A A A A A
Bible Book List

4 Mózes 9Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

A Páska ünnepének törvényei

Ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek a Sínai-pusztában, a második év első hónapjában azután, hogy Izráel népe kijött Egyiptomból: 2-3 „A megszabott időben, vagyis ennek a hónapnak 14. napján este tartsa meg Izráel népe a Páska ünnepét! Mindent pontosan úgy tegyetek, ahogyan megmondtam nektek!”

Mózes tehát elmondta a népnek, hogy tartsák meg a Páska ünnepét. Ők pedig engedelmeskedtek, és az első hónap 14. napján este megünnepelték a Páskát a Sínai-pusztában. Mindent úgy tettek, ahogy az Örökkévaló parancsolta Mózesnek.

Volt azonban néhány férfi a táborban, akik nem vehettek részt a Páska-ünnepen, mert holttest érintése miatt rituálisan tisztátalanokká váltak. Tehát Mózeshez és Áronhoz jöttek azon a napon, és ezt mondták: „Igaz, hogy holttest érintése miatt tisztátalanokká váltunk, de miért kellene emiatt teljesen kimaradnunk az Örökkévalónak szentelt áldozat bemutatásából? Miért nem ünnepelhetjük meg mi is a megszabott időben a Páska ünnepét Izráel népével együtt?”

Mózes ezt felelte nekik: „Várjatok, amíg meghallom, hogy az Örökkévaló hogyan rendelkezik felőletek”.

Az Örökkévaló pedig ezt válaszolta Mózesnek: 10 „Ezt mondd Izráel népének: Ha közületek, vagy utódaitok közül valaki a Páska ünnepe idején éppen úton van, vagy holttest érintése miatt tisztátalanná vált, az is megtarthatja a Páska ünnepét, csakhogy egy későbbi időpontban. 11 A második hónap 14. napján este tartsa meg ezt az ünnepet, és akkor egye meg a páskabárányt kovásztalan kenyérrel és keserű fűszerekkel. 12 A páskabárány csontját ne törje meg, és ne hagyjon abból másnap reggelre semmit — ahogyan azt a páska törvénye szerint elrendeltem nektek.

13 De azt a személyt, aki a Páska ünnepének idején nincsen úton, vagy nincs tisztátalan állapotban, és mégsem vesz részt a Páska megünneplésében, ki kell zárni népe közül. Viselnie kell büntetését, mert nem mutatta be az áldozatot az Örökkévalónak a megfelelő időben.

14 Ami a közöttetek lakó idegeneket illeti, ha ők is meg akarják tartani a Páska ünnepét az Örökkévalónak, megtehetik, de akkor nekik is mindent úgy kell tenniük, ahogy azt a Pászkára vonatkozólag nektek parancsoltam. A Páska szempontjából ugyanazok a parancsok vonatkoznak Izráel népére és a közöttetek lakó idegenekre”.

Az elindulás és letáborozás ideje

15 Amikor a Találkozás Sátorát, vagyis a Szövetség Sátorát[a] fölállították, az Örökkévaló jelenlétének felhője borult föléje és betakarta. Estétől reggelig a felhő úgy világított, mintha tűz égne benne. 16 Ettől kezdve így volt ez mindig: nappal állandóan betakarta a Sátrat a felhő, amely éjjel tűznek látszott.

17 Amikor a felhő fölszállt a Sátorról, Izráel népe tábort bontott, útnak indult és követte a felhőt. Ahol pedig a felhő megállapodott, ott ismét tábort vertek. 18 Az Örökkévaló jeladása szerint vándoroltak és táboroztak Izráel fiai.

Ameddig a felhő nem mozdult a Sátor fölül, addig ők sem mentek tovább, 19 még akkor sem, ha a felhő sokáig egy helyben állt. Követték az Örökkévaló jeladását, és nem mozdultak ők sem. 20 Előfordult, hogy a felhő csak néhány napig időzött a Sátor fölött — de akkor is csak a felhőt követve maradtak, vagy mentek tovább. 21 Volt úgy, hogy a felhő csak egyetlen éjjel maradt egy helyben, és másnap reggel már tovább is indult. A tábor ilyenkor is azonnal követte. Amikor a felhő felszállt, akár éjjel volt, akár nappal, a nép tábort bontott, és útnak indult. 22 Ha néhány napig, egy teljes hónapig, vagy még hosszabb ideig nem mozdult a felhő a Sátor fölül —, Izráel népe sem indult útnak, hanem sátraikban időztek. De amikor a felhő fölszállt a Szent Sátorról, a tábor is útnak eredt.

23 Az Örökkévaló parancsa szerint táboroztak le, és az ő parancsa szerint indultak el. Engedelmeskedtek az Örökkévaló rendelkezéseinek és parancsainak, amelyeket Mózesen keresztül kaptak.

Footnotes:

  1. 4 Mózes 9:15 Találkozás… Sátorát Ezen a helyen a Szent Sátor két különböző megnevezése együtt fordul elő, de ugyanarról van szó.
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes