Add parallel Print Page Options

A nagy szárazság

14 Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak a szárazságról:

Gyászba borult Júda, kapuiban ájuldoznak, gyászolnak országszerte, Jeruzsálemben jajkiáltás hangzik.

Az előkelők vízért küldik szolgáikat, a tócsákhoz is elmennek, de vizet nem lelnek. Üres edényekkel térnek vissza, szégyenkeznek, pirulnak, fejüket eltakarják.

Rémüldöznek a termőföld miatt, mert nem volt eső az országban. Szégyent vallanak a szántóvetők, fejüket eltakarják.

Még a szarvas is, ha megellett a mezőn, ott hagyja a fiát, mert nincs fű.

A vadszamarak ott állnak a hegytetőkön, levegő után kapkodnak, mint a sakálok, szemük elhomályosodik, mert nincs fű.

Ha bűneink ellenünk szólnak is, a te nevedre tekintettel bánj velünk, Uram! Mert számtalanszor elpártoltunk, vétkeztünk ellened!

Ó, Izráel reménysége, szabadítója a nyomorúság idején! Miért lennél olyan az országban, mint egy jövevény, aki vándorként csak éjjelre tér be?

Miért lennél olyan, mint a riadt ember, mint az olyan férfi, aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram, rólad neveznek bennünket: ne hagyj el minket!

A próféta közbenjár Istennél

10 Ezt mondja az Úr erről a népről: Úgy szeretnek ide-oda futkosni, nem sajnálják a lábukat, ezért nem kedveli őket az Úr. Most emlékezetbe idézi bűnüket, és számon kéri vétkeiket.

11 Ezt mondta nekem az Úr: Ne imádkozz ennek a népnek a javáért!

12 Ha böjtölnek, nem hallgatok esdeklésükre. Ha égőáldozatot vagy ételáldozatot mutatnak be, azok sem lesznek kedvesek előttem. Sőt fegyverrel, éhínséggel és dögvésszel irtom ki őket.

13 Én így szóltam: Ó, Uram, Uram! Hiszen a próféták ezt mondogatják nekik: Fegyvert nem láttok, éhínség nem tör rátok, sőt igazi békességet adok nektek ezen a helyen.

14 De az Úr ezt felelte nekem: Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben. Nem küldtem őket, nem parancsoltam nekik, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, hiábavaló varázsigéket és maguk koholta csalárdságot prófétálnak nekik.

15 Azért így szól az Úr ezekről a prófétákról: Az én nevemben prófétálnak, pedig én nem küldtem őket! Mégis ezt mondogatják: Nem lesz ebben az országban fegyver és éhínség! - De majd ezeknek a prófétáknak fegyver és éhínség miatt lesz végük.

16 Az a nép is, amelynek prófétálnak, ott hever majd Jeruzsálem utcáin az éhínség és fegyver miatt, és nem lesz, aki eltemesse őket és feleségüket, fiaikat és leányaikat. Így zúdítom rájuk gonoszságuk büntetését.

17 Mondd el nekik ezt az igét: Szememből könnyek hullanak éjjel-nappal, és nem apadnak el. Mert súlyos sebet kapott népem szűz leánya, igen fájdalmas csapást.

18 Ha kimegyek a mezőre, látom a fegyverrel megölteket, ha bemegyek a városba, látom az éhségtől szenvedőket. A próféták és a papok pedig olyan országba vándorolnak, amelyet nem ismernek!

19 Ennyire megvetetted Júdát, szívből megutáltad Siont? Miért sújtottál bennünket gyógyíthatatlan csapással? Békességre vártunk, de nem jött semmi jó, és a gyógyulás idejére, de csak rettegünk!

20 Elismerjük, Uram, gonoszságunkat, atyáink bűnét is: vétkeztünk ellened.

21 A te nevedért kérünk, ne utálj meg, ne engedd, hogy meggyalázzák dicső trónodat! Gondolj ránk! Ne bontsd fel a velünk kötött szövetséget!

22 Tudnak-e esőt adni a népek bálványai? Vagy az ég adja-e a záporesőket? Nem, hanem te, Urunk, Istenünk, benned reménykedünk: hiszen te alkottad mindezeket!

14  Az Úrnak szava, a mit Jeremiásnak szólott a szárazság felõl:

Gyászol Júda, és kapui roskadoznak; szomorkodnak a földön, és Jeruzsálem kiáltása felszáll.

Fejedelmeik is kiküldik gyermekeiket vízért: elmennek a kútakig, nem találnak vizet; visszatérnek üres edényekkel; szégyenkeznek és pironkodnak, és befedik fejöket.

A föld miatt, a mely retteg, mert nem esett esõ a földön, szégyenkeznek a szántóvetõk, és befedik fejöket.

Még a szarvas-üszõ is megellik a mezõn, és ott hagyja [fiát,] mert nincsen fû.

A vadszamarak pedig a sziklához állanak, levegõ után kapkodnak, mint a tengeri szörnyek, szemeik eltikkadnak, mert nincs fû.

Ha bûneink ellenünk tanúskodnak: cselekedjél Uram a te nevedért, mert temérdek a mi törvényszegésünk; vétkeztünk ellened!

Izráel reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy e földön úgy, mint valami jövevény és mint valami utas, a ki éjjeli szállásra tér be?

Miért vagy olyan, mint a megriasztott férfi; mint a vitéz, a ki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram, és mi a te nevedrõl neveztetünk; ne hagyj el minket!

10 Ezt mondja az Úr e népnek: Úgy szerettek ide-oda futkározni, lábaikat meg nem tartóztatták! Azért az Úr nem kedvelte õket. Most megemlékezik az õ bûnökrõl, és vétkeikért megfenyíti õket.

11 És mondá nékem az Úr: Ne könyörögj e népért, az õ javára.

12 Mikor bõjtölnek, én meg nem hallgatom kiáltozásukat, és ha égõáldozatot vagy ételáldozatot készítenek, nem lesznek kedvesek elõttem; sõt fegyverrel, éhséggel és döghalállal irtom ki õket.

13 És mondék: Ah, Uram Isten! Hiszen a próféták mondják vala nékik: Fegyvert nem láttok, éhség sem lesz rajtatok, sõt állandó békességet adok néktek ezen a helyen.

14 És monda az Úr nékem: Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben; nem küldtem õket, nem parancsoltam nékik, nem is beszéltem velök; hazug látomást, varázslást, hiábavalóságot és szívbeli csalárdságot jövendölnek néktek.

15 Azért ezt mondja az Úr a próféták felõl, a kik az én nevemben prófétálnak, holott én nem küldtem õket és mégis azt mondják: fegyver és éhség nem lesz e földön: Fegyver és éhség miatt vesznek el azok a próféták!

16 A nép pedig, a melynek õk prófétálnak, ott hever majd Jeruzsálem utczáin az éhség és a fegyver miatt, és nem lesz, a ki eltemesse õket, õket és feleségeiket, fiaikat és leányaikat; így zúdítom rájok gonoszságukat!

17 Azért e szavakat mondjad nékik: Szemeim könyeket hullatnak éjjel és nappal, és nem szünnek meg; mert nagy rontással rontatott meg a szûz, az én népemnek leánya, igen fájdalmas vereséggel.

18 Ha kimegyek a mezõre, hát ímé fegyver által levágottak; ha bemegyek a városba, hát ímé éhség miatt elepedtek [vannak ott!] Bizony próféta is, pap is olyan földre költöznek, a melyet nem ismernek!

19 Egészen elvetetted-é Júdát, avagy a Siont útálja-é lelked? miért vertél úgy meg, hogy semmi orvosságunk se legyen? Békességet vártunk, de nincs semmi jó; és gyógyulásnak idejét, de ímé, [itt van] a rettegés!

20 Ismerjük Uram a mi gonoszságainkat, atyáink bûnét; bizony vétkeztünk ellened!

21 Ne vesd meg a te nevedért; ne gyalázd meg a te dicsõségednek székét! Emlékezzél; ne rontsd meg a te velünk való szövetségedet!

22 Vannak-é a pogányok bálványai között, a kik esõt adhatnak? És ad-é záporokat az ég? Avagy nem te vagy-é a mi Urunk Istenünk, és nem benned kell-é bíznunk, hiszen te cselekedted mindezt!