A A A A A
Bible Book List

Jelenések 8Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

A hetedik pecsét feltörése

Amikor a Bárány a hetedik pecsétet is feltörte, csend lett az egész Mennyben mintegy fél óráig. Azután hét angyalt láttam, akik Isten előtt álltak. Mindegyiknek adtak egy-egy trombitát.

Ezután jött egy másik angyal, és megállt az illatáldozati oltárnál. Arany füstölő volt a kezében, és sok tömjént adtak neki, hogy Isten népének imádságaival együtt tegye a trón előtt álló arany illatáldozati oltárra. A tömjén füstje Isten népének imádságaival együtt felszállt az angyal kezéből Isten elé. Az angyal ezután izzó parazsat vett az oltárról, megtöltötte vele a füstölőt, majd ledobta a Földre. Erre mennydörgések és más hangok hallatszottak, villámlott, és földrengés támadt.

A hét angyal pedig — akiknél a hét trombita volt — felkészült, hogy megfújja a trombitáját.

Az első trombitaszó

Amikor az első angyal trombitált, vérrel kevert jégeső és tűz támadt, amely lezúdult a Földre. Ezért megégett a föld egyharmada, a fák egyharmada és az összes zöld fű.

A második trombitaszó

A második angyal is trombitált. Ekkor belezuhant a tengerbe valami, ami hatalmas lángoló hegyhez hasonlított. Ettől vérré változott a tenger egyharmada, elpusztult a tengeri élőlények harmadrésze és a hajók harmadrésze is.

A harmadik trombitaszó

10 Amikor a harmadik angyal trombitált, egy óriási csillag zuhant le az égből, amely úgy lángolt, mint a fáklya. Ráesett a folyók egyharmadára és a vízforrásokra. 11 A csillag neve „Üröm” volt. A vizek egyharmada olyan keserű lett, mint az üröm,[a] és sok ember meghalt, mert ilyen keserű vizet ivott.

A negyedik trombitaszó

12 A negyedik angyal is megfújta a trombitáját. Ekkor csapás érte a Nap egyharmadát, a Hold egyharmadát és a csillagok egyharmadát. Ezért mindegyiknek a harmadrésze elsötétült. Így a nappal egyharmad része és az éjszaka egyharmad része is teljes sötétségbe borult.

13 Ekkor újra láttam: egy sas repült magasan az égen, és erős hangon ezt kiáltotta: „Jaj, jaj, jaj a Föld lakóinak a még hátralévő három trombitaszó miatt! Mert a következő három angyal is hamarosan megfújja a trombitáját!”

Footnotes:

  1. Jelenések 8:11 üröm Nagyon keserű és mérgező növény.
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes