Lót vendégül látja az angyalokat

19 A két angyal aznap estére ért Sodomába. Lót is a város kapujában ült. Amint meglátta őket, eléjük sietett. Földig hajolt előttük, ² és ezt mondta: „Uraim, kérlek, tiszteljétek meg szolgátok házát! Mossátok meg lábatokat, és legyetek a vendégeim ma éjjel! Holnap kora reggel azután folytathatjátok utatokat.”

De ők azt válaszolták: „Köszönjük, de inkább itt a téren maradunk éjszakára.”

³ Lót azonban addig unszolta őket, amíg beleegyeztek, hogy nála szálljanak meg, és betértek hozzá. Lót megvendégelte a két angyalt, készített nekik kovásztalan lepényeket, és megvacsoráztak.

⁴ Még mielőtt a vendégek nyugovóra tértek volna, Sodomából a férfiak, kicsinytől nagyig mind odagyűltek Lót háza köré, és ⁵ bekiabáltak: „Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek vendégségbe? Hozd csak ki őket, hadd szórakozzunk velük!”

⁶ Lót kiment hozzájuk, bezárta maga mögött a kaput, ⁷ és kérlelte őket: „Kérlek, testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot! ⁸ Inkább kihozom nektek a két leányomat, akik még szüzek, velük tehettek, amit akartok! Csak a vendégeimhez ne nyúljatok, mert ők a vendégjog oltalma alatt állnak.”

⁹ De azok rákiáltottak: „Félre az útból! Mit képzel ez a jöttment? Majd ő szabja nekünk a törvényt! A végén te még rosszabbul jársz, mint a vendégeid!” Majd rárohantak Lótra, és be akarták törni az ajtót.

¹⁰ Ekkor a két angyal kinyújtotta a kezét, behúzták Lótot a házba, majd bezárták az ajtót. ¹¹ A kinti tömeget — fiatalt és öreget egyaránt — vaksággal verték meg, úgy, hogy azok képtelenek voltak megtalálni az ajtót.

Az angyalok kimentik Lótot Sodomából

^12-13 Lótnak akkor a két angyal ezt mondta: „Lót, sürgősen el kell hagynod a várost! Vidd magaddal családod tagjait: gyerekeidet, vejeidet, rokonaidat is, mert az Örökkévaló azért küldött bennünket, hogy elpusztítsuk az egész várost. Az Örökkévaló meghallotta azoknak a segélykiáltását, akiket e város lakói bántalmaztak, mi pedig hamarosan el fogjuk pusztítani ezt a várost.”

¹⁴ Lót tehát azonnal fölkereste két vejét, akik a leányait vették feleségül, és sürgette őket, hogy hagyják el a várost, mert azt az Örökkévaló teljesen elpusztítja. De ők azt hitték, hogy Lót csak tréfál.

¹⁵ Már hajnalodott, és az angyalok egyre sürgették Lótot: „Induljatok már el! Fogd a feleségedet, meg a jelen lévő két leányodat, és menjetek már, hogy el ne vesszetek a várost sújtó csapás miatt!” ¹⁶ Lót még ekkor is tétovázott. Az Örökkévaló azonban irgalmas volt hozzá, ezért az angyalok kézen fogták Lótot, a feleségét, meg két leányát, és kivezették őket a városból. ¹⁷ Akkor az egyik angyal ezt mondta: „Sietve meneküljetek tovább, hogy életben maradjatok! Meg ne álljatok sehol a völgyben, és vissza se nézzetek! Fussatok a hegyek közé, hogy meg ne haljatok!”

¹⁸ De Lót ezt kérte: „Jaj, Uram, ne kelljen olyan messzire mennünk! ¹⁹ Ha már olyan irgalmas voltál hozzánk, és jóindulattal megkímélted az életünket, akkor ne kelljen a hegyek közé mennünk, mert útközben esetleg utolér a veszedelem, és meghalunk! ²⁰ Látod, itt van a közelben ez a kicsiny város, hadd fussunk oda! Ott biztonságban leszünk, és életben maradunk.”

^21-22 Az angyal így válaszolt: „Rendben van, kérésed szerint lesz: nem pusztítom el azt a kicsiny várost — menekülj oda! De siess, mert amíg oda nem érsz, semmit sem tehetek!”

Ezért hívják azt a várost Cóárnak.^[a]

Az Örökkévaló elpusztítja Sodomát

²³ Éppen akkor kelt föl a nap, amikor Lót Cóárba érkezett. ²⁴ Ekkor az Örökkévaló tüzes kénesőt zúdított Sodomára és Gomorára — úgy zuhogott rájuk az égből, az Örökkévalótól, mint a záporeső. ²⁵ Elpusztította és fölégette azokat a városokat és az egész völgyet, minden lakosukkal, és a környék növényzetével együtt.

²⁶ Cóár felé menet azonban Lót felesége visszanézett Sodomára, és sóoszloppá változott.

²⁷ Akkor reggel Ábrahám is korán kelt. Oda ment, ahol az Örökkévaló előtt állt. ²⁸ Onnan Sodoma, Gomora és a völgy felé nézett. A távolból látta, hogy az egész vidék elpusztult, s már csak a füst száll fel onnan, mint a kemencéből. ²⁹ De mikor az Örökkévaló elpusztította a völgyben lévő városokat, ahol Lót lakott, nem feledkezett meg Ábrahámról, Lótot kivezette a pusztulás elől.

Az ammoniak és a moábiak eredete

³⁰ Később Lót otthagyta Cóárt, mert félt ott maradni. Fölment a hegyekbe, keresett egy barlangot, és ott lakott a leányaival együtt. ³¹ Egyszer az elsőszülött leány azt mondta a húgának: „Nézd, apánk kezd megöregedni, és ezen a vidéken nincs senki, aki feleségül vehetne minket, ahogy az mindenütt szokás. ³² Gyere, itassuk le apánkat borral, és háljunk vele, hogy ne haljon ki a családunk!”

³³ Úgy is lett: aznap este a két leány addig kínálta Lótot borral, amíg egészen megrészegedett. Akkor az idősebb leány az apjával hált. Lót azonban annyira nem volt magánál, hogy később semmire sem emlékezett. ³⁴ Másnap reggel az idősebb ezt mondta a húgának: „Látod, tegnap én háltam apánkkal! Adjunk neki ma este is bort, és most hálj vele te. Így biztosan lesznek utódaink, és nem hal ki a családunk.” ³⁵ Tehát aznap este a leányok ismét leitatták apjukat, majd a kisebbik leánya hált Lóttal, aki az egészből semmit sem fogott föl. ³⁶ Így történt, hogy Lót mindkét leánya a saját apjától fogant gyermeket. ³⁷ Az idősebb fiút szült, akit Moábnak^[b] nevezett el. Tőle származott a moábi nép. ³⁸ A fiatalabbnak is fia született, akit anyja Ben-Amminak^[c] nevezett. Ettől a fiútól származnak az ammoniak.

Ábrahám Gerárban

20 Ezután Ábrahám dél felé vándorolt, és egy ideig Súr és Kádés között táborozott. Majd Gerár területén lakott, mint jövevény, ² és mindenkinek azt mondta Sáráról, hogy a testvére. Abímelek, Gerár királya elküldte embereit, és Sárát a háremébe vitette. ³ Azonban Isten megjelent Abímeleknek álmában, és azt mondta a királynak: „Abímelek, meg kell halnod, mert elvetted a férjétől azt az asszonyt!”

⁴ Azonban Abímelek még egy ujjal sem nyúlt Sárához, és így válaszolt: „Uram, vajon megölsz-e valakit, ha ártatlan? ⁵ Mind Ábrahám, mind Sára azt mondta, hogy ők testvérek! Az én lelkiismeretem tiszta, és tenni sem tettem semmi rosszat!” ⁶ Isten így felelt: „Tudom, hogy tiszta a lelkiismereted. Éppen ezért óvtalak meg attól, hogy vétkezz ellenem, és nem engedtem, hogy hozzá nyúlj. ⁷ Most hát add vissza őt a férjének! Mivel Ábrahám próféta, ezért ha ő imádkozik érted, akkor életben hagylak. De tudd meg, ha nem adod vissza az asszonyt a férjének, biztosan meghalsz a családoddal és szolgáiddal együtt!”

⁸ Reggelre kelve Abímelek azonnal összehívta a szolgáit, és mindent elmondott nekik, azok pedig nagyon megrémültek. ^9-10 Majd hívatta Ábrahámot is, és szemére vetette: „Ábrahám, hogy tehettél ilyet velünk?! Mit vétettem én neked, hogy ilyen nagy veszedelembe sodortál országommal együtt? Nem lett volna szabad ilyet tenned! De miért is mondtad a feleségedről, hogy a testvéred?”

¹¹ Ábrahám ezt felelte: „Azért, mert azt gondoltam, hogy nincs itt istenfélelem az emberekben, s meg is ölhetnek azért, hogy a feleségemet elrabolják tőlem. ¹² Amellett Sára valóban a féltestvérem, mert egy apától származunk, csakhogy nem egy anyától. Így lett a feleségem. ¹³ Amikor Isten vándorútra indított bennünket az atyai házból, megkértem a feleségemet, hogy bárhová vetődünk is, irántam való szeretetből mindenhol mondja azt, hogy csak testvérek vagyunk.”

¹⁴ Akkor Abímelek elhalmozta Ábrahámot ajándékokkal: juhokat, marhákat, szolgákat és szolgálókat adott neki, és visszaadta neki a feleségét, Sárát is. ¹⁵ Majd ezt mondta: „Nézd, Ábrahám, előtted van az egész országom, ahol akarsz, ott lakhatsz.”

¹⁶ Ezután Abímelek Sárához fordult: „Lásd, ezer ezüstpénzt adtam a bátyádnak, hogy mindenki láthassa, mennyire ártatlan vagy ebben a dologban. Ezzel mindenki előtt igazolom ártatlanságodat, és helyreállítottam becsületedet.”

^17-18 Majd Ábrahám imádkozott Istenhez Abímelekért és a családjáért. Ugyanis Isten — Sára miatti büntetésül — meddőséggel sújtotta Abímelek családjának nőtagjait. Isten meghallgatta Ábrahám kérését, és meggyógyította őket. Ezután ismét születtek gyermekek Abímelek családjában.

Izsák születése

21 Az Örökkévaló megáldotta Sárát, és beteljesítette, amit neki ígért. ² Sára tehát áldott állapotba került, és fiút szült Ábrahámnak — annak ellenére, hogy Ábrahám már idős volt — éppen abban az időben, amelyet az Örökkévaló előre megmondott. ³ Ábrahám Izsáknak^[d] nevezte a fiát, akit Sára szült neki. ⁴ Amikor Izsák nyolc napos lett, Ábrahám körülmetélte a fiát, ahogy azt Isten korábban megparancsolta. ⁵ Amikor Izsák született, Ábrahám száz éves volt.

⁶ Sára ezt mondta: „Nézzétek, milyen nagy örömöt szerzett nekem Isten! Aki csak hallja, velem együtt nevet! ⁷ Ugyan ki mondta volna Ábrahámnak, hogy Sára még csecsemőt fog szoptatni? S nézzétek! Fiút szültem neki vénségére!”

⁸ A kisgyermek pedig növekedett, s amikor eljött az ideje, az anyja már nem szoptatta tovább. Ekkor Ábrahám nagy vendégséget szerzett, és megünnepelték, hogy Sára elválasztotta Izsákot.

Ábrahám elküldi Hágárt és Izmáelt

⁹ Sára látta, amint Ábrahám másik fia — akit az egyiptomi Hágár szült — játszik Izsákkal.^{[e] 10} Akkor Sára Ábrahámhoz ment, és ezt kérte: „Kérlek, küldd el innen ezt a szolgálót és a fiát! Ne örököljön az ő fia az én fiammal együtt!”

¹¹ Ez azonban nagyon nehezére esett Ábrahámnak, a fia, Izmáel miatt. ¹² Akkor Isten megszólította: „Ábrahám, ne gondold, hogy ez valami rosszat jelent, és ne aggódj a fiad és a szolgáló miatt! Tedd meg mindazt, amit Sára kért tőled, mert az utódaidra vonatkozó ígéreteim Izsák által fognak beteljesedni! ¹³ Azonban a szolgáló fiának utódait is nemzetté szaporítom. Hiszen ő is a te fiad!”

¹⁴ Másnap reggel Ábrahám korán fölkelt, készített útra való ételt és víztömlőt. A csomagot fölsegítette Hágár vállára. Azután végleg elküldte a fiával, Izmáellel együtt.

Hágár útnak indult, és Beérseba pusztájában bolyongott. ¹⁵ Amikor kifogyott a víz a tömlőből, lefektette Izmáelt egy bokor árnyékába, ¹⁶ maga pedig egy nyíllövésnyi távolságra odébb ment. Azt gondolta: „Nem bírom végignézni, hogy hal szomjan a fiam!” — és keserves sírásra fakadt.

¹⁷ De Isten meghallotta a gyermek sírását, és Isten angyala kiáltott az égből Hágárnak: „Miért sírsz, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallotta a gyermek sírását! ¹⁸ Kelj csak föl, fogd kézen a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy nemzetté teszem őt!” ¹⁹ Ekkor Isten megnyitotta Hágár szemét, aki észrevett egy forrást a közelben, odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és megitatta a fiát.

²⁰ Isten továbbra is gondot viselt Izmáelre, aki felnőtt a pusztában, megtanult az íjjal bánni, és vadász lett. ²¹ Párán vidékén tanyázott a pusztaságban, és amikor eljött az ideje, anyja Egyiptomból hozott neki feleséget.

Ábrahám szövetséget köt Abímelekkel

²² Történt egyszer, hogy Abímelek és Píkól, a sereg vezére felkeresték Ábrahámot. Ezt mondta neki Abímelek: „Ábrahám, látjuk, hogy Isten van veled mindenben, amit teszel. ²³ Esküdj meg Istenre, hogy soha nem ártasz nekem vagy utódaimnak, hanem ugyanolyan hűséggel leszel irántam és népem iránt — akik között jövevényként laksz —, mint ahogyan én bántam veled!” ²⁴ Ábrahám ezt válaszolta: „Megesküszöm, hogy úgy lesz!”

²⁵ Azután szemrehányást tett Abímeleknek, hogy annak pásztorai erőszakkal elfoglaltak egy kutat, amely Ábrahámé volt. ²⁶ Abímelek így védekezett: „Nem tudtam róla! Te sem mondtad eddig, most hallottam erről először. Nem tudom, melyik szolgám tehetett ilyet!” ²⁷ Akkor Ábrahám juhokat, kecskéket és marhákat ajándékozott Abímeleknek, és szövetséget kötöttek egymással.

²⁸ Majd Ábrahám különválasztott a nyájából hét fiatal nőstény juhot. ²⁹ Abímelek pedig megkérdezte: „Miért választottad külön ezeket? Mit jelent ez?” ³⁰ „Fogadd el tőlem ezt a hét juhot annak bizonyítékául, hogy én ástam azt a kutat!” — felelte Ábrahám. ^31-32 Ezért hívják azt a helyet mindmáig Beérsebának^[f] — mert ott kötöttek szövetséget, és esküvel erősítették meg. Azután Abímelek és Píkól, a sereg vezére visszatért a filiszteusok földjére. ³³ Ábrahám egy tamariszkuszfát ültetett Beérsebában, és imádta az Örökkévalót, az Örök Istent. ³⁴ Ezután még hosszú ideig tartózkodott a filiszteusok földjén.