Add parallel Print Page Options

47  Szállj le és ülj a porba, Babilon szûz leánya, ülj a földre királyi szék nélkül, te a Káldeusok leánya, mert nem hívnak többé téged gyöngének és elkényeztetettnek!

Vedd a malmot és õrölj lisztet, född fel fátyolodat, emeld föl a hosszú ruhát, född fel czombodat és menj át a folyókon.

Födöztessék föl meztelenséged és láttassék meg szemérmed; bosszút állok és embert nem kímélek!

[Így szól] a mi Megváltónk, seregeknek Ura az Õ neve, Izráel Szentje!

Ülj némán és menj a sötétre, te a Káldeusok leánya, mert nem hívnak többé téged országok úrnõjének!

Fölgerjedtem volt népem ellen; megfertõztettem örökségemet és kezedbe adtam azt: te nem cselekedtél velök irgalmasságot, az öregre nehéz igát vetettél!

És ezt mondád: Örökre úrnõ leszek! úgy hogy ezekre nem is gondolál, és nem emlékeztél meg annak végérõl.

És most halld meg ezt, bujálkodó, a ki bátorságban ülsz, a ki ezt mondja szívében: Én vagyok és nincs senki több, nem ülök özvegységben, és a gyermektelenséget nem ismerem!

És mind e kettõ eljõ reád nagy hamar egy napon: gyermektelenség és özvegység, teljességökben jõnek el reád, noha gazdag vagy a varázslásban, és sok nagyon igézõ szózatod.

10 Gonoszságodban bíztál, és ezt mondád: Nem lát senki engem! Bölcseséged és tudományod csalt meg téged, és ezt mondád szívedben: Én vagyok és nincs senki több.

11 Azért jõ te reád a gonosz, a melynek keletkezését nem tudod, és romlás sújt le rád, a melyet meg nem engesztelhetsz, és hirtelen jõ pusztulás reád, nem is tudod!

12 No állj elõ hát igézõ szózatiddal és varázslásodnak sokaságával, a melyekkel ifjúságodtól fogva veszõdtél, talán segíthetsz valamit, talán visszariaszthatod [a veszedelmet.]

13 Tanácsaid sokaságában megfáradtál; no álljanak elõ és tartsanak meg az égnek vizsgálói, a kik a csillagokat nézik, a kik megjelentik az újholdak napján, hogy mi jövend reád.

14 Ímé, olyanok lettek, mint a polyva, tûz emészté meg õket, nem mentik meg életöket a lángból, még szén sem marad belõlök melegülésre, sem körülülhetõ parázs!

15 Így járnak azok, a kikkel veszõdtél; és a kik kereskedõ társaid voltak ifjúságodtól fogva, futnak, kiki a maga útján; senki nem segít néked!

48  Halljátok ezt Jákób háza, a kik Izráel nevérõl neveztettek, és Júda forrásából származának, a kik az Úr nevére esküsznek, és Izráel Istenét emlegetik; [de ]nem híven és nem igazán.

Mert a szent várostól nevezik magokat, és Izráel Istenéhez támaszkodnak, a kinek neve seregeknek Ura!

Mik eddig történtek, elõre megjelentém, szám hirdeté és tudatá azokat, gyorsan véghez vivém, és bekövetkezének,

Mert tudtam, hogy te kemény vagy, és vasinakból van nyakad és homlokod ércz:

Tehát elõre megjelentém néked, mielõtt bekövetkezett, tudtodra adtam, hogy ezt ne mondd: Faragott képem mívelé ezeket, bálványom és öntött képem parancsolá ezeket.

Hallottad volt, [és most] lásd mindezt; avagy ti nem tesztek-é errõl bizonyságot? Mostantól fogva újakat tudatok veled: titkoltakat, a melyeket nem tudtál;

Mostan rendeltettek el és nem régen, és ezelõtt nem hallottál felõlök, hogy ezt ne mondd: Ímé, tudtam én azokat.

Nem is hallottad, nem is tudtad, füled sem vala nyitva régen, mivel tudtam, hogy nagyon hûtelen vagy, és pártütõnek hívatál anyád méhétõl fogva.

Nevemért elhalasztom haragomat, és dicséretemért fékezem magamat veled szemben, hogy ki ne vágjalak.

10 Ímé, megtisztítottalak, de nem úgy, mint ezüstöt, megpróbáltalak a nyomor kemenczéjében.

11 Enmagamért, enmagamért cselekszem; mert hogyan szentségteleníttetnék meg [nevem?!] És dicsõségemet másnak nem adom.

12 Hallgass rám Jákób és Izráel, én elhívottam, én vagyok az elsõ és én az utolsó.

13 Hiszen kezem veté e föld alapját, és jobbom terjeszté ki az egeket, ha én szólítom õket, mind itt állnak.

14 Gyûljetek egybe mind, és halljátok meg: ki jelenté meg közülök ezeket? az, kit az Úr szeret, elvégzi akaratját Bábelen, és karja lészen a Káldeusokon.

15 Én, én szóltam, és õt el is hívtam, elhoztam õt, és szerencsés lesz útja.

16 Közelgjetek hozzám, halljátok ezt, nem szóltam eleitõl fogva titkon! mióta ez történik, ott vagyok! És most az Úr Isten engem küldött, és az õ lelkét.

17 Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, a melyen járnod kell.

18 Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger habjai;

19 És olyan volna magod, mint a tengernek fövénye, és méhednek gyümölcsei, mint annak kövecskéi; nem vágatnék ki és nem pusztulna el neve orczám elõl.

20 Menjetek ki Bábelbõl, fussatok el Káldeából ujjongásnak szavával! jelentsétek meg, tudassátok ezt, terjesszétek a föld végsõ határáig; mondjátok: Megváltotta az Úr szolgáját, Jákóbot.

21 Nem szomjaznak, bárha pusztaságon vezeti is õket: kõsziklából vizet fakaszt nékik, és meghasítja a sziklát és víz ömöl belõle.

22 Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek!

49  Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek: anyám méhétõl hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemrõl.

Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem.

És mondá nékem: Szolgám vagy te, Izráel, a kiben én megdicsõülök.

És én mondám: Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erõmet; de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél.

És most így szól az Úr, a ki engem anyám méhétõl szolgájává alkotott, hogy Jákóbot Õ hozzá megtérítsem és hogy Izráel hozzá gyûjtessék; hiszen tisztelt vagyok az Úr szemeiben és erõsségem az én Istenem!

Így szól: Kevés az, hoggy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sõt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!

Így szól az Úr, Izráel megváltója, Szentje, a megvetett lelkûhöz, a nép undorához, a zsarnokok szolgájához: Látjátok királyok! és majd fölkelnek, fejedelmek, és leborulnak az Úrért, a ki hû, Izráel Szentjéért, a ki téged elválasztott.

Így szól az Úr: Jókedvem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket;

Így szólván a foglyoknak: Jõjjetek ki! és azoknak, a kik sötétben ülnek: Lépjetek elõ! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelõjük lesz:

10 Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja õket délibáb és a nap; mert a ki rajtok könyörült, vezeti õket, és õket vizek forrásaihoz viszi.

11 És teszem minden hegyemet úttá, és ösvényeim magasak lesznek.

12 Ímé, ezek messzirõl jönnek ímé, amazok észak és a tenger felõl, és amazok Sinnek földérõl!

13 Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!

14 És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr!

15 Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekérõl, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.

16 Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged, kõfalaid elõttem vannak szüntelen.

17 Elõsietnek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belõled.

18 Emeld fel köröskörül szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyûlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájokat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony.

19 Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szûk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid.

20 Gyermektelenségednek fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szoros e hely nékem, menj el, hogy itt lakhassam!

21 És te így szólsz szívedben: Ki szûlte nékem ezeket? hisz én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett; és ezeket ki nevelte föl? Ímé, én egyedül maradtam meg; ezek hol voltak?

22 Így szól az Úr Isten: Ímé, fölemelem kezemet a népekhez, és elõttök zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak.

23 És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arczczal a földre borulnak elõtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit a kik várnak, meg nem szégyenülnek.

24 Elvétethetik-é a préda az erõstõl, és megszabadulhatnak-é az igazak foglyai?

25 Igen, így szól az Úr, az erõstõl elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat.

26 És etetem nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, véröktõl megrészegednek, és megtudja minden test, hogy én vagyok az Úr; megtartód és megváltód, Jákóbnak erõs [Istene!]

Továbbá pedig kérünk titeket, atyámfiai, és intünk az Úr Jézusban, hogy a szerint, a mint tõlünk tanultátok, mimódon kell forgolódnotok és Istennek tetszenetek: mindinkább gyarapodjatok.

Mert tudjátok, milyen parancsolatokat adtunk néktek az Úr Jézus által.

Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok;

Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét,

Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, a kik nem ismerik az Istent;

Hogy senki túl ne lépjen és meg ne károsítsa valamely dologban az õ atyjafiát: mert bosszút áll az Úr mindezekért, a mint elébb is mondottuk néktek és bizonyságot tettünk.

Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten.

A ki azért megveti [ezeket,] nem embert vet meg, hanem az Istent, a ki Szent Lelkét is közlé velünk.

Az atyafiúi szeretetrõl pedig nem [is] szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek;

10 Sõt gyakoroljátok is azt mindamaz atyafiak iránt, a kik egész Maczedóniában vannak. Kérünk azonban titeket atyámfiai, hogy mindinkább gyarapodjatok;

11 És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, a miként rendeltük néktek;

12 Hogy a kívülvalók iránt tisztességesen viselkedjetek, és semmi szükséget ne érezzetek.

13 Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felõl, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök.

14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is elõhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által õ vele együtt.

15 Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem elõzzük meg azokat, a kik elaludtak.

16 Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égbõl: és feltámadnak elõször a kik meghaltak volt a Krisztusban;

17 Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhõkön az Úr elébe a levegõbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.

18 Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.