Zsoltárok 142

Hungarian Károli

142  Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.

² Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

³ Kiöntöm elõtte panaszomat, kitárom elõtte nyomorúságomat,

⁴ Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tõrt hánytak elém.

⁵ Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felõlem.

⁶ Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élõknek földén;

⁷ Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözõimtõl, mert hatalmasabbak nálamnál!

⁸ Vezesd ki lelkemet a börtönbõl, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.