét gyermeket szül,
A sok gyermekû megfogyatkozik.

Az Úr öl és elevenít,
Sírba visz és visszahoz.

Az Úr szegénynyé tesz és gazdagít,
Megaláz s fel is magasztal;

Felemeli a porból a szegényt,
És a sárból kihozza a szûkölködõt,
Hogy ültesse hatalmasok mellé,
És a dicsõségnek székét adja nékik;
Mert az Úré a földnek oszlopai,
És azokra helyezé a föld kerekségét.

Híveinek lábait megoltalmazza,
De az istentelenek setétségben némulnak el,
Mert nem az erõ teszi hatalmassá az embert.

10 Az Úr, a kik vele versengenek, megrontja,
Mennydörög felettök az égben,
Az Úr megítéli a földnek határait,
Királyának pedig hatalmat ad,
És felemeli felkentjének szarvát!

11 Elméne ezután Elkána Rámába az õ házához; a gyermek pedig az Úrnak szolgája lett Éli pap elõtt.

12 Éli fiai azonban Béliál fiai valának, nem ismerék az Urat.

13 És a papoknak ez vala szokásuk a néppel szemben: Ha mikor valaki áldozatot tesz vala, eljött a papnak szolgája, midõn a húst fõzték, és a háromágú villácska az õ kezében vala;

14 És beüti vala a serpenyõbe, vagy üstbe, vagy fazékba, vagy edénybe, és mindent, a mit a villácskával kihúz, magának veszi el a pap. Így cselekesznek egész Izráellel, kik oda mennek Silóba.

15 És minekelõtte a kövérét megáldoznák, eljön a papnak szolgája és azt mondja az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tõled fõtt húst, hanem csak nyerset.

16 És ha az ember [azt] mondja néki: Hadd gyújtsák meg most a kövérét, azután vedd el, a mint lelked kívánja: akkor azt mondják vala: [Semmiképen] nem, hanem most adjad, mert ha nem, erõvel elveszem.

17 Igen nagy volt azért az ifjaknak bûne az Úr elõtt, mert az emberek megútálják vala az Úrnak áldozatát.

18 Sámuel pedig szolgál vala az Úrnak, mint gyermek, gyolcs efóddal körül övezve.

19 És anyja kicsiny felsõ ruhát csinált vala néki, és felvivé néki esztendõnként, mikor férjével felment az esztendõnként való áldozat bemutatására.

20 És megáldá Éli Elkánát és az õ feleségét, és monda: Adjon az Úr néked magzatot ez asszonytól a helyett, a kiért könyörgött, és a kit az Úrnak kért. És haza menének.

21 És meglátogatá az Úr Annát, ki az õ méhében fogada, és szült három fiút és két leányt. És a gyermek Sámuel felnevekedék az Úrnál.

22 Éli pedig igen vén vala, és meghallá mindazt, a mit fiai cselekesznek egész Izráellel, és hogy az asszonyokkal hálnak, kik a gyülekezet sátorának nyílása elõtt szolgálnak.

23 Monda azért nékik: Miért cselekesztek ilyen dolgot? Mert hallom a ti gonosz cselekedeteiteket mind az egész néptõl.

24 Ne [tegyétek] fiaim! mert nem jó hír az, melyet hallok; vétkessé teszitek az Úrnak népét.

25 Ha ember embertársa ellen vétkezik, megítéli az Isten; de ha az Úr ellen vétkezik az ember, ki lehetne érette közbenjáró? De nem hallgatának atyjok szavára, mert az Úr meg akará õket ölni.

26 A gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedék és kedves volt mind az Úr, mind az emberek elõtt.

27 És eljöve Istennek embere Élihez, és monda néki: Így szól az Úr: Nem jelentettem-é ki magamat atyád házának, midõn Égyiptomban a Faraó házában valának?

28 És kiválasztám õt papnak Izráel minden nemzetségei közül magamnak, hogy áldozzon az én oltáromon; hogy füstölõ szert füstölögtessen, hogy az efódot elõttem viselje; és atyád házára bíztam Izráel fiainak minden tüzes áldozatait.

