A A A A A
Bible Book List

Máté 24 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Jézus prófétál az utolsó időkről

24 Jézus kijött a Templom területéről, és tovább akart menni. Ekkor odaléptek hozzá a tanítványai, hogy felhívják figyelmét a Templom épületeire. Ő azonban ezt mondta: „Jól nézzétek meg ezeket az épületeket! Igazán mondom nektek: nem marad itt kő kövön! Mindezt porig fogják rombolni.”

Ezután felment az Olajfák hegyére, és ott leült. Amikor egyedül voltak vele, a tanítványai megkérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor fog ez megtörténni! Milyen jel fogja mutatni, hogy eljössz, és a korszak a végéhez ér?”

Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket! Mert sokan jönnek majd az én nevemre hivatkozva, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás, és sokakat félrevezetnek. Fogjátok hallani a háborúk zaját, és fogtok híreket hallani a távolban zajló háborúkról is, de ne rémüljetek meg! Ezeknek meg kell történniük, mielőtt a vég valóban elérkezik. Egyik nép rátámad a másikra, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. Földrengések és éhínségek lesznek különböző helyeken. De mindez még csak a »szülési fájdalmak« kezdetét jelzi.

Akkor majd letartóztatnak titeket, és átadnak azoknak, akik megkínoznak, sőt meg is ölnek benneteket. Minden nép gyűlölni fog titeket amiatt, hogy az én nevemet viselitek. 10 Akkor sokan megtagadják a hitüket, elfordulnak tőlem, és elárulják, sőt gyűlölni fogják egymást. 11 Akkor sok hamis próféta lép a nyilvánosság elé, akik sokakat félrevezetnek, hogy a hazugságokban higgyenek. 12 Mivel a törvénytelenség teljességre jut, és a gonoszság megsokasodik, sok hívő emberben kihűl az isteni szeretet. 13 Aki azonban mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül. 14 Isten Királyságának örömüzenetét az egész világon mindenhol hirdetni fogják. Ez minden nemzet számára hiteles bizonyíték lesz. Csak azután érkezik el a vég.

15 Dániel próféta beszélt arról az »utálatos dologról, amely gyilkol és pusztít«.[a] Amikor látjátok, hogy ez a szent helyen áll — aki olvassa, értse meg! —, 16 akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! 17 Mindenki késedelem nélkül fusson el! Aki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit! 18 Aki a mezőn van, azonnal fusson, ne menjen vissza a házába, még a ruháiért se!

19 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és szoptatós anyáknak azokban a napokban! 20 Imádkozzatok, hogy ez a menekülés ne télen, se ne szombaton történjen! 21 Akkor olyan nehéz és keserves időszakot kell átélnetek, amilyen még nem volt a világ kezdete óta, és nem is lesz többé. 22 Ha Isten le nem rövidítené azt az időszakot, bizony senki sem élné túl, de a választottai kedvéért megrövidíti azt az időt.

23 Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Messiás!«, vagy: »Ott van!« — ne higgyetek neki! 24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták lépnek fel, akik nagy csodákat és jeleket[b] tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is. 25 Emlékezzetek majd rá, hogy mindezt előre megmondtam!

26 Ha tehát valaki azt mondja nektek: »A Messiás a pusztában van!«, ne menjetek ki oda! Vagy ha ezt mondják: »A Messiás a belső szobában van!«, azt se higgyétek el! 27 Mert, amikor az Emberfia eljön, mindenki meg fogja látni őt! Olyan lesz, mint a villámlás az égen, amely kelettől nyugatig mindenhol látható. 28 Ahol a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk.

29 Közvetlenül ezek után a nyomorúságos napok után:

»Elsötétül a Nap,
    a Hold sem világít többé,
lehullnak az égről a csillagok,
    s az égben lévő hatalmak is meginognak.«[c]

30 Akkor megjelenik az égen az Emberfiának a jele, és a világon minden ember gyászolni és sírni fog. Mindannyian meg fogják látni az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin hatalommal és nagy dicsőséggel. 31 Hangos trombitaszóval elküldi angyalait, hogy összegyűjtsék választottait a négy égtáj felől, az ég egyik szélétől a másikig.

32 Értsétek meg, amire a fügefa tanít! Amikor kizöldül az ága, és új leveleket hajt — tudjátok, hogy már közel a nyár. 33 Így van ez azokkal a dolgokkal is, amelyekről beszéltem. Amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, akkor tudhatjátok, hogy ő[d] már közel van, szinte az ajtó előtt! 34 Igazán mondom nektek, hogy ez a nemzet[e] el nem múlik, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. 35 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad.”

Mindig álljatok készen!

36 „Arról a napról és óráról azonban senki sem tudja, mikor jön el, sem az angyalok a Mennyben, sem a Fiú, csak az Atya. 37 Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfia eljövetelének idejében is. 38 Az Özönvíz előtti napokban is ettek, ittak, megnősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. 39 Fogalmuk sem volt arról, hogy mi következik, egészen addig amíg az Özönvíz el nem söpörte őket. Ugyanígy lesz abban az időben is, amikor az Emberfia eljön.

40 Akkor két férfi közül, akik a mezőn dolgoznak, az egyiket felviszik, a másik ott marad. 41 Hasonlóképpen két asszony közül, akik a kézimalommal őrölnek, az egyiket felviszik, a másik ott marad.

42 Ezért állandóan legyetek készen, mert nem tudjátok, melyik napon jön el Uratok. 43 Jegyezzétek meg, ha tudná a házigazda, hogy az éjszaka melyik órájában jön a tolvaj, akkor ébren maradna, és nem engedné, hogy betörjön a házába. 44 Ti is legyetek mindig készen, mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem várjátok!”

Példázat a jó és a gonosz szolgáról

45 „Amikor a ház gazdája elmegy, megbízza egyik szolgáját, hogy viseljen gondot az egész házanépére, és idejében adjon nekik enni. Miből látszik, hogy ez a szolga hűséges[f] és bölcs? 46 Abból, hogy amikor az ura megérkezik, a szolga éppen azt a munkát végzi, amit a gazdája rábízott! Milyen boldog és áldott az ilyen szolga! 47 Igazán mondom nektek: ura rá fogja bízni egész birtokának igazgatását!

48 Ha viszont az a szolga gonosz, akkor azt gondolja: »Uram még sokáig nem jön vissza!« 49 Verni kezdi hát a szolgatársait, és a részegesekkel lakomázik együtt. 50 Egy napon azonban — amikor a gonosz szolga nem várja, és nem is gondol rá — az ura hazaérkezik. 51 Akkor az úr kegyetlenül megbünteti őt, és oda küldi, ahová a képmutatók kerülnek. Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!”

Footnotes:

  1. Máté 24:15 utálatos… pusztít Dán 9:27; 11:31; 12:11.
  2. Máté 24:24 csodákat és jeleket Ebben az esetben a Sátán ereje által megvalósított csodákról van szó.
  3. Máté 24:29 Lásd Ézs 13:10; 34:4.
  4. Máté 24:33 ő Vagy: „az”, vagy: „az idő.” Nincs megnevezve, hogy ki vagy mi az, aki/ami közel van. Lásd Lk 21:31.
  5. Máté 24:34 nemzet Vagy: „nemzetség”, „generáció.”
  6. Máté 24:45 hűséges Vagy: „megbízható”, „hívő”. Az eredeti szó mind a hármat jelenti.
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

Máté 24 Hungarian Károli (KAR)

24  És kijõvén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az õ tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit.

Jézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kõ kövön, mely le nem romboltatik.

Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?

És Jézus felelvén, monda nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket,

Mert sokan jõnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.

Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreirõl: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.

Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.

Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.

Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyûlöletesek lesztek minden nép elõtt az én nevemért.

10 És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyûlölik egymást.

11 És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek.

12 És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.

13 De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.

14 És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jõ el a vég.

15 Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyrõl Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (a ki olvassa, értse meg):

16 Akkor, a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;

17 A ház tetején levõ ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen;

18 És a mezõn levõ ne térjen vissza, hogy az õ ruháját elvigye.

19 Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon.

20 Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon:

21 Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.

22 És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.

23 Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higyjétek.

24 Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.

25 Ímé eleve megmondottam néktek.

26 Azért ha azt mondják majd néktek: Ímé a pusztában van; ne menjetek ki. Ímé a belsõ szobákban; ne higyjétek.

27 Mert a miképen a villámlás napkeletrõl támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is.

28 Mert a hol a dög, oda gyûlnek a keselyûk.

29 Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égrõl lehullanak, és az egeknek erõsségei megrendülnek.

30 És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljõni az ég felhõiben nagy hatalommal és dicsõséggel.

31 És elküldi az õ angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyûjtik az õ választottait a négy szelek felõl, az ég egyik végétõl a másik végéig.

32 A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár:

33 Azonképen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó elõtt.

34 Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek.

35 Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.

36 Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.

37 A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.

38 Mert a miképen az özönvíz elõtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne.

39 És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.

40 Akkor ketten lesznek a mezõn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.

41 Két asszony õröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.

42 Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jõ el a ti Uratok.

43 Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jõ el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön.

44 Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jõ el az embernek Fia.

45 Kicsoda hát a hû és bölcs szolga, a kit az õ ura gondviselõvé tõn az õ házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt?

46 Boldog az a szolga, a kit az õ ura, mikor haza jõ, ily munkában talál.

47 Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselõvé teszi õt.

48 Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az õ szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt;

49 És az õ szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene:

50 Megjõ annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja,

51 És ketté vágatja õt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

Máté 24 Hungarian New Translation (NT-HU)

Jézus jövendölése a templomról

24 Amikor Jézus kijött a templomból, és tovább akart menni, odaléptek hozzá tanítványai, hogy megmutassák neki a templom épületeit.

Ő azonban így szólt hozzájuk: "Hát nem látjátok mindezt? Bizony, mondom néktek: nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának."

A nagy megpróbáltatás ideje

Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: "Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?"

Jézus így válaszolt nekik: "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!

Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! - és sokakat megtévesztenek.

Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég.

Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé.

De mindez a vajúdás kínjainak kezdete!

Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért.

10 Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást.

11 Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek.

12 Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül.

13 De aki mindvégig kitart, az üdvözül.

14 Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég."

15 "Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen - aki olvassa, értse meg! -,

16 akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe,

17 aki a ház tetején van, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit,

18 és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját.

19 Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban!

20 Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, sem szombaton menekülnötök.

21 Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha.

22 Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidülnek azok a napok."

Az Emberfia eljövetele

23 "Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott: ne higgyétek!

24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék - ha lehet - a választottakat is.

25 Íme, előre megmondtam nektek!

26 Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van, ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban, ne higgyétek!

27 Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is.

28 Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk."

29 "Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.

30 És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.

31 És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig."

32 "Okuljatok a fügefa példáján: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

33 Így ti is, amikor mindezt látjátok, vegyétek észre, hogy közel van ő, az ajtó előtt.

34 Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik.

35 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el."

36 "Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül.

37 Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is.

38 Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába,

39 és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.

40 Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik,

41 két asszony őröl a kézimalommal: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.

42 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!"

43 "Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába.

44 Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!"

Az okos és a gonosz szolga

45 "Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy kiadja nekik az eledelt idejében?

46 Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön!

47 Bizony, mondom néktek, hogy egész vagyona fölé rendeli őt.

48 Ha pedig a gonosz szolga így szólna szívében: Késik az én uram,

49 és szolgatársait verni kezdené, és együtt enne és inna a részegekkel:

50 megjön annak a szolgának ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem is gondolja;

51 akkor kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás."

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society

Viewing of
Cross references
Footnotes