A A A A A
Bible Book List

3 JánosHungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

A gyülekezeti vezető[a] köszönti kedves barátját, Gájuszt, akit igazán szeret.

Szeretett barátom, tudom, hogy a lelkednek jó dolga van. Imádkozom, hogy minden tekintetben jó dolgod legyen, és testileg is éppen olyan jó egészségnek örvendj, mint amilyen jól vagy lélekben. Nagyon megörültem, amikor néhány hozzánk látogató testvérünk elmondta, milyen hűséges vagy az igazsághoz,[b] és hogyan követed az igazság útját. Semmi sem szerezhet nagyobb örömöt nekem, mint ha azt hallom, hogy gyermekeim az igazság útját követik.

Szeretett barátom, hűségesen cselekszel, amikor segítesz a testvéreidnek, még akkor is, ha személyesen nem ismered őket. A hozzánk látogató testvérek elmondták az itteni helyi gyülekezet előtt, hogy milyen szeretettel voltál irántuk. Kérlek, hogy Istennek tetsző módon segítsd a testvéreket útjuk folytatásában, mert ők Krisztus szolgálatára indultak útnak, és a hitetlenektől semmit sem fogadtak el. Ezért nekünk, hívőknek kell őket segítenünk, hogy munkatársaik legyünk az igazságban.

Írtam egy levelet a helyi gyülekezetnek, de Diotrefész, aki ott vezető szeretne lenni, nem fogad el minket. 10 Ezért, ha elmegyek hozzátok, szembesíteni fogom a tetteivel, mert rosszindulatú pletykákat terjeszt rólunk, sőt még azokat a testvéreket sem fogadja vendégszeretettel, akik Krisztust szolgálják. Ráadásul, még másokat is megakadályoz ebben, és kizárja őket a helyi gyülekezetből.

11 Szeretett barátom, ne a rosszat utánozd, hanem a jót! Aki jót tesz, az Istené, aki pedig rosszat, az nem látta Istent.

12 Demetrioszról mindenki jót mond, az igazság is mellette tanúskodik, de mellette tanúskodunk mi is, és tudod, hogy a mi tanúságtételünk igaz.

13 Sok mondanivalóm van még a számodra, de nem akarom folytatni tollal és tintával, 14 mert remélem, hogy hamarosan találkozunk, és akkor majd beszélgetünk.

15 Békesség veled! Üdvözlet a barátaidtól! Köszöntsd te is minden barátunkat személyesen!

Footnotes:

  1. 3 János 1:1 vezető Valószínűleg maga János apostol. Lásd a Szójegyzékben a „gyülekezeti vezető”-nél.
  2. 3 János 1:3 igazsághoz Vagy: „az igazságban”. Ez jelentheti az örömhírt is, amely minden hívőt összekapcsol. A 8. és 12. versben is.
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes