Márk 2:25-3:6
Hungarian New Translation
25 Erre ő ezt kérdezte tőlük: "Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, ő is, meg azok is, akik vele voltak?
26 Bement az Isten házába Abjátár főpap idején, és megette a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak; és azoknak is adott, akik vele voltak."
27 Majd hozzátette Jézus: "A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért;
28 tehát az Emberfia ura a szombatnak is."
Jézus szombaton gyógyít(A)
3 Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember;
2 figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene.
3 Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: "Állj ki középre!"
4 Hozzájuk pedig így szólt: "Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy kioltani?" De azok hallgattak.
5 Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: "Nyújtsd ki a kezedet!" Erre az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.
6 A farizeusok pedig kimenve, a Heródes-pártiakkal együtt azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society