A A A A A
Bible Book List

2 Királyok 24Hungarian New Translation (NT-HU)

24 Az ő idejében vonult fel Nebukadneccar, Babilónia királya, és szolgája lett Jójákim három éven át; de azután elfordult tőle, és föllázadt ellene.

Ezért az Úr káldeus és arám rablócsapatokat, továbbá móábi és ammóni rablócsapatokat küldött ellene. Azért küldte ezeket Júda ellen, hogy pusztítsák azt az Úr igéje szerint, amelyet kijelentett szolgái, a próféták által.

Bizony, az Úr szava szerint történt Júdával az, hogy elvetette maga elől Manassé vétkei miatt; mindazért, amit az elkövetett.

Az ártatlan vér miatt is, amelyet kiontott, és megtöltötte Jeruzsálemet ártatlan vérrel. Ezért nem akart az Úr megbocsátani.

Jójákim egyéb dolgai, mindaz, amit véghezvitt, meg vannak írva Júda királyainak a történetéről szóló könyvben.

És pihenni tért őseihez Jójákim, utána pedig fia, Jójákin lett a király.

Egyiptom királya többé nem vonult ki országából, mert Babilónia királya mindent elfoglalt, ami csak Egyiptom patakjától az Eufrátesz folyamig Egyiptom királyáé volt.

Jójákin uralkodása Az első fogságba vitel

Tizennyolc éves volt Jójákin, amikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Nehustá volt, Elnátán leánya, Jeruzsálemből.

Azt tette, amit rossznak lát az Úr, egészen úgy, ahogyan apja tette.

10 Abban az időben vonultak fel Nebukadneccarnak, Babilónia királyának a szolgái Jeruzsálem ellen, és ostrom alá vették a várost.

11 Nebukadneccar, Babilónia királya is megérkezett a város alá, amelyet szolgái ostromoltak.

12 Ekkor Jójákin, Júda királya kiment Babilónia királyához anyjával, udvari embereivel, parancsnokaival és főembereivel együtt. Babilónia királya uralkodásának nyolcadik esztendejében elfogatta őt.

13 És elvitette onnan az Úr házának minden kincsét, meg a királyi palota kincseit, és leszedetett minden aranytárgyat, amelyet Salamon, Izráel királya készíttetett az Úr templomában. Így jelentette ezt ki az Úr.

14 Fogságba vitte a jeruzsálemieket, minden parancsnokot és a haderő minden vitézét, tízezer foglyot; a mesterembereket és a várépítőket is mind. Nem maradt más otthon, csak az ország nincstelen népe.

15 Fogságba vitte Jójákint Babilóniába. A király anyját meg a király feleségeit, főembereit és az ország előkelőit is fogságba vitte Jeruzsálemből Babilóniába.

16 Minden tehetős embert, összesen hétezret; meg ezer mesterembert és várépítőt, és minden vitéz harcost fogságba hurcolt Babilónia királya Babilóniába.

17 Azután Babilónia királya Mattanját, Jójákin nagybátyját tette meg helyette királynak, és a nevét Cidkijjára változtatta.

Cidkijjá az utolsó júdai király

18 Huszonegy éves volt Cidkijjá, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Hamútal volt, Jirmejáhú leánya, Libnából.

19 Azt tette, amit rossznak lát az Úr, egészen úgy, ahogyan Jójákim tette.

20 Bizony, az Úr haragja miatt történt ez Jeruzsálemmel és Júdával! Végül is elvetette őket maga elől. Cidkijjá azután fellázadt Babilónia királya ellen.

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes