Add parallel Print Page Options

Jób visszagondol régi boldogságára

29 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:

Bárcsak olyan volnék, mint a hajdani hónapokban! Mint azokban a napokban, amikor Isten őrzött engem!

Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam;

mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban;

amikor még velem volt a Mindenható és körülöttem voltak gyermekeim;

amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is olajpatakok ömlöttek.

Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren,

ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak.

A vezető emberek abbahagyták a beszédet, és tenyerüket a szájukra tették.

10 A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt.

11 Akinek a füle hallott rólam, boldognak mondott, akinek a szeme látott, mellettem tanúskodott.

12 Mert megmentettem a segítségért kiáltó nyomorultat, és az árvát, akinek nem volt segítője.

13 A veszendő áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam.

14 Igazságot öltöttem magamra, és az is magára öltött engem, jogosság volt a palástom és a süvegem.

15 A vaknak szeme voltam, és lába a sántának.

16 Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam.

17 Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt.

18 Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg, s mint a főnixmadár, sokáig élek.

19 Gyökerem a vízig nyúlik, ágamra éjjel harmat száll.

20 Dicsőségem velem együtt újul meg, íjam is kicserélődik kezemben.

21 Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam.

22 Beszédem után nem szóltak tovább, szavam permetként hullott rájuk.

23 Úgy vártak rám, mint az esőre, mint akiknek tavaszi esőt szomjaz a szája.

24 Ha nevetve fordultam feléjük, akkor ők sem hittek, ha derűs volt az arcom, nem szomorodtak el.

25 Én választottam meg, hogy mit tegyenek, élükön ültem, és úgy laktam közöttük, mint egy király a csapatában, mint aki gyászolókat vigasztal.

29  Jób pedig folytatá az õ beszédét, és monda:

Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten õrzött engem!

Mikor az õ szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;

A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;

Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.

A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

10 A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felõlem.

12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

16 A szûkölködõknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

20 Dicsõségem megújul velem, és kézívem erõsebbé lesz kezemben.

21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

22 Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem.

23 Mint az esõre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

25 [Örömest] választottam útjokat, mint fõember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.