¹³ A kapuban ülõk rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.

¹⁴ Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hûségeddel.

¹⁵ Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyûlölõimtõl és a feneketlen vizekbõl;

¹⁶ Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!

¹⁷ Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;

¹⁸ És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!

¹⁹ Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.

²⁰ Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.

²¹ A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.

²² Sõt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.

²³ Legyen az õ asztalok elõttök tõrré, és a bátorságosoknak hálóvá.

²⁴ Setétüljenek meg az õ szemeik, hogy ne lássanak; és az õ derekukat tedd mindenkorra roskataggá.

²⁵ Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól õket.

²⁶ Legyen az õ palotájok puszta, és az õ hajlékukban ne legyen lakos;

²⁷ Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tõled sujtottak fájdalmát szólják meg.

²⁸ Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.

1  Elsõ könyvemet írtam, Theofilus, mindazokról, a miket kezdett Jézus cselekedni és tanítani,

² Mind a napig, melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat adott a Szent Lélek által az apostoloknak, kiket választott vala magának.

³ Kiknek az õ szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy õ él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról.

⁴ És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálembõl, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet [úgymond,] hallottatok tõlem:

⁵ Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva.

⁶ Mikor azért azok egybegyûltek, megkérdék õt, mondván: Uram, avagy nem ez idõben állítod-é helyre az országot Izráelnek?

⁷ Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az idõket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.

⁸ Hanem vesztek erõt, minekutána a Szent Lélek eljõ reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végsõ határáig.

⁹ És mikor ezeket mondotta, az õ láttokra felemelteték, és felhõ fogá el õt szemeik elõl.

¹⁰ És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor õ elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,

¹¹ Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tõletek a mennybe, akképen jõ el, a miképen láttátok õt felmenni a mennybe.

¹² Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyrõl, mely hívatik Olajfák [hegyének,] mely Jeruzsálem mellett van, egy szombat[napi] járóföldre.

¹³ És mikor bementek, felmenének a felsõházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.

¹⁴ Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az õ atyjafiaival együtt.

¹⁵ És azokban a napokban felkelvén Péter a tanítványok között, monda (vala pedig ott együtt mintegy százhúsz fõnyi sokaság):

¹⁶ Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Lélek Dávid szája által Júdás felõl, ki vezetõjük lõn azoknak, a kik megfogták Jézust.

¹⁷ Mert mi közénk számláltatott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét.

¹⁸ (Ez [hát] mezõt szerze hamisságának bérébõl; és alá zuhanván, elhasadt középen, és minden belsõ része kiomlott.

¹⁹ És [ez] tudtokra lõn mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak; úgy hogy az a mezõ tulajdon nyelvökön Akeldamának, azaz Vérmezõnek neveztetett el.)

²⁰ Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az õ lakóhelye puszta, és ne legyen lakó abban. És: Az õ püspökségét más vegye el.

²¹ Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, a kik velünk együtt jártak minden idõben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt,

²² A János keresztségétõl kezdve mind a napig, melyen fölviteték tõlünk, azok közül egy az õ feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.

²² És ímé a Dávid szolgái és Joáb jõnek vala a táborból, és sok prédát hoznak magukkal, de Abner nem volt már Dávidnál Hebronban, mert elbocsátotta õt és békével elment vala.

²³ Joáb pedig és az egész sereg, mely õ vele vala, a mint megérkezének, értesíték Joábot e dolog felõl, mondván: Ide jött Abner, Nérnek fia a királyhoz, és visszabocsátá õt, és békével hazatére.

²⁴ Beméne azért Joáb a királyhoz és monda: Mit cselekedtél? Ímé Abner hozzád jött, miért bocsátád el õt, hogy elmenjen?

²⁵ Ismered-é Abnert, a Nér fiát? Csak azért jött volt ide, hogy megcsalhasson, és kikémlelje a te kijövésedet és bemenésedet, és megtudjon mindent, a mit te cselekszel.

²⁶ És kimenvén Joáb Dávidtól, követeket külde Abner után, kik visszahozák õt a Sira kútjától; Dávid azonban nem tudja vala.

²⁷ Visszajövén Abner Hebronba, félreszólítá õt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általüté ott õt az ötödik oldalbordájánál, és meghala Asáelnek, a [Joáb] atyjafiának véréért.

²⁸ Mely dolgot minekutána megtudott Dávid, monda: Ártatlan vagyok én és az én országom mindörökké az Úr elõtt, Abnernek, a Nér fiának vérétõl.

²⁹ Szálljon ez Joábnak fejére, és az õ atyjának egész háznépére; és el ne fogyjon a Joáb házából a folyásos, a bélpoklos, a mankón járó, és a ki fegyver miatt vész el, és a kenyér nélkül szûkölködõ.

³⁰ Joáb pedig és Abisai, az õ atyjafia azért ölék meg Abnert, mivelhogy megölte vala az õ atyjokfiát, Asáelt Gibeonban a harczon.

³¹ Monda pedig Dávid Joábnak és mind az egész népnek, mely vele vala: Szaggassátok meg ruháitokat, és öltözzetek zsákba, és sírjatok Abner elõtt! Dávid király pedig megy vala a koporsó után;

³² És eltemeték Abnert Hebronban. Akkor felkiálta a király, és igen síra az Abner koporsója felett, és síra az egész nép is.

³³ És a király gyászdalt szerezvén Abner felett, monda: Gaz halállal kelle kimulnia Abnernek?

³⁴ A te kezeid nem voltak megkötve, sem lábaid békóba verve; de úgy vesztél el, mint álnok ember miatt szokott elveszni az ember! És siratá õt ismét az egész nép.

³⁵ Elõjöve pedig mind az egész nép, hogy enni adjanak Dávidnak, mikor még a nap fenn vala, de megesküvék Dávid, ezt mondván: Úgy cselekedjék én velem az Isten [most] és ezután is, hogy míg a nap le nem megy, sem kenyeret, sem egyebet nem eszem.

³⁶ Mely dolgot mikor az egész község megértett, igen tetszék nékik; valamint a többi dolga is, a mit a király cselekeszik vala, igen tetszék nékik.

³⁷ És megértette azon a napon az egész nép és az egész Izráel, hogy nem a királytól volt, hogy Abnert, a Nér fiát megölték.

³⁸ Monda pedig a király az õ szolgáinak: Nem tudjátok-é, hogy nagy fejedelem esett ma el az Izráelben?

³⁹ Én pedig ma erõtelen, noha felkent király vagyok; ezek pedig a Sérujának fiai hatalmasabbak nálamnál. De fizessen meg az Úr annak, a ki gonoszt cselekeszik, az õ gonoszsága szerint.

4  Mikor pedig meghallotta Saul fia, hogy meghalt Abner Hebronban, igen megfogyatkozék az õ ereje. Sõt az egész Izráel megrémüle.

² Két fõvezére volt a Saul fiának, egyiknek neve Bahana és a másiknak neve Rékáb, Rimmonnak fiai, ki Beerótból való vala, a Benjámin fiai közül; mert Beerót is a Benjámin [városai] közé számláltatik.

³ Elfutottak vala pedig a Beerótbeliek Gittáimba, és lõnek ott jövevények mind e mai napig.

⁴ Jonathánnak pedig, a Saul fiának volt egy sánta fia (öt esztendõs vala, mikor Jezréelbõl hír jött Saul és Jonathán felõl, és felvevé õt a dajkája, hogy elszaladjon [vele;] lõn pedig, hogy mikor a [dajka] gyorsan futott, elesett, és megsántula), ennek neve vala Méfibóset.

⁵ Elmenének azért a Beerótbeli Rimmonnak fiai, Rékáb és Bahana, és bemenének Isbósetnek házába, mikor a nap legmelegebb vala és õ déli álmát aluszsza vala.

⁶ Bemenvén azért ezek a ház belsejébe, gabonát vive, általüték õt az ötödik oldalborda alatt; s Rékáb és az õ atyjafia, Bahana, elszaladának.

⁷ Mikor azért ezek a házba bementek, és õ hálószobájában az ágyán feküvék, megsebesítvén megölték õt, s fejét levágva, felvették az õ fejét, és egész éjjel mennek vala a sík mezõn.

⁸ És elvivék Isbóset fejét Dávidhoz Hebronba, és mondának a királynak: Ímhol Isbósetnek, Saul fiának, a te ellenségednek feje; a ki üldözé a te lelkedet, és az Úr bosszút állott e mai napon az én uramért, a királyért, Saulon és az õ maradékán.

⁹ Felele pedig Dávid Rékábnak és Bahanának, az õ atyjafiának, a Beerótbeli Rimmon fiainak, és monda nékik: Él az Úr, ki az én életemet megszabadította minden nyomorúságból,

¹⁰ Hogy én azt, a ki nékem hírt hozott vala, ezt mondván: Ímé meghalt Saul (és azt hitte, hogy azzal nékem örömet szerez), megragadván megöletém õt Siklágban, holott jutalmat kellett volna adnom néki hírmondásáért:

¹¹ Mennyivel inkább az istentelen embereket, kik ágyában, a maga házában ölték meg az igaz embert? Azért most vajjon ne kivánjam-é meg az õ vérét kezeitekbõl, hogy titeket eltöröljelek a földrõl?

¹² Parancsola azért Dávid az õ szolgáinak, hogy megöljék õket; és elvagdalák kezeiket és lábaikat; és felakaszták õket Hebronban, a halastó mellett. Isbósetnek pedig fejét felvevén, eltemeték az Abner sírboltjába, Hebronban.

5  Eljövének pedig Dávidhoz Hebronba Izráelnek minden nemzetségei, és szólának ilyenképen: Ímé mi a te csontodból és testedbõl valók vagyunk,

² [Mert] ennekelõtte is, mikor Saul uralkodott felettünk, te vezérelted ki s be Izráelt, és az Úr azt mondotta néked: Te legelteted az én népemet, az Izráelt, és te fejedelem leszel Izráel felett.

³ Eljövének azért Izráelnek minden vénei a királyhoz Hebronba, és frigyet tõn velek Dávid király Hebronban az Úr elõtt, és királylyá kenék Dávidot Izráel felett.

⁴ Harmincz esztendõs vala Dávid, mikor uralkodni kezde, [és] negyven esztendeig uralkodék.

⁵ Hebronban uralkodék a Júda [nemzetség]én hét esztendeig és hat hónapig; és Jeruzsálemben uralkodék harminczhárom esztendeig az egész Izráel és Júda [nemzetség]ein.