1 Királyok 17

Hungarian Bible: Easy-to-Read Version

Illés próféta és a nagy szárazság

17 Illés próféta Tisbe városából származott, Gileádból. Azt mondta Ahábnak, Izráel királyának: „Esküszöm az élő Örökkévalóra, Izráel Istenére, aki előtt állok,^[a] hogy a következő években mindaddig sem eső, sem harmat nem hullik, amíg én nem mondom.”

² Azután az Örökkévaló szólt Illésnek: ³ „Menj el innen kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak völgyében, a Jordántól keletre! ⁴ A patakból ihatsz, és parancsoltam a hollóknak, hogy tápláljanak téged.”

⁵ Illés tehát elment a Jordánon túlra, az Örökkévaló szava szerint, és letelepedett a Kerít-patak mellett. ⁶ A hollók minden reggel és este kenyeret és húst hoztak neki, vizet pedig a patakból ivott.

⁷ Mivel azonban egy csepp eső sem esett az országban, egy idő múlva ez a patak is kiszáradt. ⁸ Akkor az Örökkévaló ismét szólt Illésnek: ⁹ „Illés, indulj útnak, menj a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott egy ideig! Nézd, parancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjon rólad.”

¹⁰ Illés elindult, és amikor Sarepta kapujához közeledett, látott egy özvegyasszonyt, aki tűzrevaló gallyakat szedegetett. Illés megszólította: „Kérlek, hozz egy kis vizet nekem a korsódban, nagyon szomjas vagyok!” ¹¹ Amikor az asszony elindult, hogy vizet hozzon, Illés még utána szólt: „Egy falat kenyeret is hozz, kérlek!”

¹² De az asszony így válaszolt: „Istenedre, az élő Örökkévalóra mondom, hogy már semmi kenyerem sincs. Mindössze egy marék lisztem és egy kis olajam maradt a korsóban. Most éppen azért szedegetek egy kis fát, hogy az utolsó néhány lepényt elkészítsem a fiamnak és magamnak. Ha azt megettük, azután már nincs más hátra, mint hogy éhen haljunk!”

¹³ Illés azonban így biztatta: „Ne félj, csak készítsd el azt a néhány lepényt, ahogy mondtad! De először nekem készíts egy kis lepényt, és hozd ide, azután készíts magadnak és a fiadnak is. ¹⁴ Mert azt mondja az Örökkévaló, Izráel Istene: »Liszted nem fogy el, s olajad nem fogy ki a korsóból, amíg az Örökkévaló ismét esőt nem küld a földre.«”

¹⁵ Az asszony megfogadta Illés szavát, hazament, és elkészítette az ételt. Abból evett Illés is, az asszony is, meg a családja is, sok napon keresztül. ¹⁶ Nem fogyott el sem a lisztje, sem az olaja — az Örökkévaló szava szerint, amelyet Illés mondott neki.

¹⁷ Történt azonban, hogy egy idő múlva megbetegedett az asszony fia, és az állapota egyre súlyosabb lett. A végén már nem is lélegzett. ¹⁸ Akkor az asszony így szólt Illéshez: „Miért jöttél ide, Isten embere? Azért, hogy a bűneimre emlékeztess, és megöld a fiamat?”

¹⁹ „Add ide a fiadat!” — mondta Illés. Azzal elvette az asszony karjából a gyereket, és fölvitte az emeleten lévő szobájába, ahol a szállása volt. Ott lefektette az ágyára, ²⁰ és így kiáltott az Örökkévalóhoz: „Örökkévaló Istenem! Ez az özvegyasszony befogadott engem a házába, s most ilyen bajt hozol rá, hogy megölöd a fiát?!”

²¹ Azután háromszor ráborult a gyermekre, és kiáltott az Örökkévalóhoz: „Örökkévaló Istenem! Kérlek, térjen vissza a gyermek lelke a testébe!”

²² Az Örökkévaló meghallgatta Illés kérését, a gyermek lelke visszatért a testébe, és föléledt. ²³ Illés ekkor karjába vette a gyermeket, levitte az anyjához, és átadta neki. „Nézd, él a fiad!” — mondta.

²⁴ „Most tudtam meg igazán — válaszolta az asszony —, hogy te valóban az Isten embere vagy, és valóban az Örökkévaló szavát mondod!”