Add parallel Print Page Options

Dávid és Betsabé bűne

11 Ezután történt, hogy tavasszal, amikor a királyok általában hadjáratra indulnak, Dávid elküldte Jóábot és a többi hadvezérét, hogy egész Izráel seregével együtt támadják meg az ammoniakat. A hadsereg el is vonult, legyőzték az ammoniak seregét, majd ostromolni kezdték a fővárost, Rabbát.

Dávid azonban Jeruzsálemben maradt. Történt egy este, hogy Dávid fölkelt fekhelyéről, és éppen a palotája tetején[a] sétált. Az egyik szomszédos háznál meglátott egy igen szép termetű asszonyt, aki éppen fürdött. Dávid elküldte egyik szolgáját, hogy járjon utána, ki lehet az asszony. Így tudta meg, hogy Betsabénak hívják, Eliám leánya, a hettita Úriás[b] felesége.

Akkor Dávid elküldött valakit, és magához hívatta Betsabét, aki éppen akkor fejezte be a megtisztulás szertartását. Ezután Dávid együtt hált Betsabéval, majd az asszony visszatért a saját házához. Egy idő múlva Betsabé észrevette, hogy gyermeket vár, és ezt megüzente Dávidnak is.

Dávid leplezni próbálja bűnét

Ekkor Dávid követet küldött Jóábhoz, ezzel az üzenettel: „Küldd hozzám a hettita Úriást!”

Jóáb tehát visszaküldte Úriást Dávidhoz. Amikor Úriás megérkezett, Dávid megkérdezte tőle, hogy van Jóáb és a serege, érdeklődött a hadakozás felől, majd hazaküldte Úriást: „Menj haza, pihend ki magad!”[c] — mondta neki.

Miután Úriás elment, Dávid még ajándékot is küldött utána: válogatott ételeket. Azonban Úriás nem ment haza, hanem a királyi palota bejáratát őrző katonák között aludt, a kapun kívül.

10 Ezt jelentették Dávidnak, aki ekkor ismét magához hívatta Úriást, és megkérdezte tőle: „Hiszen hosszú útról tértél haza, miért nem mentél a házadhoz?”

11 Úriás így felelt a királynak: „Királyom, az Örökkévaló Szövetségládája, meg Izráel és Júda serege sátorokban lakik a harcmezőn, és vezérem, Jóáb, meg uram harcosai a nyílt mezőn táboroznak —, hogy mehetnék én akkor haza, hogy egyek-igyak és a feleségemmel háljak? Életedre mondom, soha nem tennék ilyet!”

12 „Jól van, maradj még egy napot, azután holnap térj vissza a sereghez!” — mondta Dávid.

Így Úriás még egy napig Jeruzsálemben maradt.

13 Dávid ismét magához hívatta, és megvendégelte, sőt leitatta Úriást. Együtt ettek-ittak, de azon az éjjelen Úriás megint a király szolgái között aludt, és nem ment haza.

Dávid meggyilkoltatja Úriást

14 Másnap reggel Dávid levelet írt Jóábnak, amelyet Úriással küldött el neki. 15 A levélben ez állt: „Jóáb, állítsd Úriást a csatában az első vonalba, ahol a leghevesebb a harc! Azután hagyjátok magára, hogy az ellenség ölje meg.”

16 Amikor Úriás visszatért Jóábhoz, még tartott a város ostroma. Jóáb — miután Dávid levelét megkapta — arra a helyre állította Úriást, ahol az ellenség legerősebb harcosai voltak. 17 Rabbá városának védői kijöttek a városból, és összecsaptak Jóáb katonáival. Néhányan Dávid vitézei közül is elestek a harcban, többek között a hettita Úriás is.

18 Ezután Jóáb jelentést küldött Dávidnak az egyik katonája által. 19 A hírvivőnek ezt mondta: „Számolj be a királynak az ostrom állásáról és a csatáról. 20 Ha pedig a király megharagudna, és ezt kérdezné: »Miért mentetek harc közben olyan közel a várfalhoz? Nem tudtátok, hogy onnan nyilakat lőhetnek rátok? 21 Nem emlékeztek rá, hogy így halt meg Tébec ostroma közben Abimelek, Jerubbaál[d] fia is?! Egy asszony dobott a fejére malomkövet a várfalról![e] Minek mentetek olyan közel?« Ha tehát a király ilyesmit kérdezne, akkor ezt mondd neki: »Uram, meghalt a csatában szolgád, a hettita Úriás is.«”

22 A hírvivő elment, és jelentette Dávidnak, amit Jóáb üzent: 23 „Az ammoniak kijöttek a városukból, és megtámadtak bennünket. Előbb ők voltak az erősebbek, azután visszaszorítottuk őket egészen a város kapujáig. 24 Ott azonban a védők nyílzáport zúdítottak ránk a falakról, és néhányat közülünk halálra sebeztek. Szolgád, a hettita Úriás is meghalt.”

25 Dávid ezt válaszolta a hírvivőnek: „Ezt üzenem Jóábnak: »Ne bánkódj emiatt, mert harc közben mindig vannak áldozatok. Fokozzátok a támadást Rabbá ellen, és győzni fogtok!« Így bátorítsd Jóábot a nevemben.”

Dávid feleségül veszi Betsabét

26 Amikor Betsabé megtudta, hogy a férje, Úriás meghalt a csatában, elsiratta és meggyászolta. 27 A gyász ideje után Dávid elküldte szolgáit, hogy Betsabét költöztessék a palotájába, majd feleségül vette az asszonyt. Betsabé azután fiút szült Dávidnak.

De amit Dávid tett, azt az Örökkévaló rossznak tartotta.

Footnotes

  1. 2 Sámuel 11:2 palotája tetején Az ókori kelet házainak általában lapos teteje volt, amelyet úgy használtak, mint ma egy tetőteraszt.
  2. 2 Sámuel 11:3 Úriás Dávid legkiválóbb 37 vitéze közé tartozott. Lásd 2Sám 23:39.
  3. 2 Sámuel 11:8 pihend ki magad Szó szerint: „Mosd meg a lábad!”
  4. 2 Sámuel 11:21 Jerubbaál Az ókori görög fordítás (LXX) szerint. A masszoréta héber szövegben: „Jerubbeset”. Lásd a Szójegyzékben Meribbaal alatt és Bír 6:32; 7:1.
  5. 2 Sámuel 11:21 Egy… várfalról Lásd Bír 9:52–53.

11  Lõn pedig az esztendõ fordulásakor, mikor a királyok [hadba] szoktak menni, elküldé Dávid Joábot és az õ szolgáit õ vele, és mind az egész Izráelt, hogy elveszessék az Ammon fiait, és megszállják Rabba [városát;] Dávid pedig Jeruzsálemben maradt.

És lõn estefelé, mikor felkelt Dávid az õ ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetõrõl egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetû vala.

És elkülde Dávid, és tudakozódék az asszony felõl, és monda [egy ember:] Nemde nem ez-é Bethsabé, Eliámnak leánya, a Hitteus Uriás felesége?

Akkor követeket külde Dávid, és elhozatá õt; ki beméne õ hozzá, és vele hála, mikor az õ tisztátalanságából megtisztult; és annakutána visszaméne az õ házához.

És fogada méhében az asszony, és elküldvén, megizené Dávidnak ilyen szóval: Teherbe estem!

Akkor Dávid izene Joábnak: Küldd [haza] hozzám a Hitteus Uriást; és elküldé Joáb Uriást Dávidhoz.

Mikor pedig eljutott Uriás õ hozzá, megkérdé õt Dávid Joábnak békessége felõl, a népnek békessége felõl és a harcz folyása felõl.

Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg lábaidat; kimenvén pedig Uriás a király házából, a király ajándékot külde utána.

Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata elõtt az õ urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához.

10 És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az õ házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz?

11 Felele Uriás Dávidnak: Az [Isten] ládája, Izráel és Júda [nemzetsége] sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyilt mezõn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem mívelem azt!

12 Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is.

13 Ennekutána hivatá õt Dávid, és õ vele evék és ivék, és lerészegíté õt, és kiméne estve aludni az õ ágyára, az õ urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá.

14 Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el.

15 Írá pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelõl, a hol a harcz leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon.

16 Lõn azért, hogy mikor ostromlá Joáb a várost, állatá Uriást arra a helyre, a hol tudja vala, hogy erõs vitézek vannak.

17 Kijövén azért a városbeli nép, megharczolának Joábbal, és elhullának [egyesek] a nép közül, Dávid szolgái közül, és a Hitteus Uriás is meghala.

18 [Követet] külde akkor Joáb, és megizené Dávidnak az ütközetnek egész lefolyását.

19 És megparancsolá a követnek, mondván: Ha az ütközetnek egész lefolyását teljesen elõadtad a királynak,

20 És ha a király haragra lobbanva azt mondja néked: Miért mentetek olyan közel a városhoz harczolni? Avagy nem tudtátok-é, hogy lelövöldöznek a kõfalról?

21 Kicsoda ölte meg Abiméleket, a Jérubbóset fiát? Nemde nem egy asszony üté-é agyon a kõfalról egy malomkõdarabbal és meghala Tébesben? [Azért] miért mentetek közel a kõfalhoz? Akkor mondd meg: A te szolgád a Hitteus Uriás is meghalt.

22 Elméne azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, a mivel megbízta volt õt Joáb.

23 És monda a követ Dávidnak: Azok az emberek erõt vettek felettünk, és a mezõre kijöttek ellenünk, de mi visszaûztük õket a kapu bejáratáig;

24 Azonban a kõfalról lövöldözének a nyilasok a te szolgáidra, és a király szolgái közül [egyesek] meghaltak; és a te szolgád, a Hitteus Uriás is meghalt.

25 Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál a miatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így biztasd õt.

26 Meghallá pedig Uriásnak felesége, hogy meghalt Uriás, az õ férje, és siratá az õ férjét.

27 És mikor a gyászolás[nak ideje] eltelt, érette külde Dávid és házába viteté õt és lõn néki felesége, és szüle néki egy fiat. De ez a dolog, a melyet Dávid cselekedett, nem tetszék az Úrnak.