Add parallel Print Page Options

Azarjáhú próféciája

15 Isten Szelleme szállt Azarjáhúra, Ódéd fiára. Kiment Ászá és serege elé, és ezt mondta nekik: „Hallgassatok rám, Ászá és Júda meg Benjámin népe! Az Örökkévaló veletek van, ameddig ti is vele vagytok. Ha keresitek őt, meg is fogjátok találni, de ha elhagyjátok, ő is elhagy titeket. Izráel népe régóta él az igaz Isten nélkül, tanító pap és törvény nélkül. Amikor bajba kerültek, az Örökkévalóhoz, Izráel Istenéhez fordultak, keresték őt, és akkor meg is találták. Azokban az időkben nem volt békessége sem azoknak, akik útra keltek, sem azoknak, akik hazatértek, mert súlyos csapások zúdultak az országok minden lakosára. Egyik nép a másikat pusztította, egyik város a másikra támadt, mert Isten sújtotta őket mindenféle bajjal. Ti azonban legyetek erősek, és kezetek ne lankadjon, mert munkátoknak meglesz a jutalma!”

Amikor Ászá hallotta ezeket a szavakat, és Ódéd próféta próféciáját, felbátorodott, és teljesen kiirtotta az utálatos bálványokat Júda és Benjámin területéről, valamint azokból a városokból, amelyeket Efraim dombvidékén elfoglalt. Azután helyreállította az Örökkévaló oltárát, amely az Örökkévaló Templomának oszlopcsarnoka előtt állt.

A szövetség megújítása

Majd Ászá összehívta Jeruzsálembe a népet Júdából és Benjáminból, sőt azokat is, akik Efraim, Manassé és Simeon törzséből közöttük laktak. Ugyanis Izráel országából sokan átköltöztek Ászá királyságába, Júdába, mert látták, hogy Istene, az Örökkévaló vele van.

10 Így hát uralkodásának tizenötödik évében, a harmadik hónapban nagy sokaság gyűlt össze Jeruzsálemben. 11 Az etiópok elleni hadjáratban szerzett zsákmányból áldoztak az Örökkévalónak 700 bikát és 7 000 juhot. 12 Szövetséget kötöttek, és megfogadták, hogy az Örökkévalót, őseik Istenét fogják keresni és követni teljes szívvel-lélekkel. 13 Elhatározták, hogy ha valaki nem akarja az Örökkévalót, Izráel Istenét keresni és követni, annak meg kell halnia — akárki legyen, férfi vagy nő, idős vagy fiatal. 14 Ezt az ígéretüket esküvel is megerősítették, az egész sokaság hangosan felkiáltott, megfújták a trombitákat és a sófárokat. 15 Egész Júda népe örvendezett és ujjongott az eskü miatt, mert teljes szívvel-lélekkel tették ezt. Teljes szívvel keresték az Örökkévalót — és meg is találták. Ő pedig békességet és nyugalmat adott nekik körös-körül mindenfelől.

16 Ászá király még saját anyját, Maakát is megfosztotta az anyakirálynői méltóságtól, mert Maaká egy utálatos bálványt állított fel Asera tiszteletére. Ászá kivágatta ezt a bálványt, összetörte és megégette a Kidron-patak völgyében. 17 A magaslatok ugyan megmaradtak Izráelben, Ászá szíve azonban tiszta volt egész életében.

18 Ászá bevitte Isten Templomába azokat az ezüst- és aranytárgyakat és egyéb kincseket, amelyeket apja, Abijjá, illetve ő maga az Örökkévalónak szentelt. 19 Uralkodásának harmincötödik évéig[a] nem volt több háború Júdában.

Footnotes

  1. 2 Krónika 15:19 évéig Ez kb. Kr.e. 880-ban történt.