A A A A A
Bible Book List

1 Mózes 20Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Ábrahám Gerárban

20 Ezután Ábrahám dél felé vándorolt, és egy ideig Súr és Kádés között táborozott. Majd Gerár területén lakott, mint jövevény, és mindenkinek azt mondta Sáráról, hogy a testvére. Abímelek, Gerár királya elküldte embereit, és Sárát a háremébe vitette. Azonban Isten megjelent Abímeleknek álmában, és azt mondta a királynak: „Abímelek, meg kell halnod, mert elvetted a férjétől azt az asszonyt!”

Azonban Abímelek még egy ujjal sem nyúlt Sárához, és így válaszolt: „Uram, vajon megölsz-e valakit, ha ártatlan? Mind Ábrahám, mind Sára azt mondta, hogy ők testvérek! Az én lelkiismeretem tiszta, és tenni sem tettem semmi rosszat!” Isten így felelt: „Tudom, hogy tiszta a lelkiismereted. Éppen ezért óvtalak meg attól, hogy vétkezz ellenem, és nem engedtem, hogy hozzá nyúlj. Most hát add vissza őt a férjének! Mivel Ábrahám próféta, ezért ha ő imádkozik érted, akkor életben hagylak. De tudd meg, ha nem adod vissza az asszonyt a férjének, biztosan meghalsz a családoddal és szolgáiddal együtt!”

Reggelre kelve Abímelek azonnal összehívta a szolgáit, és mindent elmondott nekik, azok pedig nagyon megrémültek. 9-10 Majd hívatta Ábrahámot is, és szemére vetette: „Ábrahám, hogy tehettél ilyet velünk?! Mit vétettem én neked, hogy ilyen nagy veszedelembe sodortál országommal együtt? Nem lett volna szabad ilyet tenned! De miért is mondtad a feleségedről, hogy a testvéred?”

11 Ábrahám ezt felelte: „Azért, mert azt gondoltam, hogy nincs itt istenfélelem az emberekben, s meg is ölhetnek azért, hogy a feleségemet elrabolják tőlem. 12 Amellett Sára valóban a féltestvérem, mert egy apától származunk, csakhogy nem egy anyától. Így lett a feleségem. 13 Amikor Isten vándorútra indított bennünket az atyai házból, megkértem a feleségemet, hogy bárhová vetődünk is, irántam való szeretetből mindenhol mondja azt, hogy csak testvérek vagyunk.”

14 Akkor Abímelek elhalmozta Ábrahámot ajándékokkal: juhokat, marhákat, szolgákat és szolgálókat adott neki, és visszaadta neki a feleségét, Sárát is. 15 Majd ezt mondta: „Nézd, Ábrahám, előtted van az egész országom, ahol akarsz, ott lakhatsz.”

16 Ezután Abímelek Sárához fordult: „Lásd, ezer ezüstpénzt adtam a bátyádnak, hogy mindenki láthassa, mennyire ártatlan vagy ebben a dologban. Ezzel mindenki előtt igazolom ártatlanságodat, és helyreállítottam becsületedet.”

17-18 Majd Ábrahám imádkozott Istenhez Abímelekért és a családjáért. Ugyanis Isten — Sára miatti büntetésül — meddőséggel sújtotta Abímelek családjának nőtagjait. Isten meghallgatta Ábrahám kérését, és meggyógyította őket. Ezután ismét születtek gyermekek Abímelek családjában.

Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes