A A A A A
Bible Book List

4 Mózes 4Hungarian New Translation (NT-HU)

A léviták tiszte

Azután így szólt az Úr Mózeshez és Áronhoz:

Vedd számba Kehát fiait Lévi fiai közül nemzetségenként és nagycsaládonként,

harmincévesektől fölfelé az ötvenévesekig minden hadkötelest, hogy munkát végezzenek a kijelentés sátránál.

Ez Kehát fiainak a tennivalója a kijelentés sátránál az igen szent dolgokkal:

Amikor elindul a tábor, menjen be Áron a fiaival, vegyék le a betakaró kárpitot, és fedjék be azzal a bizonyság ládáját.

Tegyenek arra delfinbőr takarót, terítsék le egy csupa kék bíborból készült ruhával, és dugják bele a rúdjait.

Az áldozati kenyerek asztalát is terítsék le kék bíborruhával, tegyék rá a tálakat, serpenyőket, kelyheket és italáldozati korsókat. Legyen rajta a szent kenyér is.

Terítsék le karmazsin fonálból készült ruhával, fedjék be delfinbőr takaróval, és dugják bele a rúdjait.

Azután vegyenek kék bíborruhát, és göngyöljék bele a lámpatartót és annak mécseseit, koppantóit, hamutartóit és minden olajosedényét, amelyből feltöltik.

10 Tegyék azt és egész fölszerelését delfinbőr takaróba, és tegyék a hordozórudakra.

11 Az aranyoltárra is terítsenek kék bíborruhát, takarják be delfinbőr takaróval, és dugják bele a rúdjait.

12 Szedjék össze az istentiszteleti edényeket mind, amelyeket a szentélyben használnak, tegyék kék bíborruhába, takarják be delfinbőr takaróval, és tegyék a hordozórudakra.

13 Azután takarítsák el a hamut az oltárról, és terítsenek rá piros bíborruhát.

14 Tegyék rá az egész hozzá tartozó fölszerelést, amellyel istentiszteletet végeznek: a szenesserpenyőket, villákat, lapátokat, hintőedényeket, az oltár egész fölszerelését, terítsenek rá delfinbőr takarót, és dugják bele a rúdjait.

15 Miután Áron és fiai elvégezték a szentélynek és a szentély egész fölszerelésének a letakarását a tábor elindulásakor, menjenek oda Kehát fiai, és ők vigyék azokat. De ne érintsék a szent dolgokat, mert akkor meghalnak. Ezt kell vinniük Kehát fiainak a kijelentés sátrából.

16 Eleázárnak, Áron főpap fiának a gondjaira bízták a világításra való olajat, a jóillatú füstölőszereket, az állandó ételáldozatot és a fölkenésre való olajat. Rábízták az egész hajlékot és mindazt, ami ahhoz tartozik, a szentélyt és fölszerelését.

A papok tiszte

17 Azután így beszélt az Úr Mózeshez és Áronhoz:

18 Ne engedjétek, hogy a keháti nemzetségek törzse kipusztuljon a léviták közül,

19 hanem úgy bánjatok velük, hogy éljenek, és ne haljanak meg, amikor közel mennek az igen szent dolgokhoz: Áron és fiai menjenek oda, és szabják meg mindegyiknek, hogy mit tegyen és mit vigyen.

20 Egy pillanatra se menjenek be, hogy megnézzék a szent dolgokat, mert akkor meghalnak!

21 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

22 Vedd számba Gérsón fiait is nagycsaládonként és nemzetségenként.

23 Harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig vedd számba őket, minden hadkötelest, hogy szolgálatot végezzenek a kijelentés sátránál.

24 Ez a gérsóni nemzetségek dolga, amit tenniük és vinniük kell:

25 Ők vigyék a hajlék sátorlapjait, a kijelentés sátrát, ennek a takaróját, a delfinbőr takarót, amely rajta van, a kijelentés sátrának a bejárati függönyét,

26 az udvar szőnyegfalait, a hajlékot és az oltárt körülvevő udvar kapubejáratának függönyét, ezeknek a köteleit és a hozzájuk tartozó egész fölszerelést. Ők végezzék el mindazt, amit azokkal tenni kell.

27 Áronnak és fiainak a parancsa szerint történjék Gérsón fiainak minden tennivalója, mindaz, amit vinniük és tenniük kell. Bízzátok rájuk mindazt, amit vinniük kell.

28 Ez a gérsóni nemzetségek tennivalója a kijelentés sátra körül. Ítámárnak, Áron főpap fiának a parancsára végezzék kötelességüket.

29 Merári fiait is vedd számba nemzetségenként és nagycsaládonként.

30 Harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig vedd számba őket, minden hadkötelest, hogy szolgálatot végezzenek a kijelentés sátránál.

31 Ezt kell vinniük a kijelentés sátránál végzendő minden szolgálatukban: a hajlék deszkáit, reteszeit, oszlopait és talpait,

32 az udvart körülvevő oszlopokat, azok talpait, cövekeit és köteleit, és a hozzájuk tartozó egész fölszerelést. Név szerint soroljátok föl a fölszerelést, amelyet vinniük kell.

33 Ez Merári fiai nemzetségeinek a tennivalója; a kijelentés sátránál végzendő egész szolgálatuk, Ítámárnak, Áron főpap fiának a parancsa szerint.

A léviták száma

34 Mózes, Áron és a közösség fejedelmei számba vették Kehát fiait nemzetségenként és nagycsaládonként,

35 harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, minden hadkötelest, hogy szolgálatot végezzenek a kijelentés sátránál.

36 Nemzetségeikből kétezer-hétszázötvenet soroztak be.

37 Ennyien voltak a keháti nemzetségekből számba vettek, akik a kijelentés sátránál végeztek szolgálatot. Mózes és Áron vette őket számba az Úr Mózesnek adott parancsa szerint.

38 Akiket Gérsón fiai közül számba vettek nemzetségenként és nagycsaládonként,

39 harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, minden hadkötelest, aki szolgálatot végzett a kijelentés sátránál,

40 a nemzetségeikből és nagycsaládjaikból számba vettek kétezer-hatszázharmincan voltak.

41 Ennyien voltak a Gérsón fiainak nemzetségeiből számba vettek, akik a kijelentés sátránál végeztek szolgálatot. Mózes és Áron vette őket számba az Úr parancsa szerint.

42 A Merári fiai nemzetségeiből számba vettek nemzetségenként és nagycsaládonként,

43 harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, minden hadkötelest, aki szolgálatot végzett a kijelentés sátránál,

44 az ő nemzetségeikből számba vettek háromezer-kétszázan voltak.

45 Ennyien voltak a Merári fiainak nemzetségeiből számba vettek. Mózes és Áron vette őket számba az Úr Mózesnek adott parancsa szerint.

46 Az összes számba vett léviták, akiket Mózes, Áron és Izráel fejedelmei számba vettek nemzetségenként és nagycsaládonként,

47 harmincévestől fölfelé az ötvenévesekig, mindenki, akinek szolgálatba kellett lépnie, hogy végezze mindazt, amit tennie és vinnie kell a kijelentés sátránál,

48 a közülük számba vettek nyolcezer-ötszáznyolcvanan voltak.

49 Az Úr Mózesnek adott parancsa szerint vették számba őket, mindenkinek megvolt a maga tennivalója és vinnivalója. Úgy vették számba őket, ahogyan az Úr megparancsolta Mózesnek.

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes