Add parallel Print Page Options

Dávid felszabadítja Keila városát

23 Történt ezután, hogy hírt hoztak Dávidnak: „A filiszteusok megtámadták Keila városát, és elrabolják a gabonájukat a szérűskertekről.”

Dávid megkérdezte az Örökkévalót: „Elmenjek-e, hogy leverjem ezeket a filiszteusokat?”

Az Örökkévaló ezt felelte: „Menj, és verd meg őket! Szabadítsd fel Keilát!”

De az emberei ezt mondták Dávidnak: „Még itt, Júda területén is féltjük az életünket. Mennyivel inkább veszélyben leszünk Keilánál, ahol a filiszteusok seregével kell szembenéznünk?”

Ekkor ismét megkérdezte Dávid az Örökkévalót, aki így biztatta: „Indulj, menj el Keilába, mert győzelmet adok neked a filiszteusok fölött!” Így hát Dávid mégis Keilába vezette csapatát, és harcoltak a filiszteusokkal. Nagy győzelmet arattak, fölszabadították Keila városát, és zsákmányul ejtették a filiszteusok jószágait.

Amikor Ebjátár pap, Ahimelek fia Dávidhoz menekült Keilába, az efódot is magával vitte.[a]

Saulnak jelentették, hogy Dávid Keilában tartózkodik. Saul ennek nagyon megörült: „Isten végre a kezembe adta Dávidot, hiszen most önként sétált bele a csapdába! Bement egy fallal és záras kapukkal körülvett városba, ahonnan nem menekülhet, ha körülvesszük!” Azzal összeszedte seregét, és megindultak, hogy körülvegyék és megostromolják Keilát, Dávidot és embereit pedig elfogják.

Dávid azonban megtudta, hogy mit tervez ellene Saul, és szólt Ebjátár papnak: „Kérlek, hozd ide az efódot!”

10 Azután Dávid így imádkozott: „Örökkévaló, Izráel Istene, kérlek, válaszolj nekem! Hallottam, hogy Saul Keilába akar jönni, hogy elpusztítsa a várost miattam. 11 Kérlek, mondd meg nekem, hogy valóban idejön-e!”[b]

„Igen, Saul ide fog jönni” — válaszolta az Örökkévaló.

12 „Keila lakói átadnak-e Saulnak engem és az embereimet?” — kérdezte Dávid.

„Igen, átadnak” — válaszolta az Örökkévaló.

13 Ezután Dávid, és mintegy 600 főnyi csapata elhagyta Keilát, és helyről-helyre vándoroltak. Amikor Saul megtudta, hogy Dávid elment Keilából, letett a tervéről, és nem vonult a város ellen.

Jonatán bátorítja a barátját

14 Dávid Zíf pusztájában, a hegyek és sziklák között tanyázott. Saul folyton kereste, és igyekezett elfogni, de az Örökkévaló[c] nem szolgáltatta ki neki Dávidot. 15 Dávid is tudta, hogy Saul üldözi, és az életére tör, ezért Horesben rejtőzött, Zíf vidékén.

16 Ekkor Jonatán, Saul fia fölkereste Dávidot Horesben, és bátorította, hogy Dávid hite erősen kapaszkodjon az Örökkévalóba: 17 „Ne félj Dávid! Apám nem fog téged megtalálni! Te leszel Izráel királya, én pedig a második leszek melletted! Ezt még apám is jól tudja.” 18 Azután ismét szövetséget kötöttek egymással az Örökkévaló előtt. Jonatán hazament, Dávid pedig Horesben maradt.

A Megmenekülés Sziklája

19 Zíf lakói közül némelyek fölkeresték Sault Gibeában, és jelentették neki: „Királyunk, tudd meg, hogy Dávid a mi vidékünkön, Horesben rejtőzködik, a sziklák között, a Hakilá-dombon, a Jesimontól délre. 20 Jöjj hát hozzánk, amikor akarsz, és mi kiszolgáltatjuk Dávidot neked.”

21 Saul ezt válaszolta: „Áldjon meg az Örökkévaló titeket, hogy megszántatok engem! 22 Menjetek vissza, és tudjátok meg, hogy pontosan merre jár, és kik mennek hozzá, mert mondták nekem, hogy Dávid nagyon ravasz. 23 Kémleljétek ki a rejtekhelyeket, ahol tartózkodni szokott. Azután jelentsétek nekem! Akkor majd oda vonulok csapatommal, és ha azon a vidéken lesz, megkeresem, még ha egész Júda földjét át kell is kutatnom miatta.”

24 A küldöttek visszatértek Zífbe, mielőtt Saul is odament volna.

Eközben Dávid és csapata Máón pusztájában járt, Jesimontól délre.

25 Ezután Saul is elindult katonáival, hogy elfogja Dávidot, aki azonban tudomást szerzett erről, és a nagy sziklához vonult, amely a Máón-pusztában van. Jelentették ezt Saulnak, ezért ő is a Máón-pusztába sietett. 26 Saul és csapata a hegy egyik oldalán, Dávid meg a másik oldalán vonult az embereivel. Dávid nagyon igyekezett, hogy minél hamarabb elmeneküljön Saul elől, de Saul csapata mégis bekerítette.

27 Ekkor hirtelen hírnök érkezett a királyhoz, ezzel az üzenettel: „Siess, mert a filiszteusok betörtek országodba!”

28 Ezért Saul felhagyott Dávid üldözésével, és elvonult, hogy a filiszteusok ellen harcoljon. Ezért nevezték el azt a sziklát a „Megmenekülés Sziklájának”.

29 Ezután Dávid elvonult onnan, és Éngedi sziklái között rejtőzött el embereivel együtt.

Footnotes

  1. 1 Sámuel 23:6 A 6. vers arra utal, hogy Ebjátár pap segítségével, és az efód használatával Dávid választ kaphatott az Örökkévalótól a kérdéseire.
  2. 1 Sámuel 23:11 idejön-e Utána a masszoréta héber szövegben ez áll: „… és Keila lakói átadnak-e engem neki?” Ez valószínűleg véletlenül került ide a következő versből. Az egyik qumráni tekercsben ez a kérdés itt nem szerepel.
  3. 1 Sámuel 23:14 Örökkévaló Ez az ókori görög fordításban (LXX) és egy qumráni tekercsben szerepel. A masszoréta héber szövegben: „Isten”.

23  Értesíték pedig Dávidot, mondván: Ímé a Filiszteusok hadakoznak Kehilla ellen, és dúlják a szérûket.

Akkor megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Elmenjek és leverjem-é ezeket a Filiszteusokat? És monda az Úr Dávidnak: Eredj el, és verd le a Filiszteusokat, és szabadítsd meg Kehillát.

A Dávid emberei azonban mondának néki: Ímé, mi itt Júdában [is] félünk, mennyivel inkább, ha Kehillába megyünk a Filiszteusok táborára.

Akkor Dávid ismét megkérdezé az Urat, az Úr pedig válaszola néki, és monda: Kelj fel, és menj el Kehillába, mert én a Filiszteusokat kezedbe adom.

Elméne azért Dávid és az õ emberei Kehillába, és harczola a Filiszteusok ellen, és elhajtá marhájokat, és felette igen megveré õket. És megszabadítá Dávid Kehilla lakosait.

Lõn pedig, hogy a mikor Abjáthár, az Akhimélek fia Dávidhoz menekült, az efódot is magával vitte.

Megmondák akkor Saulnak, hogy Dávid Kehillába ment; és monda Saul: Kezembe adta õt az Isten, mert ott szorult, mivel kulcsos és záros városba méne.

És összegyûjté Saul a harczra az egész népet, hogy Kehillába menjen, és körülfogja Dávidot és az õ embereit.

Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul õ ellene gonoszt forral, mondá Abjáthár papnak: Hozd elõ az efódot.

10 És monda Dávid: Uram, Izráel Istene! bizonynyal meghallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jõni Kehillába, hogy elpusztítsa a várost miattam.

11 Vajjon kezébe adnak-é engem Kehilla lakosai? Vajjon lejön-é Saul, a mint hallotta a te szolgád? Óh Uram, Izráel Istene, mondd meg a te szolgádnak! És monda az Úr: Lejön.

12 És monda Dávid: Vajjon Saul kezébe adnak-é Kehilla lakosai engem és az én embereimet? És monda az Úr: Kezébe adnak.

13 Felkele azért Dávid és az õ emberei, mintegy hatszázan, és kimenének Kehillából, és ide s tova járnak vala, a hol csak járhatának. Midõn pedig Saulnak megmondák, hogy elmenekült Dávid Kehillából, felhagyott az elmenetellel.

14 És Dávid a pusztában tartózkodék az erõs helyeken, és a Zif pusztájában levõ hegységen marada. És Saul mindennap keresé, de az Isten nem adá õt kezébe.

15 Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kiment, hogy élete ellen törjön; és mikor Dávid a Zif pusztájában, az erdõben vala:

16 Felkele Jonathán, a Saul fia, és elment Dávidhoz az erdõbe, és megerõsíté az õ kezét az Istenben.

17 És monda néki: Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utólérni téged, és te király leszesz Izráel felett, és én második leszek te utánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz.

18 És szövetséget kötének ketten az Úr elõtt. És Dávid az erdõben marada, Jonathán pedig haza ment.

19 És felmenének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Avagy nem nálunk lappang-é Dávid az erõs helyeken az erdõben, Hakila halmán, mely a sivatagtól jobbkézre van?!

20 Most azért minthogy lelkednek fõkivánsága az, hogy lejõjj, óh király, jõjj le; és a mi [gondunk] lesz, hogy a királynak kezébe adjuk õt.

21 És monda Saul: Legyetek megáldva az Úrtól, hogy szánakoztok rajtam!

22 Menjetek azért el, és vigyázzatok ezután is, hogy megtudjátok és meglássátok az õ tartózkodási helyét, és hogy ki látta õt ott, mert [azt] mondották nékem, [hogy] igen ravasz õ.

23 Annakokáért nézzetek meg és tudjatok meg minden búvóhelyet, a hol õ lappang és minden bizonynyal térjetek vissza hozzám, hogy elmenjek veletek; és ha az országban van, kikutatom õt Júdának minden ezrei között.

24 Azok pedig felkelének, és elmenének Zifbe Saul elõtt. Dávid pedig és az õ emberei Máon pusztájában valának a mezõségen, a mely a sivatagtól jobbkézre van.

25 És elméne Saul az õ embereivel együtt, hogy megkeresse [õt.] Dávidnak azonban megizenték, és õ leszállott a kõszikláról, és Máon pusztájában tartózkodék. Mikor pedig meghallotta Saul, üldözé Dávidot Máon pusztájában.

26 És Saul a hegynek egyik oldalán méne, Dávid és az õ emberei pedig a hegynek másik oldalán. És [épen], mikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elõl, és Saul és az õ emberei [már] körül is kerítették Dávidot és az õ embereit, hogy megfogják,

27 Akkor érkezék egy követ Saulhoz, mondván: Siess és jõjj! mert a Filiszteusok betörtek az országba.

28 Akkor megtére Saul Dávid üldözésébõl, és a Filiszteusok ellen ment. Azért hívják azt a hegyet a menekülés kõsziklájának.