1 Királyok 20-21
Hungarian Károli
20 És Benhadád, Siria királya összegyûjté egész seregét, és harminczkét király volt õ vele és [nagyon sok] ló és szekér, és felméne és megszállá Samariát, és ostromolni [kezdte] azt.
2 És követeket küldött Akhábhoz, az Izráel királyához a városba;
3 És azt izené néki: Azt mondja Benhadád: A te ezüstöd és aranyad az enyém, a te feleségeid is és a te szép fiaid is az enyémek.
4 És felele az Izráel királya, és monda: A mint megmondottad uram, király, tiéd vagyok mindenekkel, a melyeket bírok.
5 Megtérvén pedig a követek, mondának: Azt mondja Benhadád: Miután hozzád küldöttem, és azt izentem, hogy a te ezüstödet és aranyadat és a te feleségeidet és fiaidat add nékem;
6 Azért holnap ilyenkor elküldöm az én szolgáimat hozzád, és felkutatják a te házadat, és a te szolgáid házait; és kezekhez veszik, a mi csak kedves elõtted, és elhozzák.
7 Akkor egybehívá az Izráel királya mind az ország véneit, és monda: Vegyétek eszetekbe, és lássátok meg, minemû gonosz szándékkal van ez; mert hozzám küldött az én feleségeimért és gyermekeimért, ezüstömért és aranyomért, és meg nem tagadtam tõle.
8 És mondának néki a vének mindnyájan, és az egész nép: Ne engedj néki, és az õ akaratját be ne teljesítsd.
9 És õ monda a Benhadád követeinek: Mondjátok meg az én uramnak, a királynak: Mindazokat, a melyek felõl elõször izentél a te szolgádnak, megcselekszem, de ezt a dolgot nem tehetem meg. Így elmenvén a követek, megmondák néki a választ.
10 Akkor hozzá külde Benhadád, és monda: Úgy cselekedjenek velem az istenek és úgy segéljenek, hogy Samariának minden pora sem elég, hogy a velem való nép közül mindeniknek csak egy-egy marokkal is jusson!
11 És felele az Izráel királya, mondván: Mondjátok meg [néki]: Ne kérkedjék úgy, a ki fegyverbe öltözik, mint a ki már leveti a fegyvert!
12 Meghallván pedig ezt a választ, mikor õ ivott a királyokkal a sátorokban, monda az õ szolgáinak: Vegyétek körül a várost! És azok körülvevék azt.
13 És ímé egy próféta méne Akhábhoz, az Izráel királyához, a ki ezt mondá: Azt mondja az Úr: Avagy nem láttad-é mindezt a nagy sokaságot: ímé e mai napon kezedbe adom azt, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr!
14 Monda pedig Akháb: Ki által? És felele: Azt mondja az Úr: A tartományok fejedelmeinek ifjai által. Akkor monda [Akháb:] Ki kezdje meg a harczot? És felele: Te!
15 Megszámlálá azért a tartományok fejedelmeinek ifjait, a kik kétszázharminczketten voltak; ezekután megszámlálá mind az Izráel fiainak is minden népét, hétezer embert.
16 És elindulának délben. Benhadád pedig ott ivott a királyokkal a sátorokban, és lerészegedett õ és a harminczkét király, a ki segítségére jött vele.
17 És a tartományok fejedelmeinek ifjai vonultak ki legelõször. Benhadád pedig elkülde, és megmondották néki, ezt mondván: Valami férfiak jöttek ki Samariából!
18 És monda: Akár békességért jöttek ki, fogjátok meg õket elevenen; akár viadalért jöttek ki, fogjátok el õket elevenen.
19 De mikor kivonultak a városból a tartományok fejedelmeinek ifjai és a sereg, a mely õket követte:
20 Mindenik vágni kezdte azt, a ki eléje került, és elfutottak a Siriabeliek, az Izráel pedig kergette õket, és megfutott maga Benhadád, Siria királya [is] lovon a lovagokkal együtt.
21 És azután kivonult az Izráel királya, és megveré mind a lovagokat, mind a szekereket, és megveré a Siriabelieket nagy csapással.
22 És méne az Izráel királyához [egy] próféta, és ezt mondá néki: Menj el, erõsítsd meg magad, és vedd eszedbe és lásd meg, mit kelljen cselekedned, mert esztendõ mulva [ismét] feljõ Siria királya ellened.
23 A siriabeli király szolgái pedig mondának néki: A hegyeknek istenei az õ isteneik, azért gyõztek le bennünket; de vívjunk csak meg velök a síkon, és meglátod, ha le nem gyõzzük-é õket?
24 És tedd ezt: Küldd el a királyokat, mindeniket a maga helyérõl; és állíts hadnagyokat helyettök,
25 És szervezz magadnak olyan sereget, mint az volt, a melyet elvesztettél, és olyan lovakat és szekereket, mint amazok voltak; és vívjunk meg velök a síkon, és meglátod, ha le nem gyõzzük-é õket? És engede az õ szavoknak, és akképen cselekedék.
26 Mikor azért az esztendõ elmult, rendbeszedte Benhadád a Siriabelieket, és feljöve Afekbe, hogy hadakozzék az Izráel ellen.
27 De az Izráel fiai összeszámláltattak és elláttattak élelemmel, és eleikbe menének azoknak. Táborba szállván pedig az Izráel fiai, amazokhoz képest olyanok [voltak,] mint két kicsiny kecskenyájacska; míg a Siriabeliek ellepték a földet.
28 Jött vala pedig egy Isten embere, és szóla az Izráel királyának, mondván: Azt mondja az Úr: Azért mert a Siriabeliek azt mondották, hogy csak a hegyeknek Istene az Úr, és nem a völgyeknek Istene is: mindezt a nagy sokaságot a te kezedbe adom, hogy megismerjétek, hogy én vagyok az Úr.
29 És ott táboroztak egészen velök szemben hetednapig. A hetedik napon azután megütköztek, és az Izráel fiai levágtak a Siriabeliek közül egy nap százezer gyalogost.
30 És a többiek elmenekültek Afek városába; de a falak rászakadtak a megmaradott huszonkétezer emberre, és Benhadád is elfutott és ott bolyongott a városban kamaráról-kamarára.
31 És mondának néki az õ szolgái: Ímé hallottuk, hogy az Izráel házának királyai kegyelmes királyok, azért hadd öltözzünk zsákokba, és vessünk köteleket a mi nyakunkba, és menjünk ki az Izráel királyához, talán életben hagyja a te lelkedet.
32 És zsákokba öltözének, és köteleket vetének nyakokba, és elmenének az Izráel királyához, és mondának: A te szolgád, Benhadád, ezt mondja: Hagyd életben kérlek, az én lelkemet! És monda: Él-e még? én atyámfia õ!
33 És a férfiak jó jelnek vették azt, és gyorsan megragadták a szót, és mondának: A te atyádfia Benhadád [él]. És monda: Menjetek, és hozzátok ide õt. Kijöve azért õ hozzá Benhadád, és felülteté õt az õ szekerébe,
34 És monda néki: A városokat, a melyeket elvett volt az én atyám a te atyádtól, azokat visszaadom, és csinálj magadnak utczákat Damaskusban, mint az én atyám csinált volt Samariában; én ezzel a kötéssel bocsátlak el téged. És szövetséget kötött vele, és elbocsátá õt.
35 Egy férfiú pedig a próféták fiai közül monda az õ felebarátjának az Úr beszéde szerint: Verj meg engem kérlek; de ez nem akará õt megverni.
36 Akkor monda néki: Azért, mert nem engedtél az Úr szavának: ímé mihelyt én tõlem elmégy, megöl téged az oroszlán. És a mikor elment õ tõle, találá õt egy oroszlán, és megölé.
37 Talála azután más férfiat, a kinek monda: Kérlek, verj meg engem. És megveré az annyira, hogy megsebesítette.
38 És elméne a próféta, és az útfélen a király elé álla és elváltoztatá magát szemeit bekötözvén.
39 Mikor pedig arra ment el a király, kiálta a királyhoz, és monda: A te szolgád kiment volt a hadba, és ímé egy férfiú eljövén, hoza én hozzám egy férfiút, és monda: Õrizd meg ezt a férfiút; ha elszaladánd, meg kell halnod érette, vagy egy tálentom ezüstöt fizetsz.
40 És mialatt a te szolgádnak itt és amott dolga volt, az [az ember] már nem volt. És monda néki az Izráel királya: Az a te ítéleted; magad akartad.
41 És mindjárt elvevé a kötést az õ szemérõl, és megismeré õt az Izráel királya, hogy a próféták közül való.
42 És monda néki: Ezt mondja az Úr: Mert elbocsátottad kezedbõl a férfiút, a kit én halálra szántam, azért lelked lészen lelkéért, és néped népéért.
43 És házához méne az Izráel királya szomorú és megbúsult szívvel, és méne Samariába.
21 És történt ezek után, hogy a Jezréelbeli Nábótnak egy szõlõje volt Jezréelben, Akhábnak, Samaria királyának a háza mellett.
2 És szóla Akháb Nábótnak, mondván: Add nékem a te szõlõdet, hogy legyen veteményes kertem; mert közel van az én házamhoz, és néked érette jobb szõlõt adok annál, vagy ha néked tetszik, pénzül adom meg az árát.
3 És felele Nábót Akhábnak: Isten õrizzen, hogy néked adjam az én atyáimtól maradt örökséget.
4 Akkor haza méne Akháb nagy bánattal és haraggal a beszéd miatt, a melyet szólott néki a Jezréelbeli Nábót, mondván: Nem adom néked az én atyáimtól maradt örökséget; és lefeküvék az õ ágyára, és arczát [a fal felé] fordítá, és nem evék kenyeret.
5 Hozzá menvén az õ felesége Jézabel, monda néki: Miért háborodott meg a te szíved, és kenyeret nem eszel?
6 És õ monda néki: Mert ama Jezréelbeli Nábóttal beszéltem, és azt mondám néki: Add nékem a te szõlõdet pénzért, vagy ha inkább tetszik, más szõlõt adok néked érette, õ [pedig] azt mondta: Nem adom néked az én szõlõmet.
7 Akkor monda néki Jézabel, az õ felesége: Te bírod-é most az Izráel királyságát? Kelj fel, egyél kenyeret, és a te szíved örvendezzen, én majd néked adom a Jezréelbeli Nábót szõlõjét.
8 És levelet írt Akháb nevével, a melyet megpecsételt az õ gyûrûjével, és elküldé azt a levelet a véneknek és a fõembereknek, a kik Nábóttal egy városban laktak;
9 És a levélben ezt írta, mondván: Hirdessetek bõjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére;
10 És ültessetek vele szembe két istentelen embert, a kik tanúbizonyságot tegyenek õ ellene, mondván: Megszidalmaztad az Istent és a királyt. Azután vigyétek ki, és kövezzétek meg õt, hogy meghaljon.
11 És ekképen cselekedének a vének és a fõemberek, a kik az õ városában laktak, a mint Jézabel nékik megparancsolta, és a mint a levélben megírta, a melyet nékik küldött;
12 Bõjtöt hirdetének, és ülteték Nábótot a nép élére.
13 Elõjöve azután két istentelen ember, és leült vele szemben, és tanúbizonyságot tettek ez istentelen emberek Nábót ellen a nép elõtt, mondván: Megszidalmazta Nábót az Istent és a királyt. Kivivék azért õt a városból, és megkövezék, és meghala.
14 Azután megizenék Jézabelnek, mondván: Megköveztetett Nábót, és meghalt.
15 Mikor pedig meghallotta Jézabel, hogy megköveztetett Nábót és meghalt, monda Jézabel Akhábnak: Kelj fel és foglald el a Jezréelbeli Nábót szõlõjét, a melyet nem akart néked pénzért oda adni; mert nem él Nábót, hanem meghalt.
16 És mikor meghallotta Akháb, hogy Nábót meghalt, felkelt Akháb, hogy lemenjen a Jezréelbeli Nábót szõlõjébe, és azt elfoglalja.
17 Akkor szóla az Úr Thesbites Illésnek, mondván:
18 Kelj fel, és menj Akhábnak, az Izráelbeli királynak eleibe, a ki Samariában lakik, ímé ott van a Nábót szõlõjében, a melybe lement, hogy azt elfoglalja;
19 És szólj néki, ezt mondván: Így szól az Úr: Nemde megölted-é és nemde el is foglaltad-é? És szólj néki, mondván: Ezt mondja az Úr: Ugyanazon a helyen, a hol felnyalták az ebek Nábót vérét, ebek nyalják fel a te véredet is!
20 És monda Akháb Illésnek: [Megint] rám találtál ellenségem? És õ monda: Rád találtam; mert te magadat mindenestõl arra adtad, hogy gonoszságot cselekedjél az Úr szemei elõtt.
21 Ímé, [azt mondja az Úr:] Veszedelmet hozok reád, és elvesztem a te maradékaidat, és kigyomlálom Akhábnak még az ebét is, és a berekesztettet és az elhagyatottat Izráelben;
22 És olyanná teszem a te házadat, mint Jeroboámnak, a Nébát fiának házát, és mint Baásának, az Ahija fiának házát azért, a miért haragra ingerlettél engem, és a miért bûnbe ejtetted az Izráelt.
23 És Jézabel felõl is szóla az Úr, mondván: Az ebek eszik meg Jézabelt Jezréel kõfala elõtt;
24 Azt, a ki Akháb házából a városban hal meg, az ebek eszik meg; azt pedig, a ki a mezõben hal meg, az égi madarak eszik meg.
25 [Mert] bizonyára nem volt Akhábnak mássa, a ki magát arra adta volna, hogy csak gonoszságot cselekedjék az Úr szemei elõtt, a melyre az õ felesége, Jézabel ösztökélé õt.
26 Mert igen útálatos dolgot cselekedék, követvén a bálványokat mind a szerint, a mint cselekedének az Emoreusok, a kiket az Úr kiûzött volt az Izráel fiai elõtt.
27 Lõn pedig, mikor meghallotta Akháb e beszédeket, megszaggatá az õ ruháit, és zsákba öltözék és bõjtöle, és a zsákban hála, és nagy alázatossággal jár vala.
28 És szóla az Úr Thesbites Illésnek, mondván:
29 Nem láttad-é, hogy Akháb hogyan megalázta magát elõttem? Mivelhogy pedig megalázta magát elõttem, nem hozom reá a veszedelmet az õ életében, [hanem] [csak] az õ fia idejében hozom el a veszedelmet az õ házára.