Add parallel Print Page Options

És [ismeretessé] lett Sámuel beszéde egész Izráelben. És kiméne Izráel a Filiszteusok ellen harczolni, és tábort járának Ében-Ézernél, a Filiszteusok pedig tábort járának Áfekben.

És [csata]rendbe állának a Filiszteusok Izráel ellen, és megütközének, és megveretteték Izráel a Filiszteusok által, és levágának a harczmezõn mintegy négyezer embert.

És mikor a nép a táborba [visszatért,] mondának Izráel vénei: [Vajjon] miért vert meg minket ma az Úr a Filiszteusok elõtt?! Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból, hogy jõjjön közénk [az Úr], és szabadítson meg ellenségeink kezébõl.

Elkülde azért a nép Silóba, és elhozák onnan a Seregek Urának frigyládáját, a ki ül a Khérubok felett. Ott volt Éli két fia is az Isten frigyládájával, Hofni és Fineás.

És mikor az Úr frigyládája a táborba érkezék, rivalgott az egész Izráel nagy rivalgással, hogy megrendüle a föld.

Mikor pedig meghallották a Filiszteusok a rivalgás hangját, mondának: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba,

Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az elõtt.

Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezébõl? Ez az az Isten, a ki Égyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában.

Legyetek bátrak és legyetek férfiak, Filiszteusok! hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint a hogy õk szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harczoljatok!

10 Megütközének azért a Filiszteusok, és megveretett Izráel, és kiki az õ sátorába menekült; és a vereség oly nagy volt, hogy Izráel közül harminczezer gyalog hullott el.

11 És az Isten ládája [is] elvétetett, és meghala Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás.

12 Akkor elszalada a harczból egy ember a Benjámin [nemzetségébõl,] és Silóba ment azon a napon, ruháit megszaggatván és port [hintvén] a fejére.

13 És ímé mikor oda ért, Éli az õ székében ült, az útfélen várakozván; mert szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt. És [mihelyt] odaért az ember, hogy hírt mondjon a városban, jajveszékelt az egész város.

14 És meghallotta Éli a kiáltás hangját, és monda: Micsoda nagy zajongás ez? Az az ember pedig sietve eljöve, és megmondotta Élinek.

15 Éli pedig kilenczvennyolcz esztendõs volt, és szemei [annyira] meghomályosodtak, hogy már nem is látott.

16 És monda az ember Élinek: Én a harczból jövök, én a harczból menekültem ma. És monda: Mi dolog történt, fiam?

17 Felele a követ, és monda: Megfutamodék Izráel a Filiszteusok elõtt, és [igen] nagy veszteség lõn a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás, és az Isten ládáját is elvették.

18 És lõn, hogy midõn az Isten ládáját említé, hátraesék a székrõl a kapufélhez, és nyakát szegte és meghala, mert [immár] vén és nehéz ember vala. És õ negyven esztendeig ítélt Izráel felett.

19 És az õ menye, Fineásnak felesége, várandós vala; és a mikor meghallá a hírt, hogy az Isten ládája elvétetett és az õ ipa és férje meghalának, térdre esék és szûle, mert a fájdalmak meglepték.

20 És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél; de õ nem felelt és nem figyelt [arra.]

21 És nevezé a gyermeket Ikábódnak, mondván: "Oda van Izráel dicsõsége", mert elvétetett az Isten ládája, és az õ ipa és az õ férje.

22 És monda [ismét]: Oda van Izráel dicsõsége, mert elvétetett az Isten ládája.

A Filiszteusok pedig vevék az Isten ládáját és elvitték Ében-Ézerbõl Asdódba.

És megfogták a Filiszteusok az Isten ládáját, és bevivén azt a Dágon templomába, Dágon mellé helyezték el.

És mikor az Asdódbeliek másnap korán felkelének, ímé Dágon leesett arczczal a földre az Úr ládája elõtt. És felvevék Dágont, és ismét helyreállíták.

Mikor pedig másnap korán reggel felkelének, ímé Dágon [ismét ]leesett arczczal a földre az Úr ládája elõtt; és Dágonnak feje és két kezefeje letörve a küszöbön valának, csak Dágon [dereka ]maradt meg.

Annakokáért a Dágon papjai és mind azok, akik a Dágon templomába járnak, nem lépnek a Dágon küszöbére Asdódban mind e mai napig.

És az Úrnak keze az Asdódbeliekre nehezedék, és pusztítja vala õket; és megveré õket fekélyekkel, Asdódot és határait.

Mikor azért látták az Asdódbeliek, hogy így van a [dolog,] mondának: Ne maradjon nálunk Izráel Istenének ládája, mert reánk nehezedett az õ keze, és Dágonra, a mi istenünkre.

Elküldének tehát, és összegyûjték a Filiszteusoknak minden fejedelmeit, és mondának: Mit csináljunk Izráel Istenének ládájával? Azok pedig felelének: Vigyék Gáthba az Izráel Istenének ládáját. És elvivék Izráel Istenének ládáját.

És történt azután, hogy elvitték, az Úrnak keze igen nagy rémületére lõn a városnak; és megveré a városnak lakosait kicsinytõl fogva nagyig, és fekélyek támadának rajtok.

10 Elküldék azért az Istennek ládáját Ekronba. És lõn, hogy a mikor Ekronba jutott az Istennek ládája, felzúdulának az Ekronbeliek, mondván: Reám hozták Izráel Istenének ládáját, hogy megöljön engem és az én népemet.

11 Annakokáért elküldének, és összegyûjték a Filiszteusoknak minden fejedelmeit, és mondának: Küldjétek el Izráel Istenének ládáját, hogy térjen vissza helyére, és ne öljön meg engem és az én népemet. Mert halálos rémület volt az egész városban; igen súlyos volt ott Istennek keze.

12 És azok az emberek, a kik nem haltak meg, fekélyekkel sújtattak [annyira], hogy a város jajkiáltása felhatott az égig.

És az Úrnak ládája hét hónapig volt a Filiszteusok földén.

Akkor szólíták a Filiszteusok a papokat és jövendõmondókat, mondván: Mit tegyünk az Úrnak ládájával? Mondjátok meg nékünk, mi módon küldjük haza?

Azok pedig felelének: Ha elkülditek Izráel Istenének ládáját, ne küldjétek azt üresen, hanem hozzatok néki vétekért való áldozatot; akkor meggyógyultok, és megtudjátok, miért nem távozik el az õ keze rólatok.

És mondának: Micsoda az a vétekért való áldozat, melyet hoznunk kell néki? Azok pedig felelének: A Filiszteusok fejedelmeinek száma szerint öt fekélyforma arany és öt arany egér, mert ugyanazon csapás van mindeneken, a ti fejedelmeiteken is.

Csináljátok meg azért fekélyeiteknek képmását és egereiteknek képmását, melyek pusztítják a földet, és [így] adjatok Izráel Istenének dicsõséget, talán megkönnyebbedik az õ keze rajtatok, és a ti isteneteken és földeteken.

Miért keményítenétek meg szíveiteket, mint megkeményítették szívöket Égyiptom és a Faraó? Avagy nem úgy volt-é, hogy a mint hatalmát megmutatta rajtok, elbocsátá õket, hogy elmenjenek?

Most azért vegyetek és készítsetek egy új szekeret és két borjas tehenet, melyeken még nem volt járom; és fogjátok be a szekérbe a teheneket, borjaikat pedig vigyétek el tõlök haza;

És vegyétek az Úrnak ládáját, és tegyétek a szekérre; az aranyszerszámokat pedig, melyeket vétekért való áldozatul hoztok néki, tegyétek egy táskába az oldalára, és bocsássátok el, hadd menjen el.

És nézzetek [utána], hogy ha az õ határának útján Béth-Semes felé tart, akkor õ szerezte nékünk ezt a nagy bajt; ha pedig nem, [akkor] megtudjuk, hogy nem az õ keze sújtott minket, hanem csak véletlen volt az, a mi velünk történt.

10 Úgy cselekedének azért az emberek; és vettek két borjas tehenet, és befogták a szekérbe, borjaikat pedig berekeszték otthon.

11 És feltették az Úrnak ládáját a szekérre és a táskát az arany egerekkel és fekélyeiknek képmásával.

12 A tehenek pedig egyenesen a Béth-Semes felé [vivõ] úton menének; egy úton mentek, folytonosan bõgve, és sem jobbra, sem balra nem térének le. És a Filiszteusok fejedelmei utánok menének Béth-Semes határáig.

13 A Béth-Semesbeliek pedig búzaaratással foglalkozának a völgyben, és felemelvén szemeiket, meglátták a ládát: és örvendezének, hogy látták.

14 A szekér pedig eljutott a Béth-Semesbõl való Józsua mezejére, és ott megállott. Vala pedig ott egy nagy kõ, és felvagdalták a szekér fáit és a teheneket megáldozták az Úrnak egészen égõáldozatul.

15 Akkor a Léviták levették az Úrnak ládáját és a táskát, mely mellette volt, melyben az aranyszerszámok valának, és a nagy kõre helyezték. A Béth-Semesbeli emberek pedig azon a napon egészen égõáldozatot és véres áldozatot áldoztak az Úrnak.

16 És mikor a Filiszteusok öt fejedelme [ezt] látta, visszatére azon napon Ekronba.

17 Az arany fekélyek pedig, melyeket a Filiszteusok vétekért való áldozatul hoztak az Úrnak, ezek: egyet Asdódért, egyet Gázáért, egyet Askelonért, egyet Gáthért, egyet Ekronért.

18 Az arany egerek pedig a Filiszteusok minden városainak száma szerint valának, melyek az öt fejedelem alá [tartoztak,] a kerített városoktól a kerítetlen helységekig. És bizonyság az a nagy kõ, a melyre az Úrnak ládáját helyezték, mind a mai napig, a Béth-Semesbõl való Józsua mezején.

19 És megvere [az Úr] a Béth-Semesbeliek közül némelyeket, mivel az Úrnak ládájába tekintének. Megvere pedig a nép közül ötvenezer és hetven embert. És a nép szomorkodott, hogy az Úr [ily] nagy csapással sújtotta vala a népet.

20 Mondának azért a Béth-Semesbeliek: Kicsoda állhat meg az Úr elõtt, e szent Isten elõtt? És kihez megy el mi tõlünk?

21 Követeket küldének akkor Kirjáth-Jeárim lakosaihoz, mondván: A Filiszteusok visszahozták az Úrnak ládáját, jõjjetek el, és vigyétek el azt magatokhoz.

És eljövének a Kirjáth-Jeárimbeliek, és felvitték az Úrnak ládáját, és bevivék Abinádáb házába, [mely] a dombon vala; és Eleázárt, az õ fiát az Úr ládájának õrizésére rendelék.

És lõn, hogy attól a naptól fogva, a [melyen] Kirjáth-Jeárimban hagyták a ládát, sok idõ eltelék, tudniillik húsz esztendõ. És Izráelnek egész háza síránkozék az Úr után.

Sámuel pedig szóla Izráel egész házához, mondván: Ha ti teljes szívetekbõl megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astarótot, és szíveiteket elkészítitek az Úrnak, és csak néki szolgáltok: akkor megszabadít titeket a Filiszteusok kezébõl.

Elhányák azért Izráel fiai a bálványokat és Astarótot, és csak az Úrnak szolgálának.

Akkor Sámuel mondá: Gyûjtsétek össze egész Izráelt Mispába, hogy imádkozzam értetek az Úrhoz.

Összegyûlének azért Mispában, és vizet merítvén, kiönték az Úr elõtt; és bõjtölének azon a napon, és [így] szólának ott: Vétkeztünk az Úr ellen. És ekképen ítélé Sámuel Izráel fiait Mispában.

Mikor pedig a Filiszteusok meghallották, hogy Izráel fiai összegyûlének Mispában, feljöttek a Filiszteusok fejedelmei Izráel ellen. És mikor [ezt] meghallották Izráel fiai, megrémülének a Filiszteusoktól.

És mondának Izráel fiai Sámuelnek: Ne szünjél meg érettünk könyörögni az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a Filiszteusok kezébõl.

Vett azért Sámuel egy szopós bárányt, és megáldozá azt egészen égõáldozatul az Úrnak. És fohászkodék Sámuel Izráelért az Úrhoz, és az Úr meghallgatá õt.

10 És lõn, hogy a mikor Sámuel az égõáldozatot végezé, eljövének a Filiszteusok, hogy Izráel ellen harczoljanak. Az Úr pedig mennydörge nagy hangon azon a napon a Filiszteusok felett és [annyira] megzavarta õket, hogy megverettetének Izráel elõtt.

11 Akkor kijövének Izráel emberei Mispából, és üldözték a Filiszteusokat és verték õket egészen Bethkáron alól.

12 Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében- Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!

13 És megaláztatának a Filiszteusok, és nem menének többé Izráel határára. És az Úrnak keze a Filiszteusok ellen volt Sámuelnek teljes életében.

14 És visszavevé [Izráel] a városokat, a melyeket a Filiszteusok Izráeltõl elvettek vala, Ekrontól fogva Gáthig, és az õ határukat megszabadítá Izráel a Filiszteusok kezébõl. És békesség lõn Izráel és az Emoreusok között.

15 Sámuel pedig életének minden napjaiban ítéle Izráel felett.

16 És elmegy vala esztendõnként, és bejárá Béthelt, Gilgált és Mispát, és ítéletet hozott vala Izráel felett mind e helyeken.

17 Annakutána visszatére Rámába, mert ott vala az õ háza, és ott [is] ítéletet hoza Izráel felett; és oltárt építe ott az Úrnak.

És lõn, hogy a mikor Sámuel megvénhedett, az õ fiait tevé bírákká Izráel felett.

Elsõszülött fiának pedig Joel volt a neve és a másodiknak Abia, kik Beérsebában bíráskodtak.

De fiai nem járának az õ útjain, hanem a telhetetlenség után indulának, és ajándékot fogadának el, és elfordíták az igaz ítéletet.

Összegyûlének azért Izráelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába.

És mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útaidon; most azért válaszsz nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk, mint minden népnél [szokás].

Azonban Sámuelnek nem tetszék a beszéd, hogy azt mondák: Adj nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk. És könyörge Sámuel az Úrhoz.

És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, a mit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök.

Mindama cselekedetek szerint, a melyeket véghez vittek attól a naptól kezdve, a melyen kihoztam õket Égyiptomból, egészen a mai napig (hogy elhagytak engem, és idegen isteneknek szolgáltak): veled is a szerint cselekesznek.

Most azért hallgass szavukra; mindazáltal tégy ellenök bizonyságot, és add tudtokra a király hatalmát, a ki uralkodni fog felettök.

10 És Sámuel megmondá az Úrnak minden beszédeit a népnek, mely tõle királyt kért.

11 És monda: A királynak, a ki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi és szekér vezetõivé és lovasaivá teszi õket, és szekere elõtt futnak.

12 Ezredesekké teendi õket, és hadnagyokká ötven ember felett; velök szántatja meg barázdáit, és velök végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harczi szekereihez az eszközöket.

13 Leányaitokat pedig elviszi kenõcskészítõknek, szakácsnéknak és sütõknek.

14 Elveszi legjobb szántóföldeiteket, szõlõhegyeiteket és olajfás kerteiteket, és szolgáinak adja.

15 Veteményeiteket és szõlõiteket megdézsmálja, és fõbb embereinek és szolgáinak adja.

16 Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti azokkal.

17 Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki.

18 És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket.

19 A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! hanem király legyen felettünk.

20 És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és elõttünk járjon, és vezesse a mi harczainkat.

21 És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondta azokat az Úrnak.

22 És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavokra, és adj nékik királyt. És Sámuel monda Izráel férfiainak: Menjetek el haza, ki-ki az õ városába.