29 Miért tapossátok meg az én véres áldozatomat és ételáldozatomat, melyet rendeltem [e] hajlékban? És te többre becsülöd fiaidat, mint engem, hogy magatokat hízlaljátok az én népem Izráel minden áldozatának elejével.

30 Azért így szól az Úr, Izráelnek Istene, jóllehet megmondottam, hogy a te házad és atyádnak háza mindörökké én elõttem jár; de most, [azt] mondja az Úr, távol legyen tõlem, mert a kik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, a kik azonban engem megutálnak, megutáltatnak.

31 Ímé, napok jõnek, és levágom a te karodat és atyád házának karját, hogy ne legyen vén [ember] a te házadban.

32 És meglátod az [Isten] hajlékának szorongattatását, mind a helyett, a mi jót cselekedett volna Izráellel; és nem lészen vén [ember] a te házadban soha.

33 Mindazonáltal nem fogok mindenkit kiirtani oltárom mellõl, te éretted, hogy szemeidet emészszem és lelkedet gyötörjem; de egész házadnépe férfikorban hal meg.

34 És az legyen elõtted a jel, a mi következik két fiadra, Hofnira és Fineásra, hogy egy napon halnak meg mind a ketten.

35 Támasztok azonban magamnak hûséges papot, ki kedvem és akaratom szerint cselekszik; és építek néki állandó házat, és az én felkentem elõtt fog járni mindenkor.

36 És lészen, hogy mind az, a ki megmarad a te házadból, eljön, hogy leboruljon elõtte [egy] ezüst pénzecskéért és [egy] darab kenyérért, [és ezt] mondja: ugyan helyezz el engem a papi tisztségek egyikébe, hogy ehessem [egy] falat kenyeret.

És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli elõtt. És abban az idõben [igen] ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás.

És történt egyszer, mikor Éli az õ [szokott] helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott),

És az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, hol az Istennek ládája volt:

Szólott az Úr Sámuelnek, õ pedig felele: Ímhol vagyok!

És Élihez szalada, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem; õ pedig felele: Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le. Elméne azért és lefeküvék.

És szólítá az Úr ismét: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. És õ felele: Nem hívtalak fiam, menj vissza, feküdjél le.

Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, [mert] még nem jelentetett ki néki az Úrnak ígéje.

És szólítá az Úr harmadszor is Sámuelt; õ pedig felkelvén, Élihez ment és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. Akkor eszébe jutott Élinek, hogy az Úr hívja a gyermeket.

Monda azért Éli Sámuelnek: Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged, [ezt] mondjad: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád. Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az õ helyére.

10 Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak elõtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád!

11 És monda az Úr Sámuelnek: Ímé én [oly] dolgot cselekszem Izráelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele.

12 Azon a napon véghez viszem Élin mind azt, a mit kijelentettem háza ellen; megkezdem és elvégezem.

13 Mert megjelentettem néki, hogy elítélem az õ házát mind örökre, az álnokság miatt, a melyet [jól] tudott, hogy miként teszik vala útálatosokká magokat az õ fiai, és õ nem akadályozta meg õket.

14 Annakokáért megesküdtem az Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem ételáldozattal.

15 Aluvék azért Sámuel mind reggelig, és [akkor] kinyitá az Úr házának ajtait. És Sámuel nem meri vala megjelenteni Élinek a látomást.

16 Szólítá azért Éli Sámuelt, és monda: Fiam, Sámuel! Õ pedig felele: Ímhol vagyok.

17 És monda: Mi az a dolog, melyet mondott néked [az Úr?] El ne titkold elõttem! Úgy cselekedjék veled az Isten [most] és azután is, ha te valamit elhallgatsz elõttem mind abból, a mit mondott néked!

18 Megmondott azért Sámuel néki mindent, és semmit sem hallgatott el elõtte. Õ pedig monda: Õ az Úr, cselekedjék úgy, a mint néki jónak tetszik.

19 Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala õ vele, és semmit az õ ígéibõl a földre nem hagy vala esni.

20 És megtudá egész Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett.

21 És az Úr kezde ismét megjelenni Silóban, mert kijelentette magát az Úr Sámuelnek Silóban, az Úrnak beszéde által.

Lukács 8:26-56 Hungarian Károli (KAR)

26 És evezének a Gaderénusok tartományaiba, mely Galileával átellenben van.

27 És mikor õ kiment a földre, jöve elébe a városból egy ember, kiben ördögök voltak sok idõtõl fogva, sem ruhába nem öltözött, sem házban nem lakott, hanem a sírboltokban.

28 És mikor meglátta Jézust, felkiálta és [lábai] elé esék néki, és fenszóval monda: Mi közöm van nékem te veled, Jézus, felséges Istennek Fia? kérlek téged, ne gyötörj engem.

29 Mert azt parancsolá annak a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberbõl. Mert gyakran elragadá õt: annakokáért lánczokkal és békókkal megkötözve õrizteték; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtõl a pusztákba hajtaték.

30 Megkérdé pedig õt Jézus, mondván: Mi a neved? És õ monda: Légió; mert sok ördög ment vala bele.

31 És kérék õt, hogy ne parancsolja nékik, hogy a mélységbe menjenek.

32 Vala pedig ott egy nagy disznónyáj, legelészve a hegyen; és kérék õt, hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És megengedé nékik.

33 És minekutána kimentek az ördögök az emberbõl, bemenének a disznókba; és a disznónyáj a meredekrõl a tóba rohana, és megfullada.

34 A pásztorok pedig látván mi történt, elfutának, és elmenvén, hírré adák a városban és a falukban.

35 Kimenének azért megnézni mi történt; és menének Jézushoz, és ülve találák az embert, kibõl az ördögök kimentek, felöltözve és eszénél, a Jézus lábainál; és megfélemlének.

36 Elbeszélék pedig nékik azok is, a kik látták, mimódon szabadult meg az ördöngõs.

37 És kéré õt a Gadarénusok körül való tartományok egész sokasága, hogy õ közülök menjen el, mert felette igen félnek vala: õ pedig beülvén a hajóba, visszatére.

38 Kéré pedig õt az az ember, a kibõl az ördögök kimentek, hogy õ vele lehessen; de Jézus elbocsátá õt, mondván:

39 Térj vissza házadhoz, és beszéld el, mely nagy dolgokat tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely nagy dolgokat cselekedett Jézus õ vele.

40 És lõn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép örömmel fogadá õt; mert mindnyájan várják vala õt.

41 És ímé eljöve egy ember, kinek Jairus vala neve, ki a zsinagógának feje volt; és Jézus lábai elõtt leesvén, kéré õt, hogy menjen be az õ házába;

42 Mert vala néki egy egyetlen leánya, mintegy tizenkét esztendõs, és az halálán volt. Mikor pedig õ méne, a sokaság szorongatá õt.

43 És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendõtõl fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani,

44 Hátulról hozzá járulván, illeté az õ ruhájának peremét; és azonnal elálla vérének folyása.

45 És monda Jézus: Ki az, a ki engem illete? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter és a kik õ vele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és [azt] mondod: Ki az, a ki engem illete?

46 Jézus pedig monda: Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erõ származék ki tõlem.

47 Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, reszketve elõjöve és elõtte leesvén, megjelenté néki az egész sokaság elõtt, miért illette õt, és hogy azonnal meggyógyult.

48 És õ monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!

49 Mikor még a szó szájában vala, eljöve egy ember a zsinagóga fejének [házától,] mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd a Mestert!

50 Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik.

51 Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját.

52 Sírának pedig mindnyájan, és gyászolák azt; õ pedig monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem aluszik.

53 És kineveték õt, tudván, hogy meghalt.

54 Õ pedig mindenkit kiküldvén, és a [leányzó] kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj fel!

55 És visszatére annak lelke, és azonnal fölkele; és [õ] parancsolá, hogy adjanak néki enni.

56 És elálmélkodának annak szülei; õ pedig megparancsolá, hogy senkinek ne mondják, a mi történt.

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes