Add parallel Print Page Options

Feltámaszt egy kislányt és meggyógyít egy beteg asszonyt(A)

21 Amikor Jézus a bárkával a tó túlsó partjához ért, nagy tömeg gyűlt köré, ezért ott maradt a tóparton. 22 Odajött hozzá Jairus, aki a helyi zsinagóga egyik vezetője volt. A lábához borult, 23 és így könyörgött: „A kislányom haldoklik. Kérlek, gyere el hozzánk, és tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon és éljen!”

24 Jézus el is indult Jairussal együtt. Nagy tömeg követte, rengetegen tolongtak körülötte.

25 Volt köztük egy asszony is, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. 26 Minden vagyonát orvosokra költötte, és sokat szenvedett. Az orvosok azonban hiába próbálták meggyógyítani, egyiküknek sem sikerült, sőt, a betegség egyre súlyosabb lett. 27 Amikor az asszony meghallotta, hogy Jézus ott van, átfurakodott a tömegen, Jézus háta mögé került, és megérintette a ruháját. 28 Ugyanis ezt gondolta: „Elég, ha csak a ruhájához érek, már attól is meggyógyulok.” 29 Amikor Jézus ruháját megérintette, az asszony azonnal megérezte, hogy a vérzése megszűnt, és hogy egészen meggyógyult. 30 Jézus rögtön észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért megállt és megfordult. Ezt kérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?”

31 A tanítványai így válaszoltak: „Látod, milyen sokan tolonganak körülötted, és azt kérdezed, ki érintett meg?!”

32 Jézus azonban egyre csak kereste, és látni akarta azt, aki megérintette. 33 Ekkor az asszony előlépett, bár reszketett a félelemtől. Tudta jól, mi történt vele, ezért leborult Jézus előtt, és mindent elmondott neki. 34 Ő pedig ezt mondta: „Leányom, a hited megmentett téged. Menj békével, és légy egészséges!”

35 Még beszélt, amikor küldöttek érkeztek Jairus házából, és ezt mondták: „A leányod meghalt, nincs miért tovább fárasztanod a Mestert!”

36 Jézus azonban meghallotta, amit mondtak, és így biztatta Jairust: „Ne rémülj meg, csak higgy!”

37 Ekkor Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, de a többieknek nem engedte, hogy vele menjenek. 38 Amikor Jairus házához értek, Jézust nagy hangzavar fogadta: mindenki sírt és jajveszékelt. 39 Bement a házba, és ezt mondta: „Miért sírtok, és mi ez a nagy lárma? A kislány nem halt meg, csak alszik!” 40 Az emberek azonban kinevették. Ekkor mindenkit kiküldött a házból, csak a három tanítványa, meg a gyermek apja és anyja maradt vele. Velük együtt bement abba a szobába, ahol a gyermek feküdt. 41 Megfogta a kislány kezét, és megszólította: „Talitha kúmi!” Ez azt jelenti: „Leánykám, kelj föl!” 42 Ekkor a tizenkét éves kislány azonnal felkelt, és járni kezdett, az emberek pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. 43 Jézus azonban szigorúan megparancsolta, hogy erről senkinek se beszéljenek. Azután szólt, hogy adjanak enni a kislánynak.

Read full chapter

Feltámaszt egy kislányt és meggyógyít egy beteg asszonyt(A)

40 Amikor Jézus visszatért a másik partra, a tömeg örömmel üdvözölte, mert már vártak rá. 41 Ekkor egy Jairus nevű ember érkezett hozzá, aki a helyi zsinagóga vezetője volt. Leborult Jézus lábához, és arra kérte, jöjjön el a házához, 42 mert haldoklott az egyetlen leánya, aki körülbelül tizenkét éves volt.

Jézus el is indult vele, a tömeg pedig szorosan körülvette. 43 Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. Már minden vagyonát az orvosokra költötte,[a] de senki sem tudta meggyógyítani. 44 Az asszony Jézus mögé került, és megérintette a Jézus ruháján lévő rojtokat. Abban a pillanatban megszűnt a vérzése.

45 Jézus megkérdezte: „Ki érintett meg?”

Mindnyájan tagadták, Péter pedig ezt mondta: „Mester, az emberek tolonganak körülötted, és szorongatnak téged!”

46 De Jézus így felelt: „Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.” 47 Amikor az asszony látta, hogy nem maradhat titokban, reszketve előjött, és leborult előtte. Az egész nép előtt elmondta, hogy miért érintette meg, és hogy azonnal meg is gyógyult. 48 Jézus így szólt hozzá: „Leányom, a hited megmentett téged. Menj békességgel!”

49 Amíg Jézus beszélt, jött valaki a zsinagóga vezetőjének házából, és azt mondta Jairusnak: „A leányod már meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!”

50 Jézus azonban meghallotta, és így biztatta Jairust: „Ne félj, csak higgy, és megmenekül a leányod!”

51 Amikor Jézus bement a házba, csak Pétert, Jánost, Jakabot, meg a leány apját és anyját vitte magával. A többieknek nem engedte, hogy vele menjenek. 52 Közben mindenki sírt, jajgatott, és a leányt gyászolta. Jézus rájuk szólt: „Ne sírjatok, mert a leány nem halt meg, csak alszik!”

53 Azok kinevették, mert tudták, hogy a leány meghalt. 54 Akkor Jézus megfogta a kislány kezét, és megszólította: „Kelj fel, kislány!” 55 Ekkor a szellem visszatért a kislányba, aki azonnal feltámadt. Akkor Jézus mondta, hogy adjanak neki enni. 56 A leány szülei nagyon meg voltak döbbenve, de Jézus megparancsolta nekik, hogy senkinek se mondják el, ami történt.

Read full chapter

Footnotes

  1. Lukács 8:43 Már… költötte Egyes kéziratokból ez hiányzik